tiszteld magadat, mint felebarátod.

ha lehetne a fakuló szürkéből fehér újra, választod árnyaival? vanitatum vanitas, melyik ego nem szeretne újra fiatal(abb), vonzó, sikeres, kelendő, a kirakatvilág elvárásait száz százalékban teljesítő húsdarab lenni egy kifutón, pódiumon, színpadon. de van egy esszenciális feltétel, ez hogyan működik, mit nem felejthetsz: 1 ember vagy. osztódással szaporodik az irigység, és magammal sem tudok megbékélni, mert mindig csak a fény által reflektált képemben léteztem, és belül csak sivár űr van. most itt a lehetőség, hogy szeretni fognak, muszáj villantanom, és akkor minden rendben lesz. junkie.

páratlanul szórakoztató hamvas és rothadó énem szembenállása, élet-halál viadala, az ego nyüszítő kaparása a mindenáron létben maradásért, hogy végtelenül csak csilloghasson, fürdőzzön figyelemben, lubickoljon lámpák fényében, csábítson némán csalfa mosollyal – a magam kárára élek magamban, és fellázadok magam ellen. emberi.

külsőségeknek áldozott létben az aszászás azonnali véget indikál; míg a friss, nedves, sikamlós a lét nektárját sugározza, melyben még senki, soha nem ragadt benne. ezt akarja látni a kamera, mely neked is közvetít, te is ezt nézed; elhiszed; megeszed, hogy a felszín lényeg, a mély érdektelen.

tükröm, tükröm
mondd meg nékem:
ki a torz,
te lennél vagy én?

softosabb és hús helyett szellemi aspektus: Csúcshatás (2011)