kettészakadással kezdődött minden. lett fent és lent, jobb és bal, fekete és fehér, jó és rossz, okos és buta. úgy akartak egyenlők lenni, hogy közben lépten-nyomon elkülönböznek a másiktól, megkülönböztetve identitásukat. bárki (mindenki) egyéniség lett a márkajelzés tetszőlegesen választott kombinációjával. létrejöttek (-hoztak?) olyan időbeli elfoglaltságokat, melyek virtuális térben termelnek nehezen magyarázható és körülírható, virtuális javakat, s ezeket valóságtól elrugaszkodva monetizálják, így konvertálva valóságos értékké azt, ami egy köztes, nem megfogható térben történik. mindeközben a valósággal egyre kevésbé törődtek, mely a fizikai testüket szolgálta. az energiaminimumra és egyéniségre törés zajlott, ebben meggörnyedt az ember. lepihent, és elkényelmesedett. előbb ülve, majd fekve, minél kevesebb mozdulattal akarta fenntartani magát, s ehhez olyan környezetet épített magakörül, ami fenntartja áldott-átkos fizikai manifesztumát. nem érte be a valóságos tér nyújtotta lehetőségekkel, mikorra már bármikor, bárhova eljuthatott tiszavirág-hosszúságú életének egy szakkádnyi ideje alatt. elérhetőség értékelt le minden természeti erő formálta csodát, fraktált, komplex organizmust, hisz’ bár ebben él isten tudja, mióta, de nem kérte, nem választhatta, nem vehetett részt létrehozásában. sajátot akart, amit a maga képére formálhat. kutatta ugyan felépítését, működését, halmozta a hasztalan ismeretanyagot, hírből csinált tényt, tényből pamfletet, eljutott a kvarkokig, mégsem tudta, miért kell aludnia, majd az egészet megkérdőjelezte. ha valamit nem tudott, az nyugtalanította, meg kellett magyaráznia, le kellett uralnia, értenie kellett. hiányában idegenkedés fogta el, és az érzés, hogy kívülálló mindezen, ami körülveszi. létrehozott kollektív hiteket, melyben apró tortaszeletek csücskét, mint a világ egy szakadását megmagyarázta, döntő részére tudattalanban fogant és ott is maradó meggyőződést kért. saját környezetet akart, olyat, ahol igazán otthon érzi magát. ahol minden könnyebb, ahol élete alakulását nem befolyásolja hideg, napsütés, eső, morcos járókelő, baleset, sérülés, erőszak – csak, ha úgy akarja. azt képzelte, hogy kivonva a szenvedést minden jobb lesz. nem látta, hogy megszüntetni a közlekedési eszközt, ami valami más, akár jobb irányába visz egy önarculcsapással ér fel. sosem lett volna késő csak egy percre megállnia, de nem volt képes, belsője időben előre egyre kevésbé engedte. hitte, hogy a bolygót kinőtte, felélte, túl kell lépnie. visszakoznia kellett volna, de nem volt képes szembenézni tükörképével.

mindegy, talán majd legközelebb.