Aroff

szappanos víz lavórba merve: hatalmas felületi feszültség, gigantikus púpok
s csökkenő szorongással számosságuk gyarapszik míg méretük csökken
de mikrolétnek távlatban nincs jövője: vagy összeáll szomszéddal,
vagy !pukk!

az idő gyöngéden átkarolva tol előre folyamatosan. könnyűként születünk meg, rohanunk a felszínén a tudatról való fogalom megszületése előtt. öles léptekkel törünk előre, lohol utánunk és folyamatosan kattogva de szüntelenül mögöttünk a minutum. kisgyerekként sáros pocsolyában ugrálunk, a felnőttek nem szeretik (irigyek?), ezt nem szabad csinálni, koszos lesz a többi. földi létet megelőző állapot a vizenjárás képessége, annak fizikai rendszereinkben és jelenlegi ismeretünk alapján megmagyarázhatatlan mivolta. cseperedve jönnek a különböző komplexitású és érdekek mentén fonódó és fűződő rendszerek: közös együttélés. testvér. óvóda. iskola. barátok. sportegyesület. zenei társulat. házirend. szabályok. törvények. jog. kötelesség. felelősség. átlapolások, hasonlóságok, eltérések, markáns különbségek mentalitásban, indíttatásban, ideológiában, eszményben. temérdek energia, idő eltöltésére, összemérésekre, visszajelzésre (eredmények és bizonyítások, kritikák szerzésére), emberek (magam) megismerésére. szabad világ építése közben olyan alapkockákat használtunk, mely folyamatos energiabefektetést igénylő folyamatokat vár el saját működése képére, holott az ember energiája, ideje véges és élettávlatban folyamatosan csökkenő – mely nem zárja ki a lokális maximumok megjelenését, jelentőségét. most többet teszek bele.

ha nem csinálok semmit, ettől szorongok, mert nem csinálok valamit, ami a dolgom. ha nem ismerkedem senkivel, szorongok, mert nem vagyok valahol, ahol lennem kell. szorongok, mert nem az és ott vagyok, ahol és ami lennem kell. nota bene: ha bármi olyanba túlélem magam, mint ami vagyok, ugyanúgy szorongást és hirtelen fuldoklást okozhat. megtévesztő megnyugvást adhat bármely függőség és azok halmozódása, mellyel a belső csendtől menekülni lehet ideig-óráig. a csend nem kevésbé a teljesség része, ahogy a mosoly, ölelés, simogatás mellett a hányás, fosás, sírás megjelenése. hazugság működhet egy darabig, de egy ponton lehull a fátyol.

az idő meleg ölelésében a nehézségi erőtér állandó együtthatója vonz egyre nagyobb erővel a középpont (le-) felé, míg az egymásnak vagy -ellen kitalált szabályok rendre nagyon teherként rakódnak a vállra, és nyomnak. megállás nélküli távolodás egyik parttól és hol sűrű, hol ritkás ködben gázolás a láposban a vélt (?) másik part irányába. mindvégig egyre beljebb, térdig, derékig, mellkasig, nyakig elmerülni a meleg mocsárban. haladva fogy a mozgástér, de ehhez – ideális esetben – hozzá lehet szokni, úgy csekélyebb kepesztéssel mint elvárások és igények újraformálásával: kik vesznek körbe, kikkel veszem körbe magam? hova járok? mit csinálok? mennyi ideig mit csinálok? jól érzem magam? vagy görcsbe rándult gyomrom? mit muszáj? utána jól, vagy jobban érzem magam? van rá hatásom, van ráhatásom?

Nap ritkán süti, ha mégis, telihold van.

enyhe meleg szellő csiklandozta a szürke, felhős, komor napon a fásult arcokat. kevesen jártak az utcán, legtöbben a fogyasztás oltárán áldoztak a fűtött, melegfehéren bevilágított, hívógató dallamokat árasztó helyiségekben. feszülten járkált az a kevés az utcán, a fedetlen ég alatt lenni nem olyan vonzó.

másodperc hosszúságú, Napnál erősebb villanásra megállt minden úgy kívül, mint belül: lélegzet fojtva állt meg minden élőlény.

hát ennyi volt. épp répát hámozott, egy órája telefonált barátjával, nagy tervekkel állt a hétvége, és a következő hét előtt. tényleg ennyi volt? hol marad a megnyugtató, kielégítő, megmagyarázó, rendbetévő, elsimító fuvallat előtte?

látta, amint egetverő fehér, átláthatatlan porfelhő gomolyog irányába, itt-ott egy autó, épületrész, közlekedési tábla, fatörzs a hullámfronton szakkád idejére felsejlik, majd alábukik.