[…] Mi az élet lényege? – A hölgyet fixálja. – Az élet lényege, hogy fenntartjuk: vagyis a szülés, és ami azt megelőzi, a közösülés, előtte a csábítás, vagyis a csókok, a szélben lobogó haj, a bugyik, a jól szabott melltartók, és minden egyéb, ami az embereknek kedvet csinál a közösüléshez, a zaba, nem a konyhaművészet, ez a fölösleges valami, ami senkit nem érdekel, hanem a zaba, amit mindenki megvásárol, és ahol zaba van, ott bélműködés is van, de hiszen tudja, drága asszonyom, szépséges és igen tisztelt hölgyem, hogy szakmánkban milyen kitüntetett hely illeti meg a vécépapírt és a pelenkát. Vécépapír, pelenka, mosószer, zaba. Íme az ember bűvköre, és a mi küldetésünk nem csupán az, hogy felfedjük, megragadjuk, kijelöljük, hanem hogy széppé tegyük, dallá formáljuk. Befolyásunknak hála majd minden vécépapír rózsaszín, és én azt ajánlanám, drága, aggódó hölgyem, mérlegelje alaposan ezt a roppant épületes tényt.

– De hiszen ez nyomorúság, nyomorúság – mondja a hölgy, hangja reszket, mint a megerőszakolt nő jajszava -, kozmetikázott nyomorúság! Kozmetikázzuk a nyomorúságot!

– Pontosan […]

– De akkor hol marad az élet nagyszerűsége? Ha a zabára, a közösülésre, a vécépapírra korlátozódunk, mik vagyunk mi egyáltalán? Ha csak ennyi telik tőlünk, ugyan miféle büszkeséget meríthetünk abból az állítólagos tényből, hogy szabadon rendelkezünk magunkkal?

[…]

Kundera: Azonosság (részlet)