Nő; ki hol buja, hol szende. Lelke, mint a tenger: olykor fodrozódik, máskor rezzenéstelen; s a kettő közti átmenet végtelen. Érzelmileg stabil, érett, elérhető; mély, mint az óceán közepe, de nem retten vissza a sekélyvizektől sem. Humorára cserfes mosolya teszi fel a cseresznyét, eredendően természet, növények, állatok az otthona. Nyitott és fogékony az újra, fel- és megtalálja magát helyzetekben; bármikor kapható őrültségre, legyen szó numeráról a liftben, éjszakai túráról a rengetegben, festegetésről őszi vasárnap délután, baráti kocsmázásról szerda este.

Önálló entitásként létezett és létezik, van hobbija, melyben fel tud oldódni önmagából. Beszélgetőpartner és hallgatótárs, jöhet szembe irodalomtól szabás-varrásig téma, a harcos elemi ösztönével állja a sarat, és ha kell, vágja arcomba: az őszinte álláspontját minden alkalommal. Támogat, és támaszkodik rám, egymásban tartjuk a lelket unos-untalan felváltva. Ha rosszul vagyok, együtt érez; ha szétvet az öröm, együtt érez. Ha zokog, megvigasztalom; ha nevet, vele nevetek. Testét-lelkét tiszteli, ismeri, szereti, elfogadja, egyensúlyban tartja; a misztikum és a spiritualitás két kezét fogva járnak mellette.

Ételkészítés és létfenntartás magasszintjén mozog. Nem akar kiforgatni magamból; tudja, elfogad, nem feladata. Türelmes és megértő, meghallgat és meghallgatom. Lobog benne a tűz, hogy egy tisztáson parázsló csenevész vagy cserépkályhában szabályozottan – a tűz az tűz, lobbanni képes, de feloldható. Férfiként húzom ki magam balján, átkarol, és velem tart, mellettem áll napsütésben és forgószélben, ha kell, mögöttem rejtőzve tartja hátam. Tisztel, halálban komolyan vesz, életben legyint. Tánc az élet, perdül hát egyet, kettőt, négyet. Ha kicsúszik alólam a talaj, hoz egy repülő szőnyeget, és elszállunk ismeretlen vidékre.