AI-ron behatás emberek felnőtt idea képes kérdem nyelv random srófa velem virtus zen zsibbasztó

↑ témák

utolsó

  • nyökögő rököny

    vágyaid zabolázd,

    mert mi ma áldás,

    holnap fejfájás.

    azonnali öröm: gyönyör

    akképpen mint az özön

    áramlik szét a közöny.

    hisz’ mit megkaptál,

    mámorként hatott,

    másnap már aggott.

    s jajj annak, ki elnyomja

    mert nem cigarettacsikk ez,

    hanem másik entitás,

    ki átformál,

    mégha ez kínkeserves,

    de hidd el, ez kell neked.

  • számok, számok mindenhol

    lenyűgöz, mennyire szeretjük a számokat. hány palack készült ebből a borból? s milyen sokba kerül! mennyi idő alatt éri el ez a kocsi a végsebességet? és milyen jól gyorsul! mennyi a lottó főnyereménye? és mily’ nevetségesen csekély az esélyed! hànyan követnek instán? és mily’ kevesen ismernek! mennyi a fizetésed? és mennyi marad hóvégén? mekkora a faszod? tudod használni? hány perc alatt mész el? a másik élvezi? mekkora lakásod van? hány lakásod van? hány faszival feküdtél össze? hány éves vagy? ha kevesebb, mint én, senki vagy! milyen magas vagy? milyen hosszan tudsz egylevegővel vízalatt lenni? hány gyereked van? hány beosztottad van? mekkora a tévéd képátlója? milyen hosszú a hajad? hány inged van? hány dB most a zene? hányan jöttek a buliba? hány csajjal táncoltál? hány fotót csináltál? hány-tál-tán?

    s mennyit mond mindez rólad?

  • túlkompenzálás

    serdülőként akut asztmám volt, melyre a nyugati orvoslásnak számtalan hipotézisa és gyógyszere van. összefüggésbe hozzák az allergiával, így por, gomba, növények, és további millió láthatatlan részecske kiválthatja. pontos gyökérokot megnevezni ódzkodnak, így javallott minden lehetséges forrást kiiktatni – tehát egy abszolút mesterséges környezetben létezni. ebből kifolyólag évtizedeket éltem le úgy, hogy egyetlen növénnyel osztoztam volna életteremen.

    manapság az egy négyzetméterre jutó növényeim száma 1,2, és mint kiderült, semmi közük nem volt a fullasztó élettérhez, melyben éltem: nem rég egyik földjéből ismeretlen gombafajta sarjadt, ám ez sem okozott megterhelést. számosságuknak köszönhetően mindig jó levegő van, és látszólag imádnak velem lakni. az utcáról összeszedett “kivert gazok” is idővel, törődéssel, szeretettel összeszedik magukat, és beállnak a cseperedés, virágzás kódolt elkerülhetetlenségébe.

  • késés

    bármely iparágról, szakmáról; megbízásról, szerződésről, megállapodásról, teljesítésről legyen szó, túlnyomóan azt olvasom, hogy:

    “késedelmes a projekt”

    “több hónapos csúszás van”

    “határidőt hosszabbítottak

    [stb]

    mikroszinten hasonképp érzékelem, munkám kapcsán és ahhoz szabott határidők roppant feszesek, jellemzően néhány órám van egy olyan tevékenységre, melyre kényelmes, ideális esetben kellene egy munkanap.

    felsejlett az agyam zugában a kérdés, hogy:

    mikor távolodtunk el a valóságtól ennyire?

    hisz’ ha realitásérzék csírájában létezik, akkor nem szabok elvárhatatlan, teljesíthetetlen, és így számonkérhetetlen határidőt.

    de jött a következő:

    hova rohanunk ennyire?

    minden szubjektív, így a késedelmes projekt, több hónapos csúszás, határidő. kivel versenyzünk elsősorban: az idővel. ha nem vagyunk képesek egy piramist felépíteni másfél hét alatt száz munkással, akkor miért (ki által?) születik olyan döntés, hogy építsünk két piramist, ötven melóssal, egy hét alatt…? de mi fog történni, ha a piramis hat hónap múlva lesz kész…? viszont arra a vállalásra biztosan, és kiszámíthatóan lehet tervezni. az irracionális határidőkkel épp a tervezhetőség, kiszámíthatóság, egymásra utaltság párolgott el közülünk.

  • unalom

    baszottul unom az egészet. ami itt van; körülöttem, velem, miattam, nekem, hozzám.

    ez az unalom szétszálazandó attól, hogy mennyire szeretek jót beszélgetni egy-egy embertársammal. vagy egy jóízű, zamatos gyümölcsbe beleharapni, és élvezettel elfogyasztani. elmenni megismerni új tájakat és vidékeket, melyeket tán képen sem láttam eleddig.

    olyan ez, mint ülni a vonaton: ha a zúzottkövet nézed alattad, suhan, repül, zavaros, érthetetlen, összemosódik, s ha az égre emeled tekinteted: rezdületlen, mozdulatlan, stabil.

  • random arc 19

    nyárközepi délutánon várom a villamost egy forgalmas csomópontban. a megállóban még egy tucat ember. begördül a szerelvény, félméter híján előttem egy ajtó. nyílik, leszállnak, lépek befelé, amikor hátulról, tőlem balra huszas közepe-vége egyszál dzsukel csávó visszaránt-odébb lök. pályagörbémen és sebességemen nem változtatva haladok tovább az impulzust követően, így nekiütköztem.

    – hallod ne lökdössé’ köcsög me’ leütlek!

    szigorú tekintettel visszanéz rám jobb válla fölött, arcunk között ha húsz centi távolság van, s közben rivalló szempárját dupláztatja a mögötte álló oldalbordájával.

    harsány, mélyről jövő kacagásban törtem ki, ellenirányba sétálva még utána mormoltam, hogy

    – leütsz, mi…

    ekkor kékhalállal megállt a helyzetkezelő szoftvere. nem tudni, hogy azóta újraindult-e.

    c’est la vie.

  • kedvesem

    Nő; ki hol buja, hol szende. Lelke, mint a tenger: olykor fodrozódik, máskor rezzenéstelen; s a kettő közti átmenet végtelen. Érzelmileg stabil, érett, elérhető; mély, mint az óceán közepe, de nem retten vissza a sekélyvizektől sem. Humorára cserfes mosolya teszi fel a cseresznyét, eredendően természet, növények, állatok az otthona. Nyitott és fogékony az újra, fel- és megtalálja magát helyzetekben; bármikor kapható őrültségre, legyen szó numeráról a liftben, éjszakai túráról a rengetegben, festegetésről őszi vasárnap délután, baráti kocsmázásról szerda este.

    Önálló entitásként létezett és létezik, van hobbija, melyben fel tud oldódni önmagából. Beszélgetőpartner és hallgatótárs, jöhet szembe irodalomtól szabás-varrásig téma, a harcos elemi ösztönével állja a sarat, és ha kell, vágja arcomba: az őszinte álláspontját minden alkalommal. Támogat, és támaszkodik rám, egymásban tartjuk a lelket unos-untalan felváltva. Ha rosszul vagyok, együtt érez; ha szétvet az öröm, együtt érez. Ha zokog, megvigasztalom; ha nevet, vele nevetek. Testét-lelkét tiszteli, ismeri, szereti, elfogadja, egyensúlyban tartja; a misztikum és a spiritualitás két kezét fogva járnak mellette.

    Ételkészítés és létfenntartás magasszintjén mozog. Nem akar kiforgatni magamból; tudja, elfogad, nem feladata. Türelmes és megértő, meghallgat és meghallgatom. Lobog benne a tűz, hogy egy tisztáson parázsló csenevész vagy cserépkályhában szabályozottan – a tűz az tűz, lobbanni képes, de feloldható. Férfiként húzom ki magam balján, átkarol, és velem tart, mellettem áll napsütésben és forgószélben, ha kell, mögöttem rejtőzve tartja hátam. Tisztel, halálban komolyan vesz, életben legyint. Tánc az élet, perdül hát egyet, kettőt, négyet. Ha kicsúszik alólam a talaj, hoz egy repülő szőnyeget, és elszállunk ismeretlen vidékre.

  • ott jobb!

    egy reggel lyukat fúrtam a földbe, hogy átugorjak a bolygó másik felére. elmentem, ott voltam, és közben sokat beszélgettem helyi emberekkel arról, hogyan telnek napjaik: ups and downs. másképpen, más fejbeli minták és hozott viselkedés alapján szemlélik és alakítják azt, ami nekik a világot jelenti, de egy dolog biztos: az ember csak ember, nézzen ki bárhogy és lakjon bárhol a sárgolyón.

    felelősségvállalás, tudatosság, felnőtté érés, gyerekvállalás és -nevelés, munkahelyi irracionalitások és rossz berögződések, mentális egészség, élményszerzés.

    más a díszlet, a szereplők, az eszköztár, de a problémák nagyon hasonlók. emberik.

  • vetés-aratás

    megnőtt a körmöm. beleakad mindenbe, amihez nyúlok, nagyobb puha tárgyaknál visszahajlik, letörik. zavar a mindennapok forgatagában, visszavágom. e cselekedet hatása azonnal üdvösen jelentkezik; úgy higiéniai, esztétikai, mint funkcionális szempontból.

    nem így – azonnali hatállyal – követi reakciót az akció szellemi és lelki elburjánzásoknál. egyrészről a realizálás önmagában folyamat – a hosszú köröm észlelése egy tiszavirág életében t’án számottevő időléptékű – másrészről a cselekvési terv kiokkumulálása újfent folyamat, mitöbb, folyamatos kísérletezés és útkeresés. harmadrészt változtatni megszokáson, berögződésen fogcsikorgatással terhelt – ha tudatosítottan rosszhatású is – így az elhatározás, majd cselekvés könnyen az elme kényelem keresésének nyaktilójában találja magát. a túlgondolás bénító idegméreg hatásán felülkerekedve meglódul a kavics az úton, és keresi merre göröghet.

    lehet, hogy ami pillanatnyilag jobb, közép- vagy hosszútávon ront. legjobb visszajelzés a test által küldött érzet, érzés, és megérzés triumvirátus; a felszínes létre apelláló és szuggeráló világban ezek oly’ mélyen szunnyadnak, hogy sokan észre sem veszik jelelését; ha mégis, azonnali szupresszióként csírájában tiporják el sarjadását. ilyen egy projekció, mely rendre beindul fejben, majd elindít testi, lelki ingereket, s ezekre válaszként egy külső megnyugváshoz, csillapításhoz nyúlsz. megnézem, írtak-e nekem, mert bizonytalan vagyok, hogy szeretnek-e még. belső hiány külső ingerrel csökevényesen, részlegesen pótolható; akár egy kitört üvegrész próbálnék kavicsokkal tökéletesen fedni. projekció: jött és menjen. mily’ rövid! mily’ tömör! mily’ velős! és mily’ pokoli nehéz mégis!

    a közösségi média szorongásgenerálása nem markol rögvest körmeivel húsomba. tudatosítani nehéz, ingermennyisége okán szerteágazó területen burjánzik ki a gaz: önmegkérdőjelező, irigységet ébresztő, másságot; különlegességet tápláló (de egységességet sugárzó), elrévedésre buzdító, álságosságot átadó felületek, melyek a valóságtól eltávolítanak. bárkire-bármikor rá tudok írni, fel tudom hívni, meg tudom nézni; és a bőség zavarában épp a fizikailag körülöttem lévőket nem veszem észre. szélsőséges megoldás a teljes kizárás, s mint ilyen, vissza fog csapni túlvégre. egészséges közepet belőni: embert próbáló feladat, kísérletezés, útkeresés, próbálkozás.

  • hiány

    távod maró gúny,
    mi fennkölt cinizmussal
    dúsítja sivár napjaim.

    hiányod kivillantja szemfogát,
    s mint ki jóllakott,
    kacag rajtam és tova áll.

    volt-nincs, szétáradt-kiszáradt, töltött-üres,
    amorf egykristályok metamorfózisaként
    folytál bele egy ismeretlen résbe.

    nincs alak és forma mi foltozná űröd,
    helyette van tér, idő, csűrt délibábok,
    s ezek közönnyel űznek gúnyt senyvedésből.

    dőreség meleg mocsár szenvelgésébe süppedni,
    hisz tanít, nevel, mutat, s mulattat mindez,
    hogy mily’ hasztalan, és nevetséges minden.