ahol a verbalitás; szavak, mondatok, bekezdések fagarosokként koppannak az teljesség fekete márványpadlóján, s az a legkisebb részüket sem abszorbálja.

érzések kifejezése, átadása? beszélgetés a zenéről, mint ~stimuláns (addiktív?) rezgésről? amikor minden mondat világi hasonlatokból és metaforákból áll? amikor olyan intenzitással cikáznak a gondolatok és összefüggésük, hogy nem tudod, hol van a kígyó farka (van egyáltalán)? vagy nincs határ, mert ezek percepció függvényei?