porhüvelybe töltetésünk első másodpercétől kétféle milyenséggel szembesülünk: véges és végtelen. utóbbi a test és ego lebomlásának melléktermékeként lett ‘végtelen’, mindennek, aminek kezdete van, véget is ér. triviálisan véges egy cigaretta égése, egy vizelés, egy nap. végtelen – inkább beláthatatlan – fenntartani, megőrízni, ápolni, működtetni-üzemeltetni: körülvevő materiális és szellemi javakat, létesítményeket, kapcsolatokat.

események, dolgok belátható vége, befejeződése adhat megnyugvást: bármennyire zivataros legyen a köztes tengeren sodródás, a partraérés garantált, az idő nekem ketyeg, nem így megőrzés és ápolás esetén: minden minutumban változik, esik szét, porlik el, lesz kevesebb. megfigyeltem egy laza mintázatot: eleinte lineárisan változik, majd nő a gyakoriság és intenzitás. öngerjesztő láncolat: egy frissen festett felületen ha egyetlen hiba esik (rozsdafolt, matrica), szaporodni kezd a rend ellenes: több energia fenntartani, visszafordítani.

fizikai kísérletet egy kocsma vécé falfelületén nem reprezentatív módon végeztem. az ötször kettes felületre itt-ott felrakott matricákat nyomtalanul eltávolítottam. napokig maradt érintetlenül, majd felkerült az első, és azt követően órákon belül hatszorozódott. leszedve napok elteltek tisztán, majd az első, és órákon belül …

rendszeresen, kimérve, fókuszáltan apránként keveset beletenni: újdonságánál fogva egy ideig hajthatja lelkesedés – embere válogatja, hogy három nap vagy három év – majd a rögös kollektív valóság begyűrűzése és rothadó természete elgázosítja a perifériát. ködben rohanok ijedten fel-alá, de mindannyiszor légmarkolok, és árnyakkal viaskodom. itt lép színre a közös teherviselés, a köz szerepe, és abban az egyének keretek közti elfogadott mozgástere, megértés, alázat, egymás támogatása tettekben, vállalásokban, szavakon túlmenően. adni szükségben, kérni hiányban. egymás mellett állni fizikailag és szellemileg.

élethossz, illetve annak észrevehető töredékében (~évtized) gyakorolni valamit – tehát nem csak most a hivatalban leszek kedves az ügyintézővel abban a huszonhárom percben, hogy nekem előnyös döntést hozzon, hanem mellette a saját ürülékében fetrengő hajléktalannal, aki a kezét nyújtja apróért – hosszútáv futásként aposztrofálom. ijesztő lehet, hogy nincs a projektnek végdátuma és nem ismert az élet végdátuma, netán célja se, egyszerűen csinálni kell, és vagy lesz valami, vagy…lesz, mindig lett valahogy, azért van. hit és bizalom fűszerezését sejteti, van az a néhány százaléknyi ember minden létesítményben – szellemi vagy fizikai – és így minden országban, akik szívből-lélekből csinálják csikorgó hidegben a lélekmelengetést, és forró olvadásban a porgereblyézést. talán egyetlen pillanattal sem látnak előrébb, talán minden pillanatot látnak. nem plecsniért, nem emléktábláért, nem szolgaként: szolgálni.