vannak a speciálisan életszerűtlen és messzemenőkig lekorlátozó helyzetek, amikor mozdulni nem szabad, szólalni nem érdemes, így marad a gondolatokkal kavargás; repülőgép leszállása. a diszkontrepülés érájában tett útjaim során a leszállás előtti levegőben töltött félpercben két apró játékkal szórakoztatom magam. egyik a süllyedés sebességét és a földfelszín közti távolságot becsülve visszaszámlálás harminctól a földetérésig, másodperc ütemben. a +/- tévedés értéke adja a visszajelzést, vagy a tökéletes időzítés (ilyen t’án egy alkalommal sikerült). a másik játék a földetérés pillanatának utaskomfort értékelése. tizes skálán (0: becsapódtunk, 10: tollpihe mód érintettük a talajt) egy egész számértékkel megállapítom, hogy’ sikerült a művelet. a fel- és leszállás a két legkockázatosabb része a repülésnek (gép levegőben még nem maradt), ezért ilyenkor a belső világítást lekapcsolják, az ablaksötétítőket fel kell húzni; mindenképpen kifele nézzen mindenki, ne foglalkozz azzal, hogy billeg a gép és himbálódzik. a szél iránya és intenzitása drasztikusan befolyásolja a folyamatot, úgy látva-, mint műszeres repülés esetén. nota bene, a szélirány pillanatról pillanatra változni tud: ami az előbb épp segített, lehet, hogy a következő pillanatban hátráltat. a pilóták rengeteget gyakorolják, és minden újabb éles végrehajtás is gyakorlás, nincs két ugyanolyan leszállás, ugyanazon géppel sem.