munkahelyeken indirekt termelékenységi mérőszámnak veszem az adminisztrálás rétegzettségét, kiterjedtségét, és gyakran redundanciáját. a munkaidőmet három helyen vezetem és adom le, gyakorlatilag olyan érzetem van mindennap, hogy az adatrögzítés és -vezetés fontosabb, mint maga a termelés aktusa, és annak manifesztuma. egy további felületen vezetnem kell, hogy adott napon mit csinálok és hány órán keresztül. a kiskapu rendszerszinten kódolt: az egyik oszlop úgy fest, hogy “Nem felosztható tevékenység”. erre rendszeresen könyvelek félórát-órát, mellyel azt vagyok hivatott rebellis módon jelezni – valahol egy monitor túloldalán ülő kollégának – hogy a napi elvégzett cselekedeteim vezetése számottevő időt rabol el, mely már mérhető egy munkanap léptékében. fun fact: eddig senki nem kérdezte meg, hogy mik azok a “Nem felosztható tevékenységek”, melyeket rendszeresen feltüntetek.

no persze korántsem vagyok anarchista és káosz irányultságú: a munka adminisztráció nélkül mit sem ér. ki csinálta? mit csinált? mikor csinálta? milyen hosszan? mire jutott? mit kell még csinálni? kinek kell még mennyit dolgozni rajta? mennyibe került?

de mint mindenhol, a zsinórmérték esszenciális: amikor átlapolással vezetett adminisztráció van, ráadásul olyan jött szembe nem rég, hogy két személy között eltűnt egy információ (két szék közül a földre), akkor felmerül a kérdés: mi a faszt csinálunk mi itt pontosan…? egymás adatait adminisztráljuk, kávézunk, és járkálunk fel-alá? legalábbis felmerül a kétely, hogy effektív termelés zajlik, bármiféle előállított manifesztummal. s amikor az adatot feldolgozó, átalakító, továbbító, valamint a másikat felügyelő, kontrolláló kollégából több van, mint fizikai matériát átalakító, formáló, megdolgozó egyénből.