jártamban-keltemben rábukkantam egy antikváriumra, melyet a térképeken nem jegyeznek. hetekkel később időt szánva visszamentem, és aprólékosan végigböngésztem minden a felhalmozott tárgyakat. kifelé tartottam, amikor a szemem sarkából egy napszemüveg megfogott. három utcára jártam, hátraarccal visszamentem, ráböktem, ezt kérem. felpróbáltam, tökéletesen illeszkedett, nagyon kellemes kontrasztot adtak lencséi a világ fényeinek.

néhány hónappal később elhagytam. az út során induláskor megmaradt a mozdulat, hogy zsebbe teszem tokkal, majd órákkal később hazaérve sehol nem leltem. visszaemlékeztem, és amit fel lehetett kutatni – autó – megtették: nincs. de hol hagyhattam el? hol eshetett ki? hogy’ történhetett? újra és újra forogtak le a képkockák. szomorú voltam, elkezdtem keresni ugyanazt: biztosan kapható. visszamentem az antikváriumba, hátha ott találunk egymásra a következő napszemüvegemmel, netalán egy olyannal. hetek leforgása után meglett a típus, rendelésre kapható egy-két helyen, és újonnan háromszorannyiért adják.

belenyugodtam, hogy mennie kellett, azaz ösztökéltem magam, hogy hagyd, mennie kellett. rendeltem egy hasonlót, két hét epekedett várakozás után megérkezett: csodálatos! noha az elhagyott, az jobban illeszkedett. nem baj, ez van, így kellett lennie, van egy másik, ami nagyon jó. elfogadtam, és már-már a felejtés lassú, kiszámíthatatlan útjára került az események és történések zuhatagában.

és ekkor előkerült az autóból.