Kellemesen ébredtem. A lenvászon nadrágom nem száradt meg, pedig azt szerettem volna felvenni – ma is rohadt meleg van. Elővettem helyette a friss fehéret. Lustácskán ment az edzés, de a szokásos körök lementek, és hozzáadtam egy újat. Reggeli és tízórai összeszedését követően cipő, ajtó, zár. Villamos pontban – elképesztő ritkán késik, viszont olyankor nem jött – vonat is takkra gördül. Vénülő, de még elevenen perzselő augusztus reggeli napfényben szállok be az irodába. Új, virtuális rendszerezés és adminisztratív kihívásokat kreáltam magamnak, elszórakoztam vele délutánig. Máskor valami izgalmasabbat álmodok, ez frusztrált a kezelhetetlenül lassú és bugos rendszerből kifolyólag. Ebédnél a friss könyvelőgyakornok srác beszámolt, hogy tegnap megnézte az új terméket, de csak kívülről, nehogy megszólják – kikacagtam, és biztosítottam, hogy lekísérem szívesen, és mindenkit leboxolok, aki beszól neki. Visszakacagott. Eközben az új könyvelőnő minden második mondatomon vihorászott és rám nézett, nem viszonoztam. Jövőheti út kapcsán két nap alatt másfélszereződött a kérdőjelek száma, és feleződött az időtartam; délelőtt piszkált a bizonytalanság, délután lesz ahogy lesz. Hamar eljött a blokkol-óra, vonat nevetséges hat percet késik, ülőhely is van, napsütéssel. Egy ideig beálltam százhússzal suhanó napraforgónak, míg telített. Kertben kutya kitúrta tegnapi ásadékom, visszatemet, és permetező fürdős locsolással hűtöttem a kedélyeket.