álltunk az utcán egy cigiben, ő nekem háttal közvetlen előttem, vállköröztem rajta. hátrébb álltam, ekkor odatántorgott a semmiből egy jószándékú őszinte, pocsolyamély beszélgetősre beivott tag.

ó, beleszerettem én a cigánylányba, de szép is a szerelem! a legszebb dolog! értékeljétek, szeressétek és tiszteljétek egymást! fiatalok vagytok!

folytatta. beszélni akart, nem beszélgetni. nem látszott a vége, nem emlékeztem az előző előtti mondatra már. feltettem balkarom, jelezvén a javasolt továbbhaladási irányt – amerre áramolt amúgy.

jójó értem, megyek már!
nyújtja a tenyerét kézfogásra, aztán ökölpacsira.

andalog egy métert. túloldalamon megáll, újra locsogni kezd. hamar abbahagyja, ismét ökölpacsi kísérlet.

elmegy, tíz méterre újfent elindult az ömleny. részben már utcamorajlásba vegyült, egy félmondat kivételével.

…ehhez fel kell nőni.