tizenhatévnyi butaság uralma véget ért.

e szűk két dekádot az ostobaság, kapzsiság, jóravaló restség, megalkuvás fogalomkörei hatották át velejéig. másik, más, másság elítélése, attól való tartás, melyre félelemhullámokat gerjesztettek. elvakítás, kettősbeszél: mondom, amit hallani akarsz, és csinálom, ami nekem jó. beszűkült tudat, részegség a hatalomtól. nem kérdezem a másikat, nem nézem, hogyan csinálta más: erőből átnyomom, így lesz, ahogy én akarom. mímelték, amiben felnőttek, és ami fiatalkorukat meghatározta: lázadás, uszítás, hangulatfokozás. mindig a másik, valami külső ellen, és közben mintha tudomást sem vennének róla: ez ellen lázadtunk, legyőztük, mást is lehet csinálni. csak ehhez kevés volt a fantáziájuk, képzelőerejük. atyáskodás, ahogyan én gondolom, úgy lesz neked is: akkor is belefaragom a négyzetet a körbe, hülyegyerek!

bármibe fogtak bele, hol ócska másolás, hol burkolt lopás lett, sokszor mindkettő. historizáló épületek visszaépítése, vármegye és főispán rendszer visszaállítása, rendeleti kormányzás, agitációs propaganda. vagy formátlan funkcionalitás, vagy stilizáló hasztalan giccs. vagy ötcentis kilátó, vagy ötvenezres stadion. dacosak, mint a középső csoportos óvódások zöme: ha nem tetszik, duplázom, még egyszer megcsinálom! rétegzettség teljes hiánya, támogatások szórása, szellem beszántása, birkaság aratása. az érme másik oldala, amikor hülyének voltam nézve, és kezelve. az építőipar pörgetése, és jellemzően olyan műtárgyak (autópályák, hidak) vagy épületek, építmények felhúzása, melyek egyediek, és legfeljebb hasonlítani lehet másikhoz, annak árához,de mindenesetben gigantomán beruházás legyen. a héten kerestem egy négysávos autópályahidat a leértékelt bolti cuccok között, de nem találtam.

butának voltam nézve a boltban: árrésstopos csirkefarhát. kötelező informálás, hogy kisebb lett a termék. becsomagolt dohánybolt. fakardos hadonászás a multik ellen. rezsicsökkentés. látszatcselekvések, figyelemelterelések, addig is uralva van a narratíva, és nem valami mással foglalkozom. nem kérdeztek semmi lényegesről, nem diskuráltak országot érintő fontos dolgokról, de megkérdeztek arról, amire nyilvánvalóan a nép mindenkoron oszthatatlan: legyen béke! aki kérdezett: kussoljon! aki kétkedett: lapuljon! aki mást mond: takarodjon!

buták és gyávák. hangosan tudtak ugatni, mint kutyák a kerítés belső oldaláról, s mikor nyílt a kertkapu, iszkoltak be a házba, rögtön az ebédlőasztal lenyúló, cikornyás terítője alá. kiáltanak önkényt, korrupciót, leszámolást, fenyegetést, félve vonyítanak, nyivákolnak: pontosan azon vádakat, amiket ők kaptak. mert ennyire egyszerűek, hogy a kiforgatott jogrend után most annak kiforgatását kürtölik és kifogásolják egy áprilisi agymosó éjjelt követően szüntelen.

buták és naivak. hogy svédasztalos hotelreggeliként válogatnak nagyhatalmak asztaláról ínyenc, de drága falatokat, és mindezt egy függöny takarásában, nehogy a másik lássa, honnan és mit eszem. de jajj, nem olyan nagy egy hotel étterme, hogy évek múltán már ne tudná mindenki a másikról, mitől fosik, és mitől hízik, ki a kedvence, s kit rühell.

buták és kapzsik. kiépítették a nemzetinek keresztelt tőkésosztályuk, néhány tisztességes hízót, diverzifikált portfólióval, cégcsoporttal, részvényekkel, és további gazdasági formációk, módszerek alkalmazásával. van egy-két arc, akinek bizonyos keretek között lehet volt gondolkodnia és döntenie, de egyébként csak reflexiók a világon. adminisztratív, alvállalkozói, közvetítői, kiszolgálói, szolgáltatási szektorokra ráültek, mint kövér óvódás a modellautójára, így bekebelezve azt. Ezek közül bármelyik, ami igényel valamilyen fizikai teljesítményt (például határidőre leszállítani egy gépet, berendezést, szoftvert), az általában már többrétű szervezést, hozzáértést, összetett látásmódot, kommunikációs- és kompromisszumkészséget igényel, és ezekben rendre gyatrán teljesítettek. versenyezni nem mertek, hisz’ tudták: alulmaradnának.

buták és mohók. éket vertek a népbe, ember és ember közé, mondvacsinált okokkal, mesterségesen, hogy a legősibb technikához vezessenek vissza és maradjanak ott örökké, ahol vannak: divide et impera! és ezt tökéletesen, szépen kidolgozva művelték. hisz’ míg évekig el (le) voltunk foglalva egymás utálatával, addig mehetett minden úgy, hogy mindig is ment, és menni is fog.

kiárusítás piros-fehér-zöld pántlikával átkötve, kiszervezés, lerombolás, kiüresítés, kiforgatás, elkerülés, felelősséghárítás, szétesés, szétverés, központosítás, bürokrácia duzzasztása, pontszerű, nem átható és alaposan átgondolt stratégiával történő pénzlocsolás, tévedhetetlenség illuzórikus buborékja és kommunikációja, félelem- és gyűlöletkeltés, hergelés, vidék-város ellentét kiélezése, megvezetés, erőforrások felélése, mintha nem lenne holnap, elvakultság, elszakadás a kollektív valóságunktól, pillanaturalás, üres arcok üres, de beszélő fejjel.

és most, hogy alulmaradtak a választáson, bújt ki a szög a zsákból: tényleg buták. szétesett a csapat, kibeszélnek a kánonból, bujkál a kápó, néha itt-ott felbukkan. ugyanazon állításokkal, melyeket rájuk mormoltak mantraként tizenhat éven keresztül, diktafon pontossággal böfögik vissza az aktuális ellenfelükre, érvekkel, alátámasztásokkal, felépített beszédekkel, tüntetésekkel. kamerák, kényelmetlen kérdéssel érkező riporterek, médiumok kerülését követően újra tanulhatják az érvelést, legalábbis ami nem saját körükön belül, egymás taposásáról vagy felszopásáról szól. átható tagadásban vannak: elhiszem, hogy ezt beismerni nem könnyű, és nem gyors. akiknél repedezik a tagadás, dac, kitartás betonszarkofágja: távozzatok!

most, hogy megbuktak, a nemzeti tőkéshalak téli álomba merültek a láposba, ahol kellően zavaros a víz ahhoz, hogy ne legyenek láthatók. s hogy milyen alávalók: most, mikor összefogás és egység szüksége égető, belülről mételyezi, forgácsolja szét magát a közösség. a médiamágnás multimilliárdos egy forintot nem ad sajtójának, amit eddig megtett. ennyit az erőről, a vak hűségről, s a józan ész hiányáról.

tizenhat évre egy évszázad múlva pusztán már csak néhány mondatban fognak emlékezni, talán pár ezren. szándékosan nem írok tulajdonneveket, azt hiszem, enélkül is beírta magát pár évtizedre a világpolitikába. nem pont úgy, ahogy tervezték ők, hanem (-1)-es szorzóval. a lényeg valójában nem a név, hanem mögötte a jelenség, hogy ez hányszor volt már hasonló megvalósulásban, más szereplőkkel, más korszellemben, eltérő mélységben, és hogy mi, mindannyian, hogyan csúsztunk így bele ebbe (megint), és megfogalmazható-e az egyéni felelősségem?