összefújja a szél a szemetet,
elveszek a szemedben!
táncra perdülünk, forgunk-pörgünk,
előre ugrunk, hátra tipegünk,
eszünk-iszunk-beszélünk,
pezsegve a mában élünk,
egy hullámot lovagolunk,
s nincs jele eltolódásnak.

hónapok kacérkodása után
felteszi kezeit a nő:
hóóóóó!
értékes és érdekes,
kedves és odaadó,
jóravaló és szeretnivaló vagy,
de én csak a barátod vagyok!

***

ahh, hogy nincs már egy igazi férfi sem manapság,
mind csak azt akarja és utána elvész a ködben,
egyet sem érdekli igazán, ki és mi vagyok én
hogy’ lelje meg női szív s lélek biztonságát így?

épp itt állok előtted szívem,
rám is nézel, mégsem látsz.
meghallgattalak, támaszod voltam,
öleltelek, vígasztaltalak,
nevettünk, sírtunk.

nem a kezed kértem meg,
s még csak utód árnyával sem terheltelek,
jól éreztük magunkat,
ettünk-ittunk-táncoltunk,
nem ígértem se jót, se rosszat.

de gyere babám, gond egy szál se,
felteszlek arra az égig érő, roskadozó polcra,
ahol a többi barátom is trónol és porosodik,
van még ott hely számodra is!

x