jajj bocsi, ezt fel kell vegyem!

a figyelem arányosan inflálódik a fizetőeszközzel. ahogy napról-napra gyorsul az élet, vagyis annak emberek által mesterségesen pörgetett aspektusa – a termelés-vásárlás-fogyasztás triumvirátusa -, úgy töredezik millió és újabb millió darabra a benne részt vevő egyének figyelme. az információdömpingben terhelt agy képtelen valódi, az egyén jóllétének magjából kiinduló szelektálásra (ezt most nem _kell_ felvenned), helyette a kifejezés előnytelen mivoltában megvalósult az élj a most-ban. ez a most tapasztalatom szerint az egyperc — két hét skálázású időtengelyen vesz fel tetszőleges értéket. minden, ami ennél távolabb időzített, közel teljesértékű negligálás kategóriájába esik (ki tudja mi lesz két hét múlva). persze, az itt és most kifejezésre visszautalva minek törődni valamivel, ameddig még oly’ sok víz lefolyik a Dunán? s így van deficitben a jövőkép, ötlet, kreativitás, terv, hogy mi legyen ezután.

én _most itt_ vagyok melletted, és éppen meséltél magadról egy történetet.

a kizökkentő tényező hossza irreleváns, maga a kizökkentés időben alig mérhető ténye ami igazán számít: egy pöttyöcske az univerzumban. hogy valaki hívott, jött egy értesítés, üzenet, emlékeztető, melynek befolyása volt arra, amit éppen csináltál. vagyis, hogy hagytad, hogy befolyása legyen rád. innen visz messze, hogy milyen remények, célok, motivációk mozgatják a befolyásolás jóváhagyását? valaki éppen válaszolt egy üzenetedre, melyet múlt héten írtál neki. kaptál egy cicás képet. értesítés egy e-mail érkeztéről – be kell fizetni a villanyszámlát, a határideje három hét múlva esedékes. tehát itt és most releváns…? hívott a kollégád, hogy küldött egy e-mailt. dobogó elsőhelyezett kedvenc, minek karattyolni többet. saját tapasztalati arány, hogy az esetek túlnyomó hányadában a figyelemfelhívás akkor és ott abszolút irreleváns. tudok most azonnal tenni ellene vagy mellette?

mmmm, pillanat, mutatok egy képet!

diskurzus közepi gyakori felkiáltás, mely verbális tónusban hallva jellemzően inkább lekiáltás – a mondat vége felé közeledve rendre halkul, a felkiáltójel környékén már minimum a képek mappában tartózkodva simogatja a törésálló üveglapot lefelé suhintva, ugyanis a történet szempontjából releváns (?) kép valahol megbújik sok másik között. a figyelem belezuhant egy feketelyukba, melyet szakemberek tucatjai úgy konstruáltak, hogy belezuhanjon a figyelem. bezárult a kör. olyan a figyelem, mint a higany: ha nincs edényzetben (kordában) tartva, azonnal szét fut a tér minden irányába, és párolog közben. aztán szedd össze a radiátor alá beszaladt két szemet. és így szállnak tova valódi, leírhatatlan, csak átélhető emberi pillanatok, szünetel egy pillanatra a kapcsolódás, jajj, hol is tartottam, és aztán a világot még gyorsabban forgassuk, mert épp elmélyültem a virtuális bugyrokban. kapcsoltam.

elmegyek pisilni.

addig unaloműzés-gyanánt körkapcsolást csinálok: így hívták a szüleim, amikor reklámidőben végignézték a másik öt, ingyenesen fogható tévécsatornát, hogy ott mi megy éppen – esetek zömében a reklámidők szinkronban voltak. megnézem, mi van a virtuális térben, válaszolt-e iksz, jött-e levél, kommentolvasás, hírcímek átfutása, árfolyam ellenőrzése, további teendők átnézése, mi lesz ezután (most itt vagy, minek aggódni és készülni arra, ami ezután lesz?) – ezek közül legalább egyik képez egy szakkádnyi szakadást a filmen és feketelyukként magával ránt a releváns tartalomkínálattal, körülírhatatlanul megfogó megjelenésével, és persze hirdetésekkel. két reklám közt néha megjelenik egy apró gyöngyszem. nincsen vége az oldalnak, már végtelenítették, és addig tölt, tölt, tölt, tölt újabb szellemi gyorskaját, hogy ínhüvelygyulladásom jóval hamarabb lesz. apropó, időbeliség, ráadásként nem kronológiai sorrendben kapom, hanem egy előttem ismeretlen algoritmus összeválogatja, melynek egyik alapvető működési mechanizmusa, hogy minél több figyelmet adjak az oldalnak, lehetőleg önkívületben simogatva felfelé az üveglapot és valami igazán megütköztető tartalmat remélve: az egyik politikus hangosan fingott a plenáris ülésen. én itt vagyok melletted.

már öt perce ült előttem némán a telefonját bogarászva.

csak egy pillanat!