hegy hasadékában lassan lecsurgó izzó kátrány,
a nehézségi erőtér vonzásában csökken a fény,
s egyre hűl ahogy halad befelé.

ellent mondva a Föld törvényszerűségének,
a középpont fele haladva a magma hűl,
végül megdermed, s nem mozdul többé.

dideregve reméli a reménytelent,
hogy hevítené a hegy újra föl,
és hiszi, hogy attól majd minden jobb lesz.

vacog, reszket, remeg, virnyákol,
türelmetlen, csapong, hisztizik,
mint makrancos kislány szülei ellenében.

közös valóság helyett egyéniben van,
hol minden hihető, igaz, meleg, és fényes
egy ideig, mert mindez belőle sugárzik.

de mily’ keserves és hiábavaló mindez,
mintha tehetne, dönthetne bármiről is,
noha ennek mind így kellett lennie.