néhány napja teljesértékűen funkcionáló holdkórosként töltöttem egész napom. reggel huszonpár kilométert robotpilóta extra safe üzemmódban levezettem – ekkor nem éreztem a belső tőkesúlyt – majd helyszínre érve (egy városszéli gyümölcsfa-kertészetbe) a reggeli nap első, délceg sugarai bágyításomba fogtak.

se állva, se járva, se guggolva, csak fekve volt komfortos. köszöntek: köszöntem. kérdeztek: válaszoltam. kértek: megcsináltam. eszembe jutott, hogy előző nap megfogalmaztam két kérdést, de tartalmuk betöltésénél a homokóra pergése megszűnt. termidorját két órával később, némi vadazást követően érte el: megettem friss, de már kihűlt péksüteményem, majd felfektettem gerincem egy kerítésbetonoszlopra, csökkentve lábaim izommunkáját. napszemüvegben felnéztem a kristálytiszta világoskék égre, becsuktam szemem, majd tíz percig hallgattam tőlem jobbra öt méterre két kolléga akadozó eszmecseréjét Kierkegaard-ról és paráznaságról, míg balra öt méterre egy közeli agglomerációs település közlekedési ellátottságát. csak e kettő létezett.