“A nyugodt, magányos pillanat hangulatát úgy nevezik: szabi. Ha a művész lehangolt, szomorú, és az üresség különös érzésében egyszer csak megpillant valami egészen hétköznapi, szerény dolgot a maga hihetetlen » ilyenségében «, ennek a hangulatnak a neve: vabi. Ha a pillanat intenzív, nosztalgikus szomorúságot kelt, amely az őszhöz és a világ mulandóságához kötődik: ez az avare. Ha pedig a látványban hirtelen egy titokzatos, különös dolgot fedezünk fel, ami valami megfejthetetlen ismeretlenre utal, ennek a hangulata júgen. Ez a négy, tökéletesen lefordíthatatlan japán szó jelöli a furgu négy alaphangulatát, avagy a zen » ízének « mindent átható atmoszféráját, ahogy az élet cél nélküli pillanatait érzékeli.”

* * *

“[…] A zen kertésznek esze ágában sincs rákényszeríteni saját elképzelését a természet formáira, inkább azon fáradozik, hogy igazodjon e formák » szándéktalan szándékához «, még ha ez rengeteg törődést és tudást kíván is. A kertész igazából soha nem szűnik meg nyesni, nyírni, gyomlálni, gondozni növényeit, de mindezt olyan szellemben teszi, mintha ő is a kert része lenne, nem pedig olyasvalaki, aki kívülről igazgatja. Nem avatkozik bele a természetbe, mert ő maga a természet, úgy műveli, mintha nem is művelné. Ezáltal válik a kert egyszerre egészen mesterségessé és tökéletesen természetessé.”

Alan Watts: A zen útja (Ursus Libris, 2021)