egy éve indult. vettem egy szalmakalapot.

önmagában egy olcsó, tömegtermeléssel létrehozott, karimájának szélessége a hengeres rész magasságával egyező. utóbbi alsó felén végigfutott gyárilag egy fekete, apró keresztbordákkal ellátott szalag. ettől első használat előtt felszabadítottam.

kaptam egy lánytól egy madártollat. valami kis erdei jószágé lehetett, hat-hét centi hosszú, középszürke, és fehér körök vannak rajta helyenként. a kalap arányaihoz képest alig-alig tűnt ki. ezzel használtam egész nyáron, majd beköszöntött a sapka-szezon.

a kalap szezon kezdetekor a tavalyi tollat kiszedtem a fonatokból, és a Kassai-völgyben fellelt lúdtollakat tettem helyére: egy nagyjából homogén világosszürke tizenöt-húszcentiset, és egy harminc-negyvencentis fehéret. itthon előbbit a kék szajkó ihlette módon akrillal kipingáltam.

noha utóbbi helyszínen egy mesekönyvből megtestesült kakast és ékes faroktollait látván emelte elmém a szintet: van itt vajon páva? hiszen a pávatoll nevezhető a madárvilág szín- és formabeli csúcsának. itt jutott eszembe, hogy tíz éve elhunyt nagyanyám gyűjtögető életmódjának egyik mellékese volt, hogy a tévé mögött egy vázában három-négy pávatoll állt. fogalmam sincs, mi lett ezekkel – és hirtelen nagyon vágytam arra, ami mellett éveken át elmentem, könnyedén megkaphattam volna (nem volt igény, vagy vágy, netán érdeklődés..?) és alaposan meg sem néztem közelről soha.

pár hete néztem át az elmúlt évtizedek felhalmozott, évek óta nem érintett dolgaimat. találtam köztük egy ismeretterjesztő természeti folyóiratot, melyet végiglapozva egy tíz centiméteres négyszögletű színes kép megállított: egy hímpáva, amint udvarolva teljes dísztollazatát az ég felé tartja. kivágtam, megtartván kitettem egy villanykapcsoló fölé.

néhány nappal később éjszaka rajzolhatnékom támadt, így adta magát egy páva, amint épp dísztollazatát mereszti. nekiláttam, de egy ponton küzdelemnek vagy erőlködésnek éreztem, mintsem kellemes időtöltésnek: abbamaradt.

újabb napok odázásával hét nővel vacsoráztam egy étteremben. egyikük egy fekete rövidujjú felsőt viselt, melynek mellkasi-hasi részére különböző szögekben felvitt, ezüsttel megvalósított, helyenként stilizált-kiegészített pávatollak voltak felvíve. hümmögve kacagtam egyet magamban realizálván.

két nappal később fesztiválra mentem az akrillal pingált lúdtollal, mellyel nem voltam elégedett. érkezés után nem sokkal néhány tízméterre a sátramtól egy tojópáva bukkant fel négy csibével botladozva körülötte. jól rácsodálkoztam, megnéztem, nos, akkor hímnek is lennie kell a környéken megállapítással továbbmentem, viszonylag hamar felejtve. egy fehér, néhány fekete folttal ellátott tojó mély nyomot nem hagyott.

másnap reggel ugyanazon környéken a bokrok alatt egy hímpáva állt velem szemben. ezt nem hiszem el. közelítettem lassan felé: ekkora tollazattal (leengedve körülbelül két méter az állat farsöprése) nem lehet kapkodni és rohanni, így figyelve mindig méltóságteljesen tartotta a másfél méteres távot közöttünk. nem rohantam rá, és nem próbáltam távolságot csökkenteni. csodáltam, ahogy a nyár reggeli napfényben megszámlálhatatlan színben csillog az egész állat, ahogy mozog és forog. apró részleteiben elvesztem percekre. mindeközben magamban mormoltam: tudom, hogy szeretnél egyet éppen most elhagyni ékes tollaidból. nem hagyott el egyet sem tízperces pávatáncunk alatt.

következő nap délutánján barátokkal pizzát sütöttünk, melyhez a búbos kemencét egy srác korábban felfűtötte. öt méterre ült a kemencétől éppen egyedül, amikor odamentem hozzá tervünket megosztani, és megkérdezni, hogy használhatjuk-e a tökéletesen előfűtött kemencét. a diskurzus alatt megjelent egy harmadik arc, akin épp’ csak átfutott tekintetem, ugyanis jobbkezében egy méteres pávatollat fogott. ezen a ponton egyszerűen megőrültem, és kiszakadt belőlem, miközben a kemencéről beszélt a srác, hogy:

-ez honnan van? [választ nem várva haladt elmém, látván a toll alsó felén a friss pelyheket] AZ ITTENI PÁVÁTÓL?

bólogatott. elmeséltem neki, hogy előző nap szuggerálva egy darabig kísértem, hátha elhagy egyet.

őszinte mosollyal nyújtva mondja: a tiéd.