Aroff

fogalmaim nincsenek erre itt

AI-ron behatás emberek felnőtt idea képes kérdem nyelv random srófa velem virtus zen zsibbasztó

↑ témák

utolsó ↓

  • ez is elmúlik

    amikor úgy érzed, hogy minden rendben van – az apró-cseprő, jelentéktelen, számot nem tevő botlásokon túl – adj hálát, örülj neki, élvezd ki, lubickolj benne és ne éld bele magad. a következő pillanatban minden az ellenkezőjére fordulhat, anélkül, hogy bármit tennél; tehetnél ellene, vagy mellette.

  • optiMák

    nem zavarok sok vizet,
    csak amennyit hullám kiszorít.
    nem akarok sok mindent,
    épp csak amennyi elég.

    nem vakarok sok sebet,
    épp csak amennyi gyógyíthatatlan.
    nem kavarok sok szart,
    épp csak amennyi szórakoztat.

    nem andalgok sokat,
    épp csak ameddig visz lábam.
    nem halasztok sokszor,
    épp csak amennyit lelki békém kér.

    nem kalandozok sokat,
    épp csak amennyit fantáziám szül.
    nem maradok sokat,
    csak ameddig dolgom van.

  • verbalitás határai 2

    a napokban volt egy olyan komplex álmom, melynek rengeteg – nem minden – részletére emlékeztem ébredés után. a túlnyomóan ésszerűen felépülő világunkkal ellentétben rengeteg olyan gépezet, építmény, jelenség, cselekmény volt, melyek a fejemben visszajátszhatók, újra megnézhetők – minden emlékezéssel egyre kevesebb – de leírni, elmondani egyszerűen embert próbáló kihívás: egyetlen jelenet díszletének a taglalása kitenne egy közepes hosszúságú regényt.

  • ki-mit hoz

    te mit hozol ki
    a boltból
    a másikból, magadból
    a lehetőségből
    az életből?

    azt, amire szükséged van,
    vagy ami mások szerint kell?
    azt, amit bevittél,
    vagy amit más bevitt?
    a minimum megúszást,
    vagy az optimálist?

  • nagy pillanatok

    “vannak nagy pillanataim“

    adott a közszájonforgó kijelentés. ez nem más, mint amikor nem én csinálom vagy mondom, hanem rajtam keresztül történik velem. ha utánozni, vagy újrakonstruálni akarod, ha sikerül is, csúfosan bukni fogsz. ez a maga idejében, nemében, jellegében, kivitelében egyedi és megismételhetetlen.

    tedd hagyd egybefüggő ~ká magad, és minden rendben.

  • verbalitás határai

    azzal, hogy mesterségesen (kényszerűen?) létrehoztuk a nyelveket, és kivétel nélkül (?) mindegyikben felosztottuk az időt (múlt-jelen-jövő) a saját felfogásunkat korlátoztuk és tereltük egy “ésszerű” (legalábbis megfogalmazható) mederbe.

    múltat visszasírunk, jövőtől rettegünk; előbbi távolodva egyre szebb, ideálishoz közelítő, utólag boldoggá gőzölt képzetté alakul át sokszori felelevenítés révén; utóbbi pedig kies űrként áll szemben előző élményeivel, tapasztalásaival, megéléseivel, tanulásaival, megpróbáltatásaival, sikereivel. múltról mesélsz; jövőről álmodsz, jelenben. hopp, ahogy ez végigfutott, már múlt.

    böff

  • mi az?

    ha alig vagy nincs, foggal-körömmel elveszed és fösvénykedsz,
    ha dúskálsz, akkor mindenki még adna belőle.

  • trauma

    valami, ami sehogyan sem illeszthető a rugalmas énképedbe, mert mint forró olaj a vizet, úgy veti vissza magáról szublimálva. azért a víz az úr, s a felületi feszültséget meghágván a forró arany hetykén ugrik szana a tér minden irányába, sérülést okozva élőszövetben.

    fáj. s józan pillanatban érzelmileg integrálod, hogy mindez nem szükséges, nem a tied, nem szereted, nem is érted, és nem is tudod.

  • válasz mindenre

    fizetős parkolók esetén általában megközelíthetőségek irányából hétszegmenses számokkal jelzik a szabad helyek számát. így sétáltam, és már bő százméterről nyugtáztam az értéket: 41. közelítve lépésről lépésre mormoltam, hogy ez nem lehet, mert a válasz mindenre…. …. …. …. ….. …… …….. ……….

    42, ahogy azt majdnem áthaladva alatta épp’ időben tudatta.

  • légy felnőtt, 2. lecke

    azt csináld, amit mondasz; azt mondd, amit csinálsz. narráció tízből kilencszer felesleges: csináld.