ülök a napsütötte utcán egy külföldi városban és söröm kortyolom. mellém lép egy mozgásából ítélve delíriumos, hajléktalan tag, és a helyi – számomra abszolút dekódolhatatlan – nyelven belekezd egy monológba. néhány mondatot követően jelzem, hogy váltson általam értett nyelvre. váltást követően egy-két nyelvbotlással felvázolta, hogy ad nekem pénzt, és a szomszédos hamburgeresnél vegyek neki egy sültkrumplit.

elvettem a pénzt, bementem a helyre, kértem egy krumplit, kezembe nyomták némi visszajáróval, odaadtam a tagnak, aki a hely előtt lehajtott fejjel részint bóbiskolt. visszaültem társaságomhoz, követett és ott is elismételte köszönetét, háláját.

nekem még életemben nem adott pénzt hajléktalan, ez a tranzakció mindig a másik irányban zajlott.