Aroff

köszönöm, hogy vagy. hogy vagy? nem tudom, ez mindig is nehéz kérdés volt számomra, körmönfont cirádás válaszokkal pedig nem untatnálak. foglalmam sincs, mi a fasz van, halvány sejtem, mi a fasz volt, dehát édes vagy, az már volt. hogy mi lesz, akkor sincs sejtésem, csak elveszett-elbaszott-elálmodott vágyaim, melyek oly’ rojtosra lettek álmodva, hogy mégis ki akarna egy szétfingott lyukas alsónadrágot viselni? most nem érzem a kedvet ehhez, dehát ezvan, c’est la vie, vagy még magvasabban: lesz ez még így sem. szeretnék egy mezőn feküdni, ahol fűszálak zengése és rezgése az esemény, álmodozni, vagy lehet, hogy még azt sem. csak lenni a semmiségben, valahol, valamiben, és ez az abszurd létemben, hogy vagyok, bár ne lennék, de ha már itt vagyok, csinálom, amire utaltak, kértek, kárhoztattak. s mint ilyen, ez nem mindig fogamhoz füllő. hát, ez már csak ilyen!

korunk könnyített emberi utódhelyettesítője, melyhez a konfliktusok, kompromisszumok, és esszenciális önreflexiók ellenkező nemű egyeddel egy kapcsolat felépítéséhez szükségtelenné válnak. sokan lettünk azonos területen, így kisebb helyeken élve elterjedtek a méretben kisebb egyedek, esetükben az ősi házőrző-szerep csökevényesedett. közös verbális kommunikációs csatorna jelen ismereteink szerint nem felépíthető (nem felesel vissza), non-verbálisról minden gazda beszámol: értik egymást. hűség, melyet teljes bizonyossággal hordoz minden egyed archetípusából fakadóan (nem fog elhagyni); döntően szófogadást, befolyásolhatóságot (azt csinálod amit mondok), egyszerűbb, kisebb felelősséggel járó gondoskodást (elvan otthon egyedül pár órát) igényel. létrehozható egyfajta feltétel nélküli szeretet mindazonáltal, hogy nem képes ítélkezni, nem haragtartó, egyszerűen örül: kap enni, elviszik sétálni, játszanak vele.

egy: megérett a meggy

kiömlött a magma, és hetes erősségű földrengéssel megváltozott valami. tombolnak a hormonok sivatagi homokviharként, vérrel és tűzzel telnek az ágyékok, testnedvek elegye kevereg émelyítően az éterben, bibéről bibére száll a méhecske; dugna mindent, min lyuk van vagy azt lehet rá hajtani. küldi le egymás után a töményeket, mert az a dzsukel csávó, aki a legtöbbet leküldi. róka parkban, villamoson, lépcsőházban, majd ágyban. anyám dorgál fiam, fontos, hogy tanulj, sportolj … kit érdekel, szarok rá, inkább leugrom a térre egy cigis sörre, smártapizni julikával. a rohadt ribanc, már mással enyeleg, sarki késdobálóban hajnalig veretés haverokkal, majd

kettő: csipkebokorvessző

muter jön felverni, hogy iskola, hagyjmárafaszomba, lógás óráról a grundon arcokkal, juditka fűzése esti mozira, közben többiek blázolnak, ki nem hagynám, gerely beállva szédelgés moziba, remegve nyúlkálok keze után, visszaszorítja, ezjó, nyálcsere stáblista közben utolsó sorban, kiugró szívvel rohanás haza, másnap valami témazáró lesz, tanulásra se fejem se időm, puskaírás ezerrel, rádnyitnak, hol jártál eddig fiam? hagyj már lógva, közöd mi? szabás-varrás szakkörön ültem, úgysem eszi meg, nem is lényeg, kapott csontot csócsálni, juditka körül forog fejem meg a világ is, mert

három: te leszel a párom

hetedik óra, kirohadok a padból, juditka egy órája végzett, többiek rágják lábam, hogy menjünk kocsmázni, a csaj nem akar jönni, parkban kóvályogna és beszélgetne, hogy ezek mennyit bírnak pofázni baszd meg, de mikor térünk a tárgyra, áhh, inkább mulatás, három tekila után duhajkodás a körúton, kukák lerúgásának versenye, amíg fel nem kiált egyik jardok! spuri kis utcákon ahogy a csövön kifér, egyre halványul a kék-piros stroboszkóp, megúsztuk. anyám ajtóban vár, bűzölögsz a piától, kikkel voltál és hol? fáradt vagyok, hagyj már a picsába, aludnék, tipli

négy: észnél légy

házibuli janinál, kikenem-kinyalom hajam, apám kölnijeit magamra (d)öntöm, felső két gomb off, előtte egy feles a sarkon, két órával kezdés után már áll a bál, mindenki megvan rendesen, juditka kitett magáért miniszoknyában és ujjatlan mélydekós topban virít, iszunk egy pertut, fejével int menjünk, keresünk egy lyukat a falon, aztán keres lyukat a faszom, ja izé dumált valamit a tanár bioszon a gumiról, kirohanok, szerzek egyet, vissza, félpercen belül tüzijáték, juditka nem tudja mivan, lyukas volt a gumi, és akkor most ilyenkor mi van?

öt: leszállott a köd

érettségi a héten, fogalmam sincs semmiről, anyámék nyomasztanak hogy tanuljak, azt se tudom mihez nyúljak, hol kezdjem el, vannak valami tételek, el akarom kérni az osztályos eminenstől, elhajt a vérbe, zúzás haza, előtte tüske a sarkon többiekkel, otthon bejön apám-anyám, meg juditka anyjával, felkérdezés, fiam mit csináltál? juditka sír, anyja őrjöng, anyám lefagyva, apám vasszigorral pofázik valami felelősségről, nem értek semmit, mennék inkább a térre héderezni, azt mondják kísérjem el juditkát orvoshoz, fogom motyóm és lelépek inkább

hat: dagad a szar

minden elbaszott, mindenki engem basztat, minek tanuljak meg évszámokat-neveket-helyszíneket-képleteket-szabályokat-faszságokat, nem ez az élet, nem jó ez semmire, nincs kedvem ehhez az egészhez, bassza meg minden és mindenki, apám belép fiam, beszélnünk kell. na ez most kurvára hiányzott. nem menekülhetsz el a felelősség elől, magadért tanulsz, fontosak a barátok, készülj az érettségire, hogy felvegyenek az egyetemre, legyen diplomád, mert ezt kell csinálni. lefeküdtél azzal a lánnyal, itt volt anyjával, te elfutottál, szeret téged, meg akarja tartani, segítünk ebben, de beszélned kell vele és támogatnod

hét: sáros a kép

lődörgök a téren, várom a hévem, de csak elvisz a rév, tele a kép, érettségi is, meg csaj is anyjával, meg anyám és apám a nyakamon, közben tibiék szarnak arcomba, nem hívtak ma sem, pedig tudom, hogy mentek, szar minden és geci mindenki, rohadjon szét az egész a picsába, nekem ez nem kell. két part közé szakadva hídra mászom, mert mennyivel nyugisabb lesz alámerülni végre, kell a faszomnak ez a szarlavina, miért éppen én, miért éppen most, miért … miért … miért … vakságban-süketségben csak csikorgásra eszméltem egy pillanatig, aztán

nyolc: üres a polc

fekszem valahol. ez már a purgatórium? nem lehet, itt áll anyám-apám, oda csak nem jönnek már velem. valami kórház, elbaszott egy busz, azt mondják csodával határos módon néhány töréssel és zúzódással kijöttem. fáj mindenem, mozdulni sem tudok, néhány műtétre azért szükség volt. kába vagyok, nem is tudom, mi volt előtte, mit akartam és mit nem, mi volt olyan terhes és nyomasztó, de most valahogy minden nyugodtabb, valami leült és kiőrjöngte magát, ami tegnap még világrengető szorongást indukált, ma már csak kósza nevetés tárgya, mert ami igazán fontos

kilenc: bíbor különc

hogy lásd mi vesz körül, miért az vesz körül, mit kell ezzel kezdened, miért ezzel kell kezdened valamit, miért ő van itt, miért ez történik, és hogy mindez hol keletkezik, ki hozza létre, ki tartja fenn. mi a fontos, mi az, ami elhanyagolható, mivel kell foglalkozni, mit akarsz kezdeni magaddal, hogy ne csak egy csődtömeg legyél a körülötted lévők nyakán.

tíz: tiszta víz.

upsz, majd zsupsz, és közelebb került a sárgolyó középpontjához. de kérem, nekem van védőfóliám és tokom, nem lehet baj! landolás visszhangja nem árulkodó, hisz’ tiszavirág-élethossznak töredéke, s t’án egy szakavatott zenészfülű sem tudna abból leszűrni bármit, főleg nem a világrengető kérdést: tört vagy sem?

nadehát hogyan landolt? lapjára: magas valószínűséggel remélhetjük, hogy minden folyik tovább a medrében, ahogy eleddig. élére? itt már zsákban egy zsákba tett cica sejlik fel, a gyártási pontosság (pontatlanság), az anyagminőség, s nem utolsósorban az egykristály emberi szem előtt rejtett belső elrendezése a világrendező-elvtrió, mely eldöntötte már, hogy sírni vagy nevetni fogunk ismételt kézbevétel alkalmával. sarkára? jobb, ha sírásra készülünk, de valahol a tarkónk egyik alsó-hátsó-külső pontjában tartsunk meg egy csipet kacagást: mindenesetre, ez csak egy használati tárgy.

a test tudatosítási, majd impulzuskivezérlési, és végül cselekvési fázisba lépő folyamata ilyenkor végtelenül hosszúnak tűnik, sőt, ha lehet, megállítanánk, és vissza is pörgetnénk, le sem ejtettem, meg sem történt.