enyhe meleg szellő csiklandozta a szürke, felhős, komor napon a fásult arcokat. kevesen jártak az utcán, legtöbben a fogyasztás oltárán áldoztak a fűtött, melegfehéren bevilágított, hívógató dallamokat árasztó helyiségekben. feszülten járkált az a kevés az utcán, a fedetlen ég alatt lenni nem olyan vonzó.

másodperc hosszúságú, Napnál erősebb villanásra megállt minden úgy kívül, mint belül: lélegzet fojtva állt meg minden élőlény.

hát ennyi volt. épp répát hámozott, egy órája telefonált barátjával, nagy tervekkel állt a hétvége, és a következő hét előtt. tényleg ennyi volt? hol marad a megnyugtató, kielégítő, megmagyarázó, rendbetévő, elsimító fuvallat előtte?

látta, amint egetverő fehér, átláthatatlan porfelhő gomolyog irányába, itt-ott egy autó, épületrész, közlekedési tábla, fatörzs a hullámfronton szakkád idejére felsejlik, majd alábukik.