Címke: random
-
gerontokrácia
öregkor velejárója, hogy az ember szarik bele. nem lehet másképp visszaadni az esszenciát, itt vagy időtlen idők óta, láttál már megannyi dolgot, embert, eseményt, helyzetet; egészen egyszerűen kevés új mutatkozik. csökken az elfogadás képességének mértéke, a deviancia = ördög, s mint ilyet, tűzzel-vassal űzni kell. tartósítási folyamat, hogy amíg én vagyok, mostmár legyen így, maradjon…
-
gép
évszázada, hogy először megjelent. mint minden technológiai vívmányért, epekedtek érte; ettől várták nyomorúságos egyénük megváltását. tiszavirág-életű kollektív emlékezőképességükben csupán foszlányokban maradt némi nyoma a korábbi, hasonló innovációk humánum által gyakorolt megrontó hatásáról. bár minden szuperlatívuszokban indult, végül elkorcsosult, demoralizálódott, elfajzott. fantasztikumnak állították be, mely elhozza a várva várt kánaánt: nem kell például házi feladatot készíteni,…
-
csatorna
ha egy repülőgép nem tud felszállni, kellemetlen. a földetérés mindenképpen megtörténik az ismert fizika alapján, skálája a tervezett biztonságostól a katasztrófáig terjedhet. ha egy autó nem indul be és el, kellemetlen. haladás közben felismert megállíthatatlanság skálája leizzadással indul, és változatos forgatókönyveket felvázolva ugyancsak katasztrófában érhet véget. az ablaktörlő berendezés, az esernyő esőben romlik el; terhelés…
-
akarat
kutyákkal játszadozva az eldob-visszahoz véget nem érő alapjátékot, amikor a bottal visszaérkezik szájában, érdeklődés, figyelem, és nem utolsósorban odanyúlás hiányában igen hamar elejti maga elé és szuggerálja. reakció hiányában idővel el is felejti. nemígy, ha meg akarom fogni: a szájában megfogva még erősebben ráharap, akár fel is lehet emelni, és morgással fokozza a helyzetet, illetve…
-
nem láttam jönni
lépcsőházi locsolókannában félig főtt (már rothadó) felső csirkecomb-maradványok öntözés közben.
-
látsz. hallgatlak.
ablakommal egymagasságban húsz méterre az utca túlfelén egy térfigyelő kamera van. alsó félgömb mentén forog el az átlátszó búrába helyezett fekete mechanizmus. egy teljes fordulat idejének meghatározása egy ideális matematikai optimalizációs feladat, melynek a célja kettős: minél rövidebb idő alatt minél többet rögzíteni. a látószög segítségével a periódus idők felírhatók egy osztással, és adódik, hogy…
-
étkezés
úgy egyéni, mint tömegbefolyásoló létszükséglet. szükséges bevinni tüzelőanyagot – a fényevők előbb-utóbb pusztulásra ítéltetnek. aznapi hangulat és kiegyensúlyozottság, hosszútávon pedig kedélyállapot és lelkivilág manipulációs eszköz, mely többirányban működik. zöldségek – hamburger. szociológiai aspektusban: ki etet? kinek eszem a főztjét? mivel etet? el- (be-)fogadom vagy nem?
-
tűz
alapvető, erő és energia, élet, harckészség, libidó, kettősség: anyag & lélek; vadság & szelídség; jó & rossz, lángolás, izzás, parázs, fény, világosság, hő, melegség, fűszer, misztikum, katarzis, jelenség, halmazállapot, végtelen pillanat folyamatos átalakulással, pusztítóképesség, visszafordíthatatlan, önfenntartó, tisztít, szenvedély
-
bábeli zűrzavar
azonos nyelvet beszélők sem értik egymást, az impulzus-vezéreltség révén nem hallom, amit mondanak. más kultúrát nem akarom megérteni. szétziláltak az emberek és nemzetek, bárkinek lehetősége van elérnie többeket, és elmondani a saját nézőpontját. jobb hely lett a világ?
-
terhes (modern) önfenntartás
oszlásnak indult paradicsom elcsöppenésének nyomait elliminálni. kiteregett, megszáradt ruhákat + ruhaszárítót elrakni. csepegtetőről edényeket és evőeszközöket elpakolni. szétdobált mosatlant a mosógép dobjában egyesíteni. cipő(ke)t megtisztítani + bőröst leápolni. cipőről lehullott sár összeszedése. virágmagok elültetése jön még tavasz télre. szemetet levinni. vízóraállást jelenteni. villanyszámlát befizetni. biztosítót felhívni. holnapra reggelit venni + csinálni. mit is felejtettem el…?