Aki kígyónak véli a kötélcsomót, azt a félelem motiválja, a rossz következtetés oka a legtöbb esetben a pontatlan, hanyag gondolkodás és az érzelmek befolyása.

* * *

A képzelgés oka az unalom, Az unalom oka a valódi cselekvés hiánya. Az unalom perzsel. Kioltása a tárgyra irányuló, szilárdan megtartott gondolkodás, vagy a folyamat-kialvás az elalvás előtt.

* * *

A világot és annak összes létezőjét alkotó-mozgató Természet (Prakriti) három alaptulajdonsága a három guna: a tamasz, a radzsasz és a szattva. Ezek a világ és dolgainak alapmintázatát képező minőségek. A tamasz a sötét, a lefelé húzó, a sűrű, a durva és nehézkes, az inercia, az akadályképző. A radzsasz a vörös, az energia, az aktivitás, a mozgás, a dinamizmus, az aktus, az erő. A harmadik, a szattva, a fehér, a világos, a könnyű, a felfelé mutató, a szubtilis, a szellemi, az informatív. Mindhárom alapvető céllal, funkcióval bír. A szattva célja a láttatás, a radzsaszé a működtetés, a tamaszé a megrekesztés. […] Az idő három formája is ennek megfelelően tagolt az elménkben: a múlt tamasz, mert rögzült, a jelen radzsasz, mert zajlik, a jövő pedig szattva, mert nyitott. [I/16.]

* * *

Nem véletlenül hittel kezdődik a lista. A hit az, ami a tudást kiváltja. Tudásra, mármint ismeretekre nincs szükség, mert nem azokban rejlik a lényeg. Ha pedig nincsenek ismeretek, mert túlléptünk a fogalmi gondolkodáson, csakis a hit marad. Ez ennek a fajta felismerésnek az alapja, ez adja a szilárdságot, ez a vezető. Erőt ad, hiszen biztosak vagyunk a felismert igazságában.

[…]

…az az igazi szegény ember, aki nem akar semmit, nem tud semmiről és nincs semmije, még istennel sem akar már egyesülni, nem is tud arról, hogy istennel egyesülni akarna, de pont ezért jut vissza születése előtti állapotába, ami az öröklét, és Istennel azonos. A tiszta, tárgyaktól mentes szubjektum státuszába.

* * *

Minden megvilágosodottnak a saját elméje mélyén, a saját tudatán túli, időtlen szubjektuma az igazi mestere, hiszen a törekvés rá irányul és nem másra. Ő a lényeg, minden más mellékes. Ha másra irányul a tanítás, az tévút, legyen bármilyen tetszetős. Minden spirituális tanítás akkor hiteles, ha erről szól, a lényünk magvát, alanyiságunkat célozza, és hamis, ha nem így tesz, legyen a legkifinomultabb, legérdekesebb, legfilozofikusabb eszmefuttatás, vagy éppen a legkülönlegesebb élményeket nyújtó gyakorlat vagy beavatás. És ugyanez igaz a mesterekre is. a erre vezetnek rá, úgy hitelesek, ha nem, tévtanítók, tanításuk vagy személyiségük legyen bármennyire is varázslatos. [I/26.]

* * *

Azt a szeretetet, amit saját magad iránt érzel, kell kifejlesztened mindenféle furmányos módon, hogy aztán kedves, majd semleges, a végén utált személyek iránt érezzed. Majd azt a részvétet, amit egy igazán szerencsétlen iránt érzel, kell kedves, semleges, utált személyes iránt érezned. Ezt követően azt az örömöt, amit egy igazán vidám, kedves emberrel érzel, amikor együtt vagy vele, terjeszted ki a semleges, aztán az utáltak iránt, végezetül a semlegesek iránti érzést terjeszted ki a kedvesek és az utáltak iránt. [I/33.]

* * *

Talán kissé radikális, de megfontolandó tanács: ne elcsitítani próbáld szenveidet, hanem kiprovokálni. Így derül ki, hogy hol is tartasz valójában. [II/4.]

* * *

A vágy az egyik legönellentmondóbb dolog a világon, mivel elvileg a kielégülést keresi, és a sóvárgott dolog elérését, birtoklását, bekebelezését, a vele való egyesülést célozza, miközben gyakorlatilag az örök kielégületlenséget, a sóvárgott soha el nem érését hordozza. Miért? Mert miután megkaptad, elérted, befaltad, amit akartál, a vágy furcsa mód mégis megmarad benned, csak egy másik tárgyat keres, aztán egy újabbat, majd megint újabbat és így tovább a végtelenségig, miközben a szukha lényege éppen a kielégülés. A hagyományos buddhista példázattal élve: az öröm, a prití, olyan, mint amikor a szomjazó forrásvízre lel, de a boldogság, a szukha olyan, mint amikor már szomját oltotta vele. Márpedig ilyen rövid, pillanatnyi, átmeneti időszakokban történik, mert szukha elillan.

* * *

A Természet lényege a változás, ezért minden elromlik, de minden meg is javul, hogy utána megint elromolhasson.

* * *

Mert az ellentét átélése mind az öt magatartásformára vonatkozik: hamisság helyett az igazságot tartsd szem előtt. Lásd értéktelennek azt, ami értékesnek tűnik. Szemléld a szexuálisan vonzót viszolyogtatónak. Sose elégedj meg éppeni tudásoddal, légy örök tanítvány. Vesd meg hitvány énszemélyed, hajts fejet Ísvara előtt. [II/33.]

* * *

Az igazmondás egyáltalán nem olyan egyszerű dolog. Először is, már ahhoz, hogy csupán saját magunkhoz őszinték legyünk, hatalmas erő és letisztultság kell, mert bizony magunknak hazudunk talán a legtöbbet. A kendőzetlen őszinteség önismeret, és fordítva: az önismeret kendőzetlen őszinteség.

* * *

[…] Dárquáwí, a már idézett valaha élt marokkói szúfi mester azt írja egyik levelében, hogy az igazi, tökéletes elvonulás nem az, amikor emberektől távoli helyekre, barlangba és hasonlókba vonulsz vissza, hanem amikor emberek között, a zsivaly közepette vagy olyan visszavonult, mintha barlangba mennél.

* * *

De mi a bölcsesség? A Buddha szerint a megfelelő látásmód és döntés együttese. Látni és tudni, hogy a keletkezett mulandó, hozzákötődni szenvedést okoz, nem lehet az igazi én. És ennek a szellemében dönteni, cselekedni minden pillanatban. A bölcsesség tehát nem felhalmozott tudás. Még csak nem is sok élettapasztalat. A helyzetre, tárgyra irányuló válasz, rávilágító készenlét, amint az e könyvből kiderül. […] Mert pusztán a tetteiből áll az ember. /Jádnyavalkja/ [IV/6.]

* * *

Mi az, ami az embert az érzékszerveihez köti? Az érzékeléshez fűződő szomja, szenvei. És mit jelent az érzékszervek feletti uralom? Bármit bármilyennek vagy semmilyennek tapasztalni. Elmélkedj sokáig a merőkanálon. Érezd át mélyen egy lemerült mobiltelefon tehetetlenségét és magányát. Nevess egy jót saját lábujjaidon. Ismerd fel, hogy minden tapasztalás célja, hogy betöltse, kimerítse magát, és tovább lendítsen egy újabb tapasztalás felé. Az újabb és újabb tapasztalások célja pedig az, hogy megelégeld a tapasztalást.

* * *

[…] És mész is, viszel is mindent, mert megszoktad magadat és belső világodat, ragaszkodsz dolgaidhoz és mintáidhoz. Különben vákuumban vagy, és annál a rossz sors is jobb, és a berögződéseid biztonságot adnak. Ez a létezés utáni sóvárgás. Ha pedig a halálod után a tudatod újralétesülne, ez a sóvárgásnak köszönhető. A sóvárgás miatt van tapasztalás, élmény, létezés, világ, bármi, mert a sóvárgás horror vacui, a semmitől, az ürességtől való rettegés. A buddhizmusban ez a trisná, az elemi szomj, hogy legyen tapasztalás. A zsigeri vágy, hogy csak valami legyen, valami történjen, mert még a rossz is jobb a semminél [IV/10.]

* * *

A jógi hagyományos értelem sem jót, sem rosszat nem tesz pontosabban a jót nem jutalomért teszi. Reflexből cselekszik. Ha kérdezik, válaszol, ha nem kérdezik, nem beszél többé. Élete „sorstalan” és a hétköznapi értelemben véve eseménytelen. [IV/11.]

* * *

[…] A lényeg, hogy nem vagy gondolkodó, illetve beszélő, csak a gondolataid szemlélője vagy hallója vagy. Mintha egy sebesen áramló patakot néznél a parton ülve – ahogyan egy tibeti szöveg fogalmaz. Te csak figyeled a belső beszéddé alakuló gondolatokat, amik nem a tieid, és ilyenkor rádöbbensz, hogy nem vagy azonos a tudatoddal, hanem csak tiszta szubjektum vagy, akit ez a tudat beburkol, elvarázsol, becsap, s az átverés az, hogy te gondolkodsz, az átverés legfontosabb eredménye pedig a köznapi éned.

* * *

[…] A megismerhetőség csapdája éppen az, hogy befejezhetetlen. A mahájána buddhizmus érdekes fogalma a dnyéja-ávarana. Ez vagy azt jelenti, hogy „a még megismerendő akadálya”. vagy azt, hogy „a még megismerendő, mint akadály”. A két jelentés együtt: a megismerendő akadálya az, ha azt véled, van még megismerendő. [IV/24.]

* * *

[…] Mert nem az a szeretet, hogy te valakit szeretsz, és hogy téged is viszont szeretnek, hanem annak a ténye, hogy bármi is létezik. [IV/25.]