pártpolitikai széliránytól függetlenül hosszú ideje minden évben krumplit osztanak (adnak igen jutányos Áron) a rászorulóknak. premierplánban nézhetem az érkezőket és az osztást, afféle kiegészítő szempihentetőként.

olyan kérdések & kételyek bugyogtak fel mindeközben, hogy:

• amely rászoruló elektromos autójával érkezik átvenni a negyven kiló krumplit, az tényleg rá szorul a kvázi ingyen alapélelmiszerre?
  
• ennek az egész jelenségnek (krumpliosztás) a magva abban áll, hogy bizonyára vannak olyan emberek, akiknek anyagi terhet jelent a boltban megvásárolni – az egyébként egyik legolcsóbb és legmagasabb energiát biztosító – alapélelmiszert. miért nem az okot kezeljük (szegénység; mélyszegénység; bevétel-kiadás felborult mérlege), ahelyett, hogy évente egyszer adunk húsz-negyven-hatvan kiló krumplit pár száz embernek?
  
• öt-hat ember (önkéntes?) végzi az adminisztratív részt, ketten zsákokat pakolnak, és három fő őrzi a rendet (két közteres autóval, és egy éjjeli őr, akinek egész éjjel alapjáraton csörög a motorja, hogy legyen fűtése). meg kell venni a krumplit, szállítani kell, mindezt fizetni – nekünk. tényleg ez a pontszerű beavatkozás (évi egyszeri élelmiszerosztás) megoldás szociális problémákra?
  
• “nesze krumpli” – legkevésbé szociálisan empatikusnak, törődőnek érzem a helyi vezetést ezáltal, szemfényvesztés és szájbetömés (szószerint), hogy adnak némi krumplit, és utána kéz kezet mos – “tettünk valamit” alapon, vagy “ezzel le van tudva”. természetesen elhiszem, hogy valakinek ez életmentő a közelgő tél idejére. szomorú, hogy nem látnak már tovább, és beérik ennyivel.