AI-ron behatás emberek felnőtt idea képes kérdem nyelv random srófa velem virtus zen zsibbasztó
↑ témák
utolsó ↓
-
random arc 20
csípős-napos novemberi délutánon ülök a vagon végén pótülésen, szemben a húgyszagot eregető budival, mellettem a ‘Szerszám- és tartozékszekrény’. megérkezik a kalauz, lecsippantja a jegyem, majd:
“na, márpedig én nem fogok meghalni a MÁV-ért, bár felőlük megtehetném.”
s azzal a lendülettel lepakol a szekrényre, kinyitja, kiveszi kulacsát s hajt belőle, kérdem:
uzsonnaidő?
“várjon csak…fél 12-kor jelentkeztem szolgálatra az ország másik felén, akkor tudtam enni néhány falatot, azóta pedig…nos, az ebéd lenne soron, de még várat magára.“
s ezt követte szünet- és megszakításmentesen:
/random sztori egy félrement csomagkiszállítós esetről névegyezésből kifolyólag/
/random sztori az IC kocsiból elzavart, helyjegy nélkül utazó utasok vonakodásáról és a következetes magatartás fontosságáról/
/random vélemény a kalauz nélküli vonatokról és a szkeptikusságról, mi van, ha rosszul lesz a mozdonyvezető/
“na, nem zavarom utazás közben, minden jót!”
-
A szer
tiszteld magadat, mint felebarátod.
ha lehetne a fakuló szürkéből fehér újra, választod árnyaival? vanitatum vanitas, melyik ego nem szeretne újra fiatal(abb), vonzó, sikeres, kelendő, a kirakatvilág elvárásait száz százalékban teljesítő húsdarab lenni egy kifutón, pódiumon, színpadon. de van egy esszenciális feltétel, ez hogyan működik, mit nem felejthetsz: 1 ember vagy. osztódással szaporodik az irigység, és magammal sem tudok megbékélni, mert mindig csak a fény által reflektált képemben léteztem, és belül csak sivár űr van. most itt a lehetőség, hogy szeretni fognak, muszáj villantanom, és akkor minden rendben lesz. junkie.
páratlanul szórakoztató hamvas és rothadó énem szembenállása, élet-halál viadala, az ego nyüszítő kaparása a mindenáron létben maradásért, hogy végtelenül csak csilloghasson, fürdőzzön figyelemben, lubickoljon lámpák fényében, csábítson némán csalfa mosollyal – a magam kárára élek magamban, és fellázadok magam ellen. emberi.
külsőségeknek áldozott létben az aszászás azonnali véget indikál; míg a friss, nedves, sikamlós a lét nektárját sugározza, melyben még senki, soha nem ragadt benne. ezt akarja látni a kamera, mely neked is közvetít, te is ezt nézed; elhiszed; megeszed, hogy a felszín lényeg, a mély érdektelen.
tükröm, tükröm
mondd meg nékem:
ki a torz,
te lennél vagy én?softosabb és hús helyett szellemi aspektus: Csúcshatás (2011)
-
életmátrix
egységben a triumvirátusok triója.
kétségbe taszít bármely deficitje vagy túltengése.
-
szociális krumplinapok
pártpolitikai széliránytól függetlenül hosszú ideje minden évben krumplit osztanak (adnak igen jutányos Áron) a rászorulóknak. premierplánban nézhetem az érkezőket és az osztást, afféle kiegészítő szempihentetőként.
olyan kérdések & kételyek bugyogtak fel mindeközben, hogy:
- amely rászoruló elektromos autójával érkezik átvenni a negyven kiló krumplit, az tényleg rá szorul a kvázi ingyen alapélelmiszerre?
- ennek az egész jelenségnek (krumpliosztás) a magva abban áll, hogy bizonyára vannak olyan emberek, akiknek anyagi terhet jelent a boltban megvásárolni – az egyébként egyik legolcsóbb és legmagasabb energiát biztosító – alapélelmiszert. miért nem az okot kezeljük (szegénység; mélyszegénység; bevétel-kiadás felborult mérlege), ahelyett, hogy évente egyszer adunk húsz-negyven-hatvan kiló krumplit pár száz embernek?
- öt-hat ember (önkéntes?) végzi az adminisztratív részt, ketten zsákokat pakolnak, és három fő őrzi a rendet (két közteres autóval, és egy éjjeli őr, akinek egész éjjel alapjáraton csörög a motorja, hogy legyen fűtése). meg kell venni a krumplit, szállítani kell, mindezt fizetni – nekünk. tényleg ez a pontszerű beavatkozás (évi egyszeri élelmiszerosztás) megoldás szociális problémákra?
- “nesze krumpli” – legkevésbé szociálisan empatikusnak, törődőnek érzem a helyi vezetést ezáltal, szemfényvesztés és szájbetömés (szószerint), hogy adnak némi krumplit, és utána kéz kezet mos – “tettünk valamit” alapon, vagy “ezzel le van tudva”. természetesen elhiszem, hogy valakinek ez életmentő a közelgő tél idejére. szomorú, hogy nem látnak már tovább, és beérik ennyivel.
- amely rászoruló elektromos autójával érkezik átvenni a negyven kiló krumplit, az tényleg rá szorul a kvázi ingyen alapélelmiszerre?
-
lenni
nem menni,
nem venni,
nem enni,
nem kenni,
nem nyesni,
nem nyerni,
nem esni,
nem kelni,
de lenni. -
adminisztrálás
munkahelyeken indirekt termelékenységi mérőszámnak veszem az adminisztrálás rétegzettségét, kiterjedtségét, és gyakran redundanciáját. a munkaidőmet három helyen vezetem és adom le, gyakorlatilag olyan érzetem van mindennap, hogy az adatrögzítés és -vezetés fontosabb, mint maga a termelés aktusa, és annak manifesztuma. egy további felületen vezetnem kell, hogy adott napon mit csinálok és hány órán keresztül. a kiskapu rendszerszinten kódolt: az egyik oszlop úgy fest, hogy “Nem felosztható tevékenység”. erre rendszeresen könyvelek félórát-órát, mellyel azt vagyok hivatott rebellis módon jelezni – valahol egy monitor túloldalán ülő kollégának – hogy a napi elvégzett cselekedeteim vezetése számottevő időt rabol el, mely már mérhető egy munkanap léptékében. fun fact: eddig senki nem kérdezte meg, hogy mik azok a “Nem felosztható tevékenységek”, melyeket rendszeresen feltüntetek.
no persze korántsem vagyok anarchista és káosz irányultságú: a munka adminisztráció nélkül mit sem ér. ki csinálta? mit csinált? mikor csinálta? milyen hosszan? mire jutott? mit kell még csinálni? kinek kell még mennyit dolgozni rajta? mennyibe került?
de mint mindenhol, a zsinórmérték esszenciális: amikor átlapolással vezetett adminisztráció van, ráadásul olyan jött szembe nem rég, hogy két személy között eltűnt egy információ (két szék közül a földre), akkor felmerül a kérdés: mi a faszt csinálunk mi itt pontosan…? egymás adatait adminisztráljuk, kávézunk, és járkálunk fel-alá? legalábbis felmerül a kétely, hogy effektív termelés zajlik, bármiféle előállított manifesztummal. s amikor az adatot feldolgozó, átalakító, továbbító, valamint a másikat felügyelő, kontrolláló kollégából több van, mint fizikai matériát átalakító, formáló, megdolgozó egyénből.
-
könnyed
meztelen csigák száguldoztak elő a bokrok aljából. kábultan lődörgő darázs kóricált a csiganyál nyomában. hideget szimatoló poloskák lopakodtak egy-egy hőforrás irányába, lustán és esetlenül repkedve olykor.
mindig így volt? mindig maszkot kell viselni, palástolni valamit? mintha lehetséges volna hazugságot az idők végezetéig fenntartani, s mi energia, szenvedés, és nyomorúság árán! sok hűhó semmiért. becsapom, hogy aztán becsapjon, mint az ólajtót; hogy aztán becsapjuk, és becsapjanak, mindehhez asszisztálok akarva-akaratlanul. rövid idő áll rendelkezésre, minden félre- és mellébeszélés pazarlás, önidő vesztegetés. tisztánlátásra őszi ködfelhő ült, csak hangosság hallatszik rajta keresztül, mely zsibongássá terebélyesedik itt. keresztülsétálva sok mindenbe botlik a sípcsont; kellemetlen, dohos szagot árasztó lelakatolt szelencék, egyik-másikból ütések és sikolyok hatnak át; szellemek és rémképek egy-egy mérgező mondatot mantrázva; helyzetek és események, melyek félrementek…és a végén ott áll egy hétéves, tágra nyílt szemekkel, remegő térdekkel, kétgombóc fagyival, melyből egy már lebucskázott a földre.
ugyanazon másodpercben, hogy elcsúszott egy meztelen csigán, megijedt a darázs s megdöfte, kiáltásra tátott szájába beszállt egy poloska.
hát baszd meg, ilyet.
-
a Férfi.
olyan, kire felnéznek és ha kell, lehajol,
süvöltésére megdermed a liget apraja.
határozott, tudja merre megy, akkor is, ha áll.
önfegyelme: hátán fát vágok, közben
arcát deres szél marja, szeme sem rebben.
harcol és küzd utolsó erejéig; erejéből,
ha kell, hegyeket mozdít s tengert oszlat.
nyer és veszít: nem fuvalkodik fel, nem alázkodik meg.
kudarcaiból merít, sikereiből oszt.
(el-)ismeri gyengeségeit, esendőségeit.nő mellett érik meg,
szelídíti, ápolja, szívén hordja kedvesét,
megnyugvást ad nehéz időben
gyengéden átölelve megsimogatja.megátalkodott gaz – szeplőtelen megváltó;
kegyetlen pragmata – fennkölt álmodozó;
igavonó marha – hegedülő tücsök;
a gondolatjel spektrumán él.szeret vagy öl, cirógat vagy fojt, ápol vagy hantol,
ölel vagy megvet, sír és nevet, mulat majd virraszt,
táncol vagy fohászkodik, szokik vagy szökik,
elfogad; befogad; megfogad, befogtad!szabadságában feloldódik és lubickol,
kötöttségét alázattal és odaadással végzi.
tud szólni, és ha kell, hallgat;
fát vágni és szálkától szabadítani.hűségben kutya, kiállásban oroszlán,
gyorsaságban gepárd, lustaságban lajhár,
észben bagoly, túlélésben hiúz,
játékban róka, harcban farkas,
vadászatban sas, üzekedésben bika,
rajban hal, és cipőért nyúl.felhúzva elfogadja, hogy mennie kell,
dolog van, ezért jött. -
ki hős?
ki mellét döngetve áll az orom peremén?
ki példát statuál máson másoknak?
ki igazát átviszi árkon-bokron céljáig?
ki csendben követ szabályt, rendet?
ki tartja elveit és meggyőződését?
ki bajban másik mellett áll?
kinek hangját nem hallani, csak tetteit látni?
kit százak és ezerek ünnepelnek?
ki azt mondja, amit hallanod kell?
ki a rosszat választja a holnapi jóért?
ki szürke szamárként húzza az igát?
ki valami nagyot visz véghez teljesítményben, jelentőségben, értékben?
ki sóvárog, de mégsem teljesíti be?
ki akkor is kel és fekszik, ha holnapig sem lát?
ki széllel szemben vizel?
ki életét adja egy ügyért, társáért?
ki nem akar mindent tudni?
ki némán tűr? -
álmodozz csak
néha úgy szeretném, hogy valaki megmondja, miért úgy van, ahogy van. vagy hogy jó-e úgy. nem az a patkó, amit ötvösként az imént kalapáltam készre, viszont amit teszek. nem a törvény, az csak szabályozza a közös együttélést és retorziót gyakorol deviancia esetén. hanem az, hogy pl. arconköptem valakit metafizikailag, mert úgy véltem, megérdemelte. ezeket ki nyugtázza vagy ítéli el? karma? sors? Isten?
feltennék kérdéseket: miért van ez vagy az bennem, rajtam, velem? nem tudom, mit kezdenék a válasszal, már sokszor elképezeltem, hogy ott állok egy fényes trónus előtt, ragyog akár a Nap nyári delelőn, oda sem tudok nézni az ott ülőre, de makoghatom a tyúkszaros kérdéseimet agyongyűrt, szétázott, málló fecniből, amit évtizedek óta hordok a farzsebemben (tanár úr kérem, én készültem!). ha kapnék is választ, jobb lenne? nem értelmet akarok, azon túlhaladnak események, dolgok, és jelenségek. megnyugvást szeretnék. hogy ez így jó. vagy ha éppen nem úgy tűnik, akkor is minden rendben.
máskor viszont nem akarok válaszokat. vagy én válaszolok magamnak. és megnyugszom. néha olyan jó lenne, ha valami mély bariton leszólna fentről, hogy minden rendben. lehet jelez, csak a verbalitás kötöttségein kívül, másképp, máshogy…
Aroff 