AI-ron behatás emberek felnőtt idea képes kérdem nyelv random srófa velem virtus zen zsibbasztó
↑ témák
utolsó ↓
-
random arc 27
külső kerület forgalmas csomópontja mellett található, pincében berendezett expressz bolt önkiszolgáló pénztárjánál állok egy üveg borral. jóváhagyást vár egy helyi dolgozótól, hogy életkorom alapján valóban megvásárolhatom-e. az utolsó napja, sehol egy elérhető dolgozó, a kasszásoknál sorok és csendben dolgoznak. egy pár feltűnik beszélgetve három polcsornyi távolságra. odafordulok és nézem őket messziről. néhány másodperc után mindkettő rám néz, egyik elindul felém. hallótávon belülre érve, őszinte kedvességgel:
– Nyugodtan szólj, ne állj itt! Ezért vagyunk! Szólj máskor nyugodtan, ne várj, menekülj innen minél hamarabb!
-
összekacsintás
helyeken és közösségekben esetenként érzékelem, hogy mi az, ami egy lehetséges felület a kollektív, torzult, lokális valóság kialakítására. például egy belső szabály felett minden alkalmazott szemet huny, azt nem tartja be, rosszabb esetben vissza is él az esetleges kialakult helyzettel, hatalmával, lehetőséggel.
itthon több helyen az alacsony bérezés okán jöhetnek létre olyan visszaélések, hogy nem érzem magam megbecsülve, ezért kevésbé élénken, csekélyebb vehemenciával, kiseb időhányadban végzek effektív munkát, mint amennyit közte nem. felmerül a kifejezés tisztázása: hasznos munkavégzés igen rugalmasan értelmezhető fogalom. például: egy takarítás előkészülete az anyagok és eszközök előszedése, működésbe hozása, vízcsere, stb. egy festés esetén az előkészület jellemzően több és hosszabb, mint maga az ecsethúzás, vagy hengergörgetés pillanatláncolatai.
egy másik tapasztalásom ilyen témában egy cégnél, ahol a kimondatlan egymásra pillantás mély jelentése nem más, mint hogy csak vegyünk ki minél több pénz a milliárdos tulajdonos zsebéből és ennek oltárán a vállalás, ami a vállalatot fémjelezte, pusztán szavakká, digitális megjelenéssé sekélyesedett. hiába törekedtem meglendíteni a tőkesúlyt, az kitartóan húzta lefelé terebélyesre ágazó, duzzadt testét.
van egy mérték belül, ami ezt jelzi, illetve, akinek nincs, azt pedig a felettes/kolléga informálja – ha csak, nincs egy kollektív összekacsintás: tudjuk mind, hogy roppant kevést pénzt adunk érte minden összehasonlításban, viszont cserébe nem vájkálunk túl mélyre a munkavégzésben, amíg látjuk, hogy történnek dolgok, megvalósulnak tervek, és valami kis evickélés történik egy csermelyben.így mosta ki a Duna sodrása a libidót. a rajtunk túlmutató, minket láthatatlanul összeszövő hálót szimpátia és antipátia tengelyre alapozzuk. káprázat.
az összekacsintás a korrumpálódás, megalkuvás, tendenciózusan korrupció kezdetét jelzi. ha nincs összekacsintás, akkor felelősségvállalás, és kölcsönösség van: alá-felé rendelt helyett mellé. van hierarchia, viszont a fentebbi nem fuvalkodik fel és él vissza hatalmával, míg a lentebbi nem hunnyászkodik meg és él vissza a maga szintjén a játékszabályokkal. tisztelik egymást, kiállnak magukért, és a másik lecserélhetőségéről, betöltött szerepéről, egymásra utaltságról – legyen szó bármely komplexitású közösségről, munkáról – zsigerileg tudják és gyakorolják.
-
sérülés
legnagyobb fájdalmat a legkisebb, szinte láthatatlan sebek keltik. tapasztaltnak hiszem magam, és az amúgy kiszáradt (tehát rugalmasságát vesztett) bőrömre nem húzok kesztyűt, kijelentvén, majd figyelek. de a munka folyamataiban olyan egészen apró jelzéseket, mint egy papírív élének vágása, vagy egy más, hasonlóan vékony él elsuhanása érintve a bőröm nem kerül feldolgozásra. nem így az utóhatása: leggyakrabban használt, és minden hatásnak kitett helyen szerzett sérülés erős jelzést indukál: víz forró, savas gyümölcs leve, durva felület újra felsérti. eddig fel sem tűnt, milyen fontos ez a két négyzetmilliméteres részem.
-
bizalom
a negyedk körre ülök be. már rutinosan csavarom a hajam köré a kisebb törölközőt, míg a nagyobbat derekam köré feszesen, takarásában megválva a fürdőruhától. ide csak textilben lehet belépni. hosszas sor és keskeny bejárat, utolsóként lépek be. az alsó padon van csak hely, leülök másfél méterre a bejárattól.
kihúzott háttal ülök és lassan lélegzem csukott szemmel. elindul a zene, hirtelen markáns illatok kúsznak fel orromon át agyamba. a vetítővászon fekete, csak a zenére és az illatokra figyelek. közel suhan el a törölköző arcomhoz. egyszercsak felvillan:
– arcon fog csapni. nem, nem fog. bízom benne, és
* APRÓ CSATTANÁS A BAL ORCÁN *
– hát jó, tehát nem bíztam.
* APRÓ CSATTANÁS A BAL ORCÁN *
-
ciklikusság fraktál
az elején fejjel előre rohanok, ha kell, ha nem. falnak megyek, lepattanok róla, nekimegyek újra. friss vagyok, hajt az újdonság dinamizmusa, erőmteljében, világmegváltó vehemenciával, kérlelhetetlen elszántsággal. nincs érzékelhető ellenállás, és égetve hajt a pokol pragmatikus tüze belülről, hogy menni kell újra és újra. a bokáig érő folyadékban könnyű vágtázni, és nagyokat (látványosakat) lehet esni, de legalább tompítja. feltápászkodom, újra elindulok, kisvártatva megint szélsebesen rohanok.
a haladás változásaival a folyadékszintje nő, és mozgásom hatására sűrűséget köpülök belőle, ami egyre nagyobb erőkifejtést igényel a mozgás fenntartásához. lassítok, csökkentem a mozgások mennyiségét. kevesebb energiát égetek el, legalábbis meddőnek vélt dolgokra, eseményekre, személyekre. válogatok, sok kifordulás, túlmozgás után másképpen mozgok a sűrűsödő közegben. itt már kisebb az esés, inkább ütés jöhet a közegben, mely más jellegű fájdalom a korai esésekhez képest.
adaptálódom és mikor teljesen belep is tudok lélegezni, létezni. mozogni már egyre kevésbé. itt már semmi és senki más nem fontos, környezetnek jelentősége nullára csökken. csak állok, de mivel teljes testem körülveszi, és kisebb a nehézségi erőtér hatása benne, fekvésnek ugyanúgy titulálható. körülvesz és ellát, táplál. közben szilárdul, és csökken éltető ereje, majd egyszercsak kövé szilárdul, s mint vákuumban a lét, úgy szűnik meg az élet.
~~
- egy nap.
- egy hét.
- egy hónap.
- évszak.
- év.
- évtized.
- élet.
-
kedvesem 2
a társamban olyan felemre vágyom, akivel megoszthatom örömem, bánatom, mérgem, terheim, szükségleteim, vágyaim, igényeim, érzéseim folyamatos váltakozását: a pillanatnyi állapotom. teret hagyok magam mellett és körül, melybe bejöhet, de ha úgy kívánom vagy szeretné, kimegy. ha kíváncsi, eggyel beljebb lép. ha épp magával van feladata, egyet visszalép. hasonlóan fluktuál a tér és határaim: kerülj beljebb, vagy sok vagy. kutyák szagolgatják egymást ülepét, humán változat. minél több, változatos díszletben és szereplőkkel vegyülés, szörfölés a tudatállapotok hullámán: milyen van még? miben vannak mások? mit tanulhatunk tőlük?
ha a metszethalmazzá alakítható rész hiányok kiszervezését jelenti: kígyómérges tőr. élőből és létezőből, felismertből adni, azaz csak nyújtani: kettőn áll a vásár. mindeközben néha pusztán létezni, nem meggyőzni, nem leuralni, nem megmondani, nem akarni, nem beszélni, nem csinálni: nézni. a bürokrácia bugyraiban elértékelenített élettárs fogalma helyett léttárs.
-
mágikus realizmus
egy helyen megszüntettem egy kilincs kotyogását, lötyögését. van további hét ajtó és két oldalán kilincs, melyek közül három néhány nappal később törődésért kiáltott: csavarkötéseik fellazultak.
mi ez?
meg lehet magyarázni, vagyis lehet koptatni a billentyűzetet. véletlen? előtte nem nyúlt senki a kilincsekhez egyévig, majd amikor egyet megpiszkálok, másik három – fizikailag abszolút függetlenül – beteg lesz.
-
random arc 26
férfi áll a kasszánál és fizet, miközben odaérek. kasszáshölgy:
– még 330 Forintot kérek szépen!
– Úristen! – ocsúdott fel a férfi.
– nem, ő nincs most itt.
-
mi a karma?
amit akar ma.
-
~ ősz ~
korai szomor sötét,
csak világító Nap,
csípős hajnal-este,
esőfelhők lőrésein át.enyhe naivitásban ért a több száz mázsaként rám szakadó elmúlás. szeptember végéig kitartott a hő, majd hirtelen hű! s ahogy összeroskad magába a fehér törpe, úgy zuhantam önmagam fekete lyukába befelé. kapálózva elértem egy zsenge zöldhajtást a meredélyen, most legalább nem zuhanok. hogy ez időleges: bizonyos. hogy meddig: bizonytalan.
Aroff 