vajon már a ~ban vagyok?

meggyőződésem magamról, hogy átlagos intelligenciaszinttel rendelkezem, melyet a környezetem több alkalommal eddig átlag felettinek titulált: itt merül fel a relativitás, megélésemben a környezet átlaga került alacsonyabb intelligenciaszintre, és ezáltal kerültem egy felsőbb polcra. nem vagyok rest használni és edzésben tartani azt, amit kaptam: többnyelven gondolkodás, fordítások, számolások, rendszerszemlélet, releváns múltbeli tapasztalatok jelenbe forgatása és felhasználása.

sok mindent tapasztaltam, és sok mindent nem, utóbbi esetén a képzelőerő esszenciális: mit tudok még tapasztalni? meg tudom-e fogalmazni, mit nem tapasztaltam, és hogyan tudom? akarom, szeretném, kell?

vannak időszakok, amikor untatnak az emberek. nincs érdeklődés, nincs vonzalom, nincs vágy, nincs kölcsönös kíváncsiság-szikra, csak materiális, emberi, kisstílű önfényezés vagy önbizonytalanság, önös érdek, hatalom. vagy profaneitás: milyen mosóport vettél? hány éves az okostelefonod? milyen tokot vettél rá? mennyibe került az autód? kicseréltetted benne a dűzniket, amik elpempősödtek? persze, nem lehet mindig, mindenkinek a szférákban szállni.

fáraszt a vég nélküli örök körök kötetlen kavargása, nem mintha eltérően működnék. csak két szempárt látok, aki megértésért, meghallgatásért, szeretetért szomjazik. valószínűleg ő is hasonlót állítana rólam. amikor az élmény, hogy a közös lét egyirányúságba torkoll.

ha megmondom a tuti, ha nem mondom meg a tutit, ha meg is mondom és nem is mondom meg a tuti, akkor is mindegy. köszi Jaspers.