félreértenek.

oly’ gyakorisággal, hogy e gerendaméretű jelenség némileg bizergálja a szemgolyómat.

pár napja egy barátom azt osztotta meg, hogy azzal a jelzővel illette egy közös barátunk, hogy fura. kaptam-e már meg ezt? legyintettem, számtalanszor, valójában mindannyian furák vagyunk, egyénileg eltérő formában, eseményekben, kapcsolatokban megnyilvánulva, sokszor ismétlődően. a világképemen kívül áll a másik viselkedése, és igazából az első részmondatot sem áll módomban megfogalmazni magamnak. rövidre zárom: fura. ugyanígy van minden virtuális és fizikai térben egy mappa, fiók, térrész, amelyet az ‘egyéb’ vagy ‘vegyes’, esetleg ‘válogatott’, ‘nem felcímkézhető’ jelzőkkel illetek, és kacatokat, vagy nehezen besorolható, egyedi tárgyakat, szellemi javakat helyezek bele.

furcsaság a félreértés, furává válik a félreértett. azonnal kérdéseket vet fel, először belsőleg: mit és hogyan kommunikáltam? mi volt a szándék? milyen reakció érkezett? észleltem és feldolgoztam, adaptálódtam a változáshoz? határaimon átléptem, átléptek, vagy lazítottam, netán feszítettem? meghallottam a másikat hangjain, betűin, szavain, mondatain, hallgatásain túl? offenzív vagy defenzív attitűddel vettem részt? kihoztak a sodromból? impulzívan, vagy higgadtan viselkedtem?

majd külsőleg: meghallgattak? meghallottak? megértettek együttérzően? ha nem, kérdeztek? nyitottan álltak hozzám? offenzív vagy defenzív attitűd irányult felém? ha támadtak, valóban engem támadtak? kompromisszumra jutottunk? csökkent, vagy nőtt a disszonancia?

ráció nincs irráció nélkül, ha képes vagyok megválaszolni megnyugtatóan minden kérdést utólag és tükörbe tudok nézni kellemes szájízzel közben, akkor már csak az a kérdés, vajon hol változtatott elmém tudatos ismeretem nélkül az emlékláncolaton. és a másiknál.

kimeneteltől függetlenül mindkét fél valid, valós, létező és erről meg van győződve. talán a két vélt igazság egyszerre megáll, egymás mellett. fura vagy.