AI-ron behatás emberek felnőtt idea képes kérdem nyelv random srófa velem virtus zen zsibbasztó
↑ témák
utolsó ↓
-
mit érzek?
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
fájdalmat, mert belém rúgtál;
bántást, mert kinevettél megértéskor;
kíváncsiságot, hogy mit dob a holnap;
reményt, hogy lesz ez még így se;
ellentmondást, hogy ésszerűséget kérnek érzelmekben;
dühöt, amiért nem láttam gerendám szálkádtól;
haragot, mert hallgattam, mikor szólnom kellene;
megvetést, hogy ezt még hányszor követem el;
szeretetet, mert átlátok szitákon mélyre;
feszélyezettséget, hogy nem teszek meg mindent;
szorongást, hogy már késő;
félelmet, hogy minden elmúlik akár most;
aggódást, hogy veled mi lesz;
megnyugvást, mert minden rendben van;
kiüresedettséget, mert sokat beszéltem, de keveset mondtam;
megkönnyebbültséget, hogy kimondtam;
felszabadultságot, hogy elmondtam;
igazságtalanságot, mert mindez csekély hatással van;
csalódottságot, hogy ez mily’ megváltoztathatatlan;
értetlenséget, mert változatlanul csináljuk;
érzetlenséget, hogy nem veszem észre a másikat;
érdektelenséget, mert nem vesz észre a másik;
egyensúlyt, mert nagyképben ez egy hullámfodor;
tiszteletet, amiért bölcsen döntöttem;
örömöt, hogy vagy;
szerelmet, mely hajt;
melankóliát, hogy velejében rothad az egész;
kesert, mert beleharaptam magházába;
szomorúságot, hogy ezt az ízt nem felejtem;
magányt, hogy nem vagy itt mellettem.~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-
process
The day the child realizes that all adults are imperfect, he becomes an adolescent; the day he forgives them, he becomes an adult; the day he forgives himself, he becomes wise.
Alden Nowlan
-
szűrők
benntartom, mert…
… érdektelen.
… önfényezés.
… késő.
… nem kapcsolódó.
… szélsőséges.
… elmebeteg.
… nem kérdeztek.
… illetlen.
… bántó.
… gonosz.
… sértő.
… alávaló.
… magyarázkodás.az állandó betöltésű káposztalének hány százaléka folyik ki?
és mi lesz a rostálttal?
-
narratívák
ott és akkor ~ felidézett múlt
itt és akkor ~ jelenbe hozott múlt
itt és most ~ jelen
te miben vagy?
-
nyökögő rököny
vágyaid zabolázd,
mert mi ma áldás,
holnap fejfájás.
azonnali öröm: gyönyör
akképpen mint az özön
áramlik szét a közöny.
hisz’ mit megkaptál,
mámorként hatott,
másnap már aggott.
s jajj annak, ki elnyomja
mert nem cigarettacsikk ez,
hanem másik entitás,
ki átformál,
mégha ez kínkeserves,
de hidd el, ez kell neked.
-
számok, számok mindenhol
lenyűgöz, mennyire szeretjük a számokat. hány palack készült ebből a borból? s milyen sokba kerül! mennyi idő alatt éri el ez a kocsi a végsebességet? és milyen jól gyorsul! mennyi a lottó főnyereménye? és mily’ nevetségesen csekély az esélyed! hànyan követnek instán? és mily’ kevesen ismernek! mennyi a fizetésed? és mennyi marad hóvégén? mekkora a faszod? tudod használni? hány perc alatt mész el? a másik élvezi? mekkora lakásod van? hány lakásod van? hány faszival feküdtél össze? hány éves vagy? ha kevesebb, mint én, senki vagy! milyen magas vagy? milyen hosszan tudsz egylevegővel vízalatt lenni? hány gyereked van? hány beosztottad van? mekkora a tévéd képátlója? milyen hosszú a hajad? hány inged van? hány dB most a zene? hányan jöttek a buliba? hány csajjal táncoltál? hány fotót csináltál? hány-tál-tán?
s mennyit mond mindez rólad?
-
túlkompenzálás
serdülőként akut asztmám volt, melyre a nyugati orvoslásnak számtalan hipotézisa és gyógyszere van. összefüggésbe hozzák az allergiával, így por, gomba, növények, és további millió láthatatlan részecske kiválthatja. pontos gyökérokot megnevezni ódzkodnak, így javallott minden lehetséges forrást kiiktatni – tehát egy abszolút mesterséges környezetben létezni. ebből kifolyólag évtizedeket éltem le úgy, hogy egyetlen növénnyel osztoztam volna életteremen.
manapság az egy négyzetméterre jutó növényeim száma 1,2, és mint kiderült, semmi közük nem volt a fullasztó élettérhez, melyben éltem: nem rég egyik földjéből ismeretlen gombafajta sarjadt, ám ez sem okozott megterhelést. számosságuknak köszönhetően mindig jó levegő van, és látszólag imádnak velem lakni. az utcáról összeszedett “kivert gazok” is idővel, törődéssel, szeretettel összeszedik magukat, és beállnak a cseperedés, virágzás kódolt elkerülhetetlenségébe.
-
késés
bármely iparágról, szakmáról; megbízásról, szerződésről, megállapodásról, teljesítésről legyen szó, túlnyomóan azt olvasom, hogy:
“késedelmes a projekt”
“több hónapos csúszás van”
“határidőt hosszabbítottak“
[stb]
mikroszinten hasonképp érzékelem, munkám kapcsán és ahhoz szabott határidők roppant feszesek, jellemzően néhány órám van egy olyan tevékenységre, melyre kényelmes, ideális esetben kellene egy munkanap.
felsejlett az agyam zugában a kérdés, hogy:
mikor távolodtunk el a valóságtól ennyire?
hisz’ ha realitásérzék csírájában létezik, akkor nem szabok elvárhatatlan, teljesíthetetlen, és így számonkérhetetlen határidőt.
de jött a következő:
hova rohanunk ennyire?
minden szubjektív, így a késedelmes projekt, több hónapos csúszás, határidő. kivel versenyzünk elsősorban: az idővel. ha nem vagyunk képesek egy piramist felépíteni másfél hét alatt száz munkással, akkor miért (ki által?) születik olyan döntés, hogy építsünk két piramist, ötven melóssal, egy hét alatt…? de mi fog történni, ha a piramis hat hónap múlva lesz kész…? viszont arra a vállalásra biztosan, és kiszámíthatóan lehet tervezni. az irracionális határidőkkel épp a tervezhetőség, kiszámíthatóság, egymásra utaltság párolgott el közülünk.
-
unalom
baszottul unom az egészet. ami itt van; körülöttem, velem, miattam, nekem, hozzám.
ez az unalom szétszálazandó attól, hogy mennyire szeretek jót beszélgetni egy-egy embertársammal. vagy egy jóízű, zamatos gyümölcsbe beleharapni, és élvezettel elfogyasztani. elmenni megismerni új tájakat és vidékeket, melyeket tán képen sem láttam eleddig.
olyan ez, mint ülni a vonaton: ha a zúzottkövet nézed alattad, suhan, repül, zavaros, érthetetlen, összemosódik, s ha az égre emeled tekinteted: rezdületlen, mozdulatlan, stabil.
-
random arc 19
nyárközepi délutánon várom a villamost egy forgalmas csomópontban. a megállóban még egy tucat ember. begördül a szerelvény, félméter híján előttem egy ajtó. nyílik, leszállnak, lépek befelé, amikor hátulról, tőlem balra huszas közepe-vége egyszál dzsukel csávó visszaránt-odébb lök. pályagörbémen és sebességemen nem változtatva haladok tovább az impulzust követően, így nekiütköztem.
– hallod ne lökdössé’ köcsög me’ leütlek!
szigorú tekintettel visszanéz rám jobb válla fölött, arcunk között ha húsz centi távolság van, s közben rivalló szempárját dupláztatja a mögötte álló oldalbordájával.
harsány, mélyről jövő kacagásban törtem ki, ellenirányba sétálva még utána mormoltam, hogy
– leütsz, mi…
ekkor kékhalállal megállt a helyzetkezelő szoftvere. nem tudni, hogy azóta újraindult-e.
c’est la vie.
Aroff 