három nap hosszát egy eseményen voltam. magánemberként vettem részt, utazásom és szállásom három hónapja intéztem. a munkaadóm céldátum előtt három héttel kérdezte, hogy részt veszek-e és képviselem-e cégünket. kivásároltam a szabadságom és személyiségem azzal, hogy önköltségen vettem részt. ha hobbiból munka lesz, akkor a szabadidő el nem számolható meta-munkaidő lesz.

a részt vevők legkülső hagymahéja százötven ember, majd ötven, huszonöt, öt. a külső: biccentés, esetleg köszönés; beljebb köszönés és kötelező formaiságok rétege; tovább haladva akár többszöri, kötetlen csevej egy nap; a magban pedig akikkel kölcsönösen megértjük és elfogadjuk egymást – akár napokon át. százból több tucat ismer úgy, hogy a jelenség nem kölcsönös. odajönnek, kezet fogni a nevem mormolásával, dagályosan érdeklődnek, méltatják szorgalmam, munkám, kitartásom. ilyenkor az ego a pezsgőfürdőben lebzselve az epren felül egy pohár borért is int a pincérnek, hogy még jobban feloldódjon saját mámoros beteljesülésében. de a víz kihűl, az eper elfogy, a pincér eltűnik, a bor felszívódik, és az ego mezítelenül vacog egy üres műanyagedényben.

tizenöt éve “ismerem” a százat. apró motívumaikban változtak (pl. érdeklődési vehemencia; t’án kor haladtával csihad), de rengeteg társaságon belüli személyes ellentét feszül (melyeknek már egyik fél sem emlékszik a csírájára, de tarvágás szóba nem jön); komplexusok és megfelelési kényszerek tobzódnak (csodálat és elismerés óhajtása egy, önmagában abszolút jelentéktelen tárgy vagy dolog birtoklása, elkészítése okán), irigység; utálkozás és utálatban összetartás; klikkesedés dívik (gyakori megnyilvánulásuk módja a passzív agresszív kommunikáció), szűklátókörűség, primitívség, relativizálás uralkodik (nem lát távolabb az orránál, azaz abból a témából, melyben érdeklődésünk alapvető közössége köt össze).

van öt kivétel.