meztelen csigák száguldoztak elő a bokrok aljából. kábultan lődörgő darázs kóricált a csiganyál nyomában. hideget szimatoló poloskák lopakodtak egy-egy hőforrás irányába, lustán és esetlenül repkedve olykor.

mindig így volt? mindig maszkot kell viselni, palástolni valamit? mintha lehetséges volna hazugságot az idők végezetéig fenntartani, s mi energia, szenvedés, és nyomorúság árán! sok hűhó semmiért. becsapom, hogy aztán becsapjon, mint az ólajtót; hogy aztán becsapjuk, és becsapjanak, mindehhez asszisztálok akarva-akaratlanul. rövid idő áll rendelkezésre, minden félre- és mellébeszélés pazarlás, önidő vesztegetés. tisztánlátásra őszi ködfelhő ült, csak hangosság hallatszik rajta keresztül, mely zsibongássá terebélyesedik itt. keresztülsétálva sok mindenbe botlik a sípcsont; kellemetlen, dohos szagot árasztó lelakatolt szelencék, egyik-másikból ütések és sikolyok hatnak át; szellemek és rémképek egy-egy mérgező mondatot mantrázva; helyzetek és események, melyek félrementek…és a végén ott áll egy hétéves, tágra nyílt szemekkel, remegő térdekkel, kétgombóc fagyival, melyből egy már lebucskázott a földre.

ugyanazon másodpercben, hogy elcsúszott egy meztelen csigán, megijedt a darázs s megdöfte, kiáltásra tátott szájába beszállt egy poloska.

hát baszd meg, ilyet.