két lehetőség van: statiszta vagy főszereplő.

ezek közt a váltás akár pillanatról-pillanatra folyamatosan, és hosszabb időléptékben is történhet. life improvises.

sokszor fordult elő, hogy számomra nem, vagy nagyon nehezen értelmezhető (esetenként saját narratívába helyezhető) élethelyzeteket éltem meg egy vagy több emberrel. legyen szó akár számomra jó, szép, kellemes, előnyösről vagy ellenkezőjéről, egyszerűen az az érzésem támadt: ez igazából nem rólam szól, részt vettem valamiben, bevonódtam, csak előttem nem teljesen tiszta, mibe. és akkor valahogy felbukkant bennem, hogy mellékszereplő, kellék lettem egy másik embertársam…például szülinapi zsúrján. örül, hogy jelen vagyok, de figyelme tucatrészre osztása csak olyan áron tehető meg, hogy mindenkihez néhány szó jut óránként. és ugyanakkor sokaságunk jelenléte azt a benyomást kelti, hogy az ünnepelt főszereplő, fontos – és jelen példában teljesen triviális – hogy ez itt róla szól most. és ha jövő héten engem ünneplünk, akkor…

ezt természetesen váltakozásnak vélelmezem – egészségeshez közelítő egyének esetén – így kizárnám belőle a domináns és recesszív, hierarchikus alá-fölé rendeltséget. olyan nincs, hogy valaki sosem, vagy mindig főszereplő, dettó statiszta. ha így érzem, akkor vagy megpróbálom felébreszteni magam, vagy elmegyek a pszichiátriára.

szellemi-lelki síkon ez jóval misztikusabb, hiszen nem ennyire nyilvánvaló a formáció. egy barátomnál évek gyakori kapcsolódását követően tisztult ki a kép: szeretné, ha mindig statiszták vennék körül, akik áttételesen az ő akaratát, igényét, vágyát segítik, elégítik ki, oldják meg, hajtják végre. mindezt játékosan, kedvesen, megnyerően, semmi zsarnoki allűr vagy viselkedés. akkor ő kihasznált? részt vettem a játékban, évek kellettek és sok tapasztalás, hogy lássam, hol állok, illetve állunk, és a mézesmadzag félretételét követően feltehessem a kérdést belül: hogyan érzem ebben magam? egyoldalú vagy kölcsönös?

kerültem olyan főszerepbe, hogy hírhedt lettem, és csoporton belüli gyűlölt személlyé váltam. ezt ha tehetem, elkerülöm a jövőben, egyszer elégséges volt ilyen szerepben kelni és feküdni (hetekig). kerültem olyan főszerepbe, hogy alaptalanul vádoltak el nem követett cselekedettel, és hiába szólaltam fel ellene. a rögtönítélő bíróság a vád kimondása után az ítéletet átugorva találtam magam végrehajtás fázisában. nem értettem, ami a zajlik, és évtizedekkel később (ma) sem teljesen. talán nem elhanyagolható, hogy ezt követően a csoport kisebb részekre (klikkekre) esett szét, amelyek közt a kapcsolat fellazult.

ahogy a filmekben, itt is változatos jellegű statiszták bukkannak fel például egymondatra, vagy egy életre – haranggörbe-eloszlás érvényesül, leggyakoribb a néhány hónapig-évig tartó szerep. de talán ez személyiség függő: kinek mi otthonosabb, úgy jellegben, mint időtartamban.