A nő kétségbeesik a karrierizmus lokális csúcsát elérve, a férfi meg apa-kép hiányában egy anyámasszony-katonája élete derekán. Mégis, hogy’ a faszba jutottunk ide?

Mikor távolodtunk el ennyire egymástól? Mikor hitették el velünk, hogy magányban is le lehet élni egy életet? Miért isszuk meg az elixírt, mely biztosítja, hogy a legújabb termékekkel és szolgáltatásokkal boldogok leszünk?

Megrokkanva, az ego vastag és áthatolhatatlan takarójával külön-külön beburkolva egy végeláthatatlan és feloldhatatlannak tűnő előjáték, ahol az elnőiesedett férfit az elférfiasodott nő körömszakadtáig igyekszik megkaparintani, úgy, mintha nem lenne sem holnap, sem másik férfi az ismert világban. Önbizalomhiánnyal és önképzavarral küzdő férfi nem tágít a profán síkjáról; szép a lakás, anyukája, a kilencvenéves dadusa, egy sör, egy kis bor, takarítás, evés; bármi, csak még egy kibaszott kudarcot ne kapjon a pofájába. Első házasságából lányát négy éve nem látta, noha a volt felesége ugyanazt mondta, amit most, ennek a házibulinak a végén ez a nő mond. Tetszel! Nem hagylak el!

A nőnek mindig menedzselnie kell valamit: céget, saját életét, és minimum még valaki életét. Nem sima terelgetése a soroknak, ahol kell, szabadon engedve a gyeplőt, hanem görcsös ragaszkodás az irányítópult kezelőszerveihez; egy óra előjáték után ki is bújik a szög a zsákból: peteérése van. Érzi, tudja. Elférfiasodott, intuíció csírájában jelenik meg csupán, helyét átvette a kényszeres irányítás alatt létrejövő pontosan eltervezett jövő, kezdve a ma estével; szex, alvás, reggel ismét szex, majd reggeli, melyhez előtte leugrik hozzávalókért a sarokra, aztán tévézés vasárnap folyamán, délután kibuszozás a parkba, és így tovább. A vállalatvezető otthon sem tud kilépni a szerepéből.

Vagy mégis? Órák perpatvarait követően rácáfol korábbi állítására: igen, ő is a kertvárosban akar élni, három gyerekkel, trambulint akar a kertbe, sütit készíteni a gyerekekkel és megosztani a fotót minderről a közösségi média álhazugságában. Azt, melytől a gyomra felfordult nem olyan rég; az mímelt boldogság, ami árad a virtuális térből. Annyi mindent tett könnyebbé a virtualitás, csak éppen egymástól távolodtunk el fényévekre.