becsengetett, hozta cókmókjait, lehevederedett a kanapémra, és nagy, tágra nyílt szemmekkel arcon nyalt, és megszimatolt. nekiláttam reggeli összerakásának.

tudod, miért tesszük a friss petrezselymet perforált műanyag zacskóba?

csendben figyel, nem nyekken.

én sem tudom. illetve, messzi vidéken termelik, napokba telik, mire kézbe veszem, és természetében ezt nem viseli e növény.

fejét balra megdöntve figyel.

ezt a salátát is zacskózzuk. hogy miért? valahol megtermelik – ahol a legolcsóbb – elviszik egy üzembe, ahol összeválogatják, majd zacskózzák, hogy napokon át utaztatva kinyithassam, és frissesség hatásával élvezettel fogyasszam. ez a növény ezt nem képes természetéből fakadóan elviselni tartósítás nélkül.

pislogott közben.

íme, egy szósz! ezt is zacskózzuk. hogy’ mondod: miért? folyékony tárolására kényelmes, eldobható, egyszerhasználatos vákuumcsomagolt fóliát használunk, hogy ne legyen szükséges saját edényzetet hordani mindig. nem kell előre gondolkodni, tervezni; csak bemegyek és megveszem és élvezettel fogyasztom, minden nehézség, megpróbáltatás, gondolkodás nélkül.

issza szavaim, tekintetéből kirí, hogy már érti, hogy nem érti.

nos, ezt a szőlőt dobozoljuk. ugyan van kétszáz kilométerre szőlővidék, finomabb terméssel. egyébként most éppen szezonja van, de tavasszal ugyanezt a fajtát megvehetem, mert olaszban mindig terem. nehogy hiányt szenvedjek, vagy kielégítetlen élvezeti vagy tárgybeli szükségletem maradjon.

rám ugatott: éhes.