az elmúlt hónapokban különféle érdekes jelekben vissza-visszatér. életkortól abszolút független valójában, hisz’ bármikor (most!) bekövetkezhet. de még mindig írom.

beszélgettem valakivel, és egy rövid, pár soros tömör prózai-lírai alkotásra elsőre a nekrológ formátuma ugrott be. sorra álmodom, vagy fizikai síkon találkozom szándékolatlanul olyan emberekkel, akiket régen láttam, és ébredéskor az a gondolat villan fel elsők között, hogy halál előtti nagy számvetés. ugyanaznap délután teljesen váratlanul a hétköznap tobzódó profán teendői és gondolattársításai közben kicsap egy hullám: lehet, hogy átvitt értelemben halál: eltemetni, ami eddig volt. hmmm, itt csak a kávét kértem, mondván, saját magamnak adok olyan talányokat, hogy külső szereplő interaktálása okafogyott. pár nappal később újabb kicsapó, indokolatlanul periférikus hullám: már rég halott vagyok. ülök éppen, körbenézek, és teljes valómban egy pillanatig átéreztem, hogy minden amit éppen érzékelek, csak…vízió? álom? szimuláció? képzelgés? eseményhorizonton túlról szemlélt, és ennek érzete? hogy mind halottak vagyunk már rég, csak még nem ért el.