születése óta halott volt. erre már korai életszakaszában felfigyelt – érzett némi anomáliát a létezés abszurditásában – teljes bizonyosságot sosem tudott szerezni a vélt tényről, hisz’ halott volt.

rendszeresen csipdeste magát a játékvasút törpefeszültségével, merészebb napokon nyalogatta a vágányokat. cseperedvén három bizsergette meg a hálózati feszültség, igaz, csak egy röpke pillanásig. egy vasárnapi ebéd készítése közben – miközben anyja nem figyelt a rotyogó levesre – benyúlt a mámorosan vonzó, hetykén fickándozó égkéklángnyelvek közé. ujját hosszasan benne tartotta, de nem érzett fájdalmat. anyja visszaindult a tűzhelyhez, így gyorsan befutott a nappaliba, sejtve és félve tettét követő dorgálás mélységét, elbújt az asztal alatt. tiszta és aprólékos érdeklődéssel szemlélte közelről a mutatóujján keletkezett fekete sebet.

egy ideig abban a képzetben élt, hogy halhatatlan. évek teltek így el serdülőkorában. ha vakmerőségről kellett tanubizonyságot tenni bármikor, elsők között vállalta a legképtelenebb cselekvéseket: tizennégy sör után vezetni hetven kilométert éjszaka egy öreg, idegen autóval. leugrani egy hét méteres sziklaszirtről a füves pusztába. majomként felfutni egy tízméteres fa lomkoronájába. kályhába begyújtani egy pohár benzinnel. végül egy váratlan pillanatban egy nehézmozgású ember esett rá egyik térdére, amint a busz elindult, s nem kapaszkodott meg sebtiben. térdszalagjai túlfeszültek ellenirányba, kalácsa elmozdult. négy hétig ülnie kellett polcolt lábbal, és az első héten mozgásra irgalmatlan fájdalmat érzett. t’án mégis halandó – így merengett.

túlzott bátorságát visszafogta. érezte, hogy mindannyiszor roppant csekély valószínűséggel, de szerencsés kimenetellel ért véget a cselekmény. követte a szabályokat. tapasztalata nőtt, tudása bővült, feszültségszintje emelkedett. munkájában nagyfeszültséggel dolgozva egyszer szemvakító kék ívvillámot látott kezétől néhány centire. olyan művelet közben, melyet a megelőző évben háromszázszor – majd’ mindennap – elvégzett, pontosan, előírás és szabályok szerint. a háromszázegyedik viszont kék ívet húzott, mire arca hófehér lett. nincs rá tudás, magyarázat, értelmezés miért nem ütötte agyon az áram. t’án halott lehetek – vélelmezte.

évek óta szellemként közledett. fizikailag nem a föld felett járt, de érzetre mégis olyan volt. siklott végig utcákon, keresztezett tereket, mintha nem lenne fizikai anyaga és látható manifesztuma. mosolyogtak rá, de sosem bizonyosodott meg, hogy a járókelők nem csupán magukban mosolyognak, gondolataik között lelt boldog pillanatok benyomásait újrajátszva.

komor decemberi téli estén megelégelte hajszárítója kiszámíthatatlan működését. hetekkel korábban analizálta a problémát, rögtön szerszámokat vett elő, hogy a megfelelő helyen megbontsa. próbálta a vezetéket mozgatni néhány percig. az utolsó fázisú finommozgások közben egyik sercegés alkalmával felfigyelt, hogy ez most más. nem telt bele fél másodperc, és egy félujjnyi kék lángocska csapott ki a vezetékből. érdeklődéssel szemlélte a fekete sebet mutatóujja végén.

élek-e vagy ez a hullám?