Kategória: szövegelés
-
a kezdet? (2)
csúszás, vagy megcsúszás? a dőlésszög és a merőleges közti erőegyensúly. amint ez felbomlik – a lejtőirányú vektor hosszabb lesz, mint a talajra merőleges – csúszni kezd. és az hol indul? itt ér véget a tudomány “mágiája”, hiszen egyrészről irrelevánsnak és hasztalannak minősíti, másrészről nem tudja meghatározni, csak elképzelni, becsülni: hogy valahol először egy, majd hirtelen…
-
pávatoll
egy éve indult. vettem egy szalmakalapot. önmagában egy olcsó, tömegtermeléssel létrehozott, karimájának szélessége a hengeres rész magasságával egyező. utóbbi alsó felén végigfutott gyárilag egy fekete, apró keresztbordákkal ellátott szalag. ettől első használat előtt felszabadítottam. kaptam egy lánytól egy madártollat. valami kis erdei jószágé lehetett, hat-hét centi hosszú, középszürke, és fehér körök vannak rajta helyenként. a…
-
a kezdet?
hogyan mondanád egyszóval azon jelenséget, amikor a gondolat és szó együttese transzponál tettbe? tolulnak a gondolatok folyamai, sodródom velük, felkapnak és megráznak-felvidítanak-kiráznak-eufóriába visznek, egy ponton viszont úgy döntöm, kiúszom a partra és onnan szemlélem szüntelen hullámzásuk. vagy elcsípek egy felmerülő ötletet közülük, és megvalósítom? jön egy gondolat a kezdetről, leülök megírni csobogását, adok-e neki teret?…
-
elfogadás / beletörődés
mi a különbség az elfogadás és a beletörődés között? elfogadom, hogy lekéstem a buszt vagy beletörődöm? elfogadom, hogy alacsonyabb vagyok másoknál vagy beletörődöm? elfogadom, hogy ami megtörtént azt meg nem változtathatom vagy beletörődöm? elfogadom, hogy a legtöbb folyamatra nincs ráhatásom vagy beletörődöm? elfogadom, hogy vannak és lesznek, akik nem kedvelnek vagy beletörődöm? elfogadom, hogy minden…
-
ez így jó
beteljesedés érzet teljes spektruma,akivel s amit éreztem, megbeszéltem.nincs hiányom, sem vágyam,egyszerűen minden van, ami kell.nem kell a több, sem a jobb,s noha látom, mégsem nézem,hanem átélem: ez így teljes.akivel úgy volt, találkoztam.amivel úgy volt, érintkeztem,ahol úgy volt, megjelentem.akinek hiányoztam, megnyugvást lelt.amiért úgy volt, az jó(l) volt.ahányszor kérdeztek, válaszoltam:mintha először.ha holnap nem ébredem:én ezzel kiegyezem,köszöntem szépen.
-
jin-jang
lépcsőről lépcsőre hatolok bele a 42 fokos termálvízbe. lentről felfelé fokozatosan elönt először fojtogató, majd pár pillanat múlva nagyon kellemes, szétáradó melegség. nyakig belemerülve leülök. mozdulatlanul élvezem, ahogy átmelegszem szőrszálaktól csontvelőig. egypercen belül hozzászokom, alig érzem kezdeti perzselését. mozdítom kezem és lábam: újra forrónak érzem. háromperce ülök benne: bágyaszt és fáraszt, kalimpál a szívem. lépcsőről…
-
manírosságok
~halmozott feltételes mód; szolgai sorba züllés folyamán verbális ánuszfényesítés; túlszolgálás Akkor egy ilyet kipróbálnék, ha szabad! Engedjétek meg, hogy bemutassam […]! Bocsánat, lenne egy kérdésem! Engedtessék meg, hogy […] Kérem, fáradjon […]! Nem-e lehetne-e, hogy […]? Paracsoljon! Szia uram! Kérlek alázatosan… Alá’ szolgálja! Tessék szíves lenni helyet parancsolni!
-
tel-e-tikett
jajj bocsi, ezt fel kell vegyem! a figyelem arányosan inflálódik a fizetőeszközzel. ahogy napról-napra gyorsul az élet, vagyis annak emberek által mesterségesen pörgetett aspektusa – a termelés-vásárlás-fogyasztás triumvirátusa -, úgy töredezik millió és újabb millió darabra a benne részt vevő egyének figyelme. az információdömpingben terhelt agy képtelen valódi, az egyén jóllétének magjából kiinduló szelektálásra (ezt…
-
inka rigmus
inkább égj ki,mintsem hervadj el.inkább éld meg,mintsem fojtsd le. inkább éld ki,mintsem nyeld be.inkább égj el,mintsem sülj fel. inkább éld le,mintsem lépj ki.inkább nézz be,mintsem kérj ki. inkább égj ki,mintsem hervadj el.inkább harc,mintsem kudarc. inkább szépen,mintsem készen.inkább kérek,mintsem szégyen. inkább kérlek,mintsem nézzek.inkább részed,mintsem részeg. inkább érzem,mintsem értem,inkább teszek,mintsem veszek. inkább érted,mintsem értem,inkább égjek,mintsem hervadj.
-
tetétlen
abszolút tét nélküli vakon jobbklikkelni: ezzel semmi végérvényes nem történik, előjön legalább három kérdés, melyekre a jobbklikk ugyanúgy tét nélkülien hat. klikk klikk, míg el nem kattan. de ha balt klikkelsz! bezárt ablak? elveszett információ? megszakadt kapcsolat? befejezett feladat? elkészült teendő? semmi? szerencse, balszerencse? jó, rossz? ki tudja? de azért nyisd ki a szemed.