nem jól érzem magam.
éreztem már jobban magam.

nem körülírja azt, amilyen állapot nincs, de elmarad a közlés arról, hogy mi az, ami van. alaposan aládúcolt tagadáshalmazzal vaktában lehet lőni a mindenségbe, és voltaképpen némi közlés társul mellé, kellő mennyiségben még a konkrétum bibliofil fátylát is ráterítheti a személyiségre:

nem szeretnék gazdag lenni. nem szeretnék híres lenni. nem szeretnék törtető lenni. nem szeretnék pofára esni. nem szeretnék bonyolultan fogalmazni. nem szeretnék hazudni.

kardinális információk napvilágot láttak, hogy milyen irányokba nem szeretnék tendálni, de nem közöltem azt, hogy ezek helyett akkor mit szeretnék. nota bene, az ironikus ellenhatás az idő telésével analógiában megállíthatatlanul munkálkodik folyvást, tehát lehet, hogy épp a tagadásom ellentétét szeretném, csak gyáva vagyok magamnak beismerni…?

nem ilyen, nem olyan, nem az, nem ez, nem így, nem úgy, nem ezt, nem azt, nem őt, nem most. rendben, akkor hogyan, mit, melyiket, mikor? fosztoképzővel ellátni bármilyen cselekedetet, viselkedést, eseményt, illetőt könnyű és jó első iránykijelölés, de rendre ebben a ciklikusságban ragadva folyórekesztő mennyiségű negálást viszek puttonyomban, amiket egybegyúrva csekély a valószínűsége, hogy egy konkrét, kijelölt irány és út előállna. mindezen ellentétes kijelölések pedig könnyen rám éghetnek: a múltkor azt mondtad, te nem akarsz törtető lenni. akkor miért indultál azért a pozícióért? talán, mert mégis törtető vagyok? újfent becsaptam magam? vagy nem jelöltem ki egzakt irányt a létező, máson megfigyelt vagy tapasztalt viselkedés (-1)-gyel szorzása helyett?