~höz közeledve ismerem magam. mit tudok, mit nem tudok. mit próbálok meg, mit nem. hogyan fognék neki, mivel. t’án kivel. felmerülnek a perspektívikus időtávlatok: vaj’ vannak-e formálhatatlan tulajdonságaim? közelkörnyezetemben epekedek ilyen beszélgetésért, és mégoly’ ritkán esik erre hangsúly. (s mikor mégis, harapófogóval húzom ki a másikból.)

ismerem a hibáimat. milyen ismétlődő helyzetekben érdemes változtatnom, másképp csinálnom. hogy az okos a másik hibájából tanul mennyire műanyag kijelentés, arconvágott. más szenvedése, fájdalma legjobb esetben elképzelhető, átérezhető, és el nem sajátítható. nem érhetem át, hogy az ő világában mit okozott, hogy’ élte át, mit kezdett vele (ha).

rendszeresen vesztem el egyensúlyom és bicskázom be az árokba egy szempillantás alatt, egyensúly-visszaállítási kísérlet nem jöhet létre, az árokpartra eszmélek. gyakorolok önreflexiót, mértéktartást, beránt a miliő csatornája.