Aroff

…és takaros kis esőfelhők lebegnek csak a szemem előtt, nem látok, nem hallok. túl sok minden. két műhely élete százötven járművel, benne jelenleg három visszahívási projekttel és 7+12 munkatárssal, ebből hét nagyjából két óránként inputra vár és félóránként (új esetén negyedóránként) totál random és szükségtelen kérdése van, a további tizenkettőből négy-öt telefonál input miatt, kommunikáció angol és harmadik nyelven. visszatérő meghibásodások, központi kollégák kéréseit teljesíteni, egyéni diagnosztikák, meeting-ek, dokumentáció írás, helyszínre kiszállások, kocsimozgatás, pontos adminisztráció, és további teljes random, élet által megcsavart történetszálak és nyalánkságok. koncentrálni? egy feladatnak a végére érni, valamit befejezni en-bloc? felejtsd el.

amikor erre a halomra egy tollpihe még rászáll gyöngéden, K.O.

de nem mindig! az elmúlt hetekben sikerült a teljesítmény és (még nyomokban fellelhető) motiváció mellett megtartani a szükséges távolságot & rezignáltságot, mely áldásos és megtérülő volt.

bíztatnak rendre, hogy jól döntöttem. lehet, pont amennyire az, hogy nem. nincs ember, aki ezt most képes megítélni. a napok, órák többsége nem élvezetes számomra hónapok óta. sokáig elsöprő mértékben az volt. aztán apránként elkezdett változni a tendencia.

megtettem-e mindent? hogy européer módon, mindkét félnek előnyös, békés módon rendezzük, igen. többször átmentem a határaimon is, átlépve apró jelzéseket fogadva különböző testrészeimből. megérte? nem. de megpróbáltam. akkor kihúzom magam a gödörből a hajamnál fogva.

pont kezdett beindulni. nem sokkal azután, hogy ide értem, leállt. rövid ideig láttam még működni. már a helyiek is morgolódtak két év után. a testem ha nem is, de lelkem annál inkább meggyötörte közvetve. nem rég jött a hír: újra beindul! az életet újra engedélyezték!

elment a kedvem, mert túl egyhangúan kellett élnem. változatosság nélkül nincs élet, anélkül meg biorobot vagyok: vegetatív funkcióim működnek, fenntartom magam, és szolgálom a rendszert nem utolsósorban.

össze sosem írt bakancslistáról ennek ellenére két régi álmom kihúztam:

• éltem és dolgoztam egy másik országban,
• dolgoztam együtt ízig-vérig hollandokkal.

mi kurta leírva, mi munka mögötte.

nem tudsz ellene tenni: olyan, amilyen. persze ma már más kontinensre költözni sem egy megugorhatatlan kihívás, ha nem tetszik az aktuális. ugyanakkor nem robotok, hanem biorobotok vagyunk, van hatása a hangulatra. na és a hangulatnak az időjárásra?

számtalan, ilyen-olyan okból emlékezetes esemény alkalmával külön kiterjed a figyelmem arra, hogy milyen idő volt aznap. egészen reggeltől estig, felhőzet, csapadék, páratartalom, hőérzet, …

a felmondásom napján az egész országra kiterjedő tornádó-erejű szélvihar volt, leállt a tömegközlekedés, két nappal később indultak újra a vonatok. a szabadságomról visszaérve – az ott is átélt – verőfényes, felhőmentes napsütés dominál, csapadék nélkül, egy hétig.

néha hónapokig rezonál az időjárás a hangulatra (és fordítva): monoton szürkeség, egyetlen nyaláb fény nélkül, a csapadék változatos formái, folyamatos légmozgás, kijózanítóan tiszta levegővel.

tessék mondani, ez itt már a Mátrix?

valami a nyaralás utolsó napján változott meg féléve. nem történt semmi olyan, mi hírértékű lenne az esszenciális életviteli apróságokon túl, mégis, már néhány napra rá máshogyan viszonyultam a kinti környezethez. emberekhez, helyzetekhez, szerepekhez, munkához, jövőhöz. megkérdőjelezés, kételkedés, kiüresedés, monotonitás, elvárások alulmúlása, telítődés, csúcspont, majd regresszió.

a visszaeső szakasz január elejére viszonylag megállapodott néhány rugalmas irányelv megállapítása után. beállt egy tartható és kezelhető, viszonylag kiegyensúlyozott működés egy pánikrohamot követően. ez egy eltéveszthetetlenül markáns jelzés volt, fogtam. dolgok nem úgy mennek, ahogy abban jól érzem magam hosszabb ideig, záros határidőn belül változtatások szükségesek, melyek a lájtos struccpolitikánál radikálisabb életkedvjavulást eredményeznek.

vannak a választható klisék, mint sport-, munka-, művészkarrier, mára már nem szignifikánsan, de vallás (szerzetes, pap, etc), család. meg a resztli.

nyolcéves koromtól úszom, rövidebb-hosszabb megszakításokkal. valamikor tizenkettő körül felmerült, hogy versenyszerűen csináljam, tizenöt körül meg a triatlon jött szembe egy meleg kézfogás erejéig, búcsúzólag. megnyertem a kettő közt ilyen-olyan, sehol sem jegyzett házi versenyeket, elértem egy lokális csúcsot ebben a sportban. a következő szinthez az eddigieknél nagyobb energiabefektetés szükséges.

mögöttem levő félévben a munkakarrierben értem egy lokális csúcsot. októberből decemberig heti 50-60 óra, napi 60 km inga, teljesen kiszipolyozott a teendők mennyisége és igényelt belemerülési mélységük, melynek következtében néha egyszerűen overflow történt az agyamban, ami egy mini pánikrohamként manifesztálódik. összeszorul a mellkas, léghiány, leizzadás, erőtlenség, teljes bénultság, mindez olyan tíz percig. elértem egy lokális csúcsot, sőt, meg is haladtam, és természeténél fogva bezuhant, de kezelhetően.

tudatosan is hagytam visszarogyni, mert amit műveltem az elmúlt félévben, embertelen volt, megerősítésképpen az ügyfél helyi kisvezetője is így nyilatkozott a karácsonyi csomaguk felém nyújtása közben.

a következő szinthez ebben a klisében is ugyanaz kell: több energiabefektetés. egy költözés, és minimum egy tanfolyam.

felmondtam.

a mondatokat gyorsan, de megszólalási lehetőséget biztosítva dobtam be egy aznapi teendő elmormolása után. arcán és arcomon minden izom mozdulatlanná dermedt, három másodpercig farkasszemet néztünk, neki meg tikkelni kezdett közben a jobb szeme alatt egy aprócska izom. hű, ez most komoly.

heveny befordulást és kétséget éreztem a nap hátralévő részében. hetek óta felszegem állam, most sem tettem másképp. nem tagadom, kicsit elkalandozott néha a fókuszom, de a napi szarlapátolásban szerencsére (?) kevés időm van ilyesmire. volt néhány privát telefonálása, és gyanús lett, hogy a délben elküldött e-mailre a háer egy betűt nem reagált ötig.

aznap a harmadik napja növekvő intenzitású szél viharrá fokozódott, és az egész országban leállt a tömegközlekedés délután kettőtől. először haza akart küldeni, de a teendők halmában kiröhögtem ezt az opciót. hazahozott hat körül, zavartnak éreztem végig az autóban. amilyen laza és bárkivel megüti a hangot, annyira tud néha elvarázsolódni. most sem volt másképp.

meg is találtuk a hangot, meg nem is.

sport, munka, család, magánélet, mint opciók. a sporttal professzionálisan tizenkevésként merítkeztem meg. ú, nem kössz, mégse. kérészéletű kísérlet volt, ahogy professzionális munkakarrierség is. lépegethetek feljebb, negyvenes körül már lehet saját részlegem talán, meg az ehhez tartozó juttatási csomag a munkán kívül. megvesszük a lelkesedésed és a tudásod, és rabigába hajtom önként a fejem az alamizsnáért.