rendre becsapom magam. erre van szükségem (szükségem van erre?), ez kell nekem (kell ez nekem?), jobb lesz ez (lesz ez jobb?), meg tudom csinálni (meg kell csinálni?). érzékelem, felfogom, értelmezem a helyzetet, testes érzet formájában megszületik egy igen valóságos kép verbális- és testkommunikáció, valamint intuíció révén, melyre árnyalatonként egyre szürkébb, vastag ködfelhő ráül; alakja önbecsapást ölt. gömbvillám formájában távozik a felhőzetből egy-egy erős belső impulzus (ez nem működik, ebből baj lesz, nekem ez nem kell, nekem erre nincs szűkösségem, nem tudom sem akarom megcsinálni, …), mely intenzitásából fakadóan bevilágítja a teret, ahol néhány másodpercig kiolvasható az elrejtett érzetegyveleg: igen; nem.

te mivel és hogyan hazudsz magadnak?