EMBER ÉS TRANSZPARENCIA

[…]

Persze az emberek maguk is szeretnének kitörni tárgyiságuk zárt burkából. Énekelnek, táncolnak, verseket írnak, megpróbálják „ki”-fejezni magukat. Hogy „látva lássák” őket. Keresik a társat, aki előtt megnyílhatnak, akinek „kiönthetik szívüket”, vagyis igazi, belső valójukat, lényüket, akivel nem, tárgyként, hanem emberként beszélhetnek, ahol a szó, a tekintet „lélektől lélekig” hat. ¹⁹

¹⁹  Ez akár fontosabb is lehet, mint a Freud által túlhangsúlyozott szexuális vonzás.

* * *

A „LÉT” ÉS A „FELEDÉS” KÖZÖSSÉGEI

Voltak, vannak emberek és emberi közösségek – „Lét-közösségeknek” nevezhetnénk őket –, akik/amelyek megpróbáltak, megpróbálnak folyamatosan az emberi Lét végső kérdéseinek szintjén élni. Ez utóbbiak közé tartoztak például a próféták, apostolok, remeték, szent emberek. A szerzetesek felavatásukkor azért kapnak új nevet, azért öltenek csuhát, reverendát, hogy jelezzék: kiléptek a mindennapi életből, és átléptek az igazi Lét szent tartományába. Szent Benedek híres regulái is ezért igyekeztek olyan kíméletlenül elnyomni a kolostor lakóiban a mindennapi élet minden ösztönét, reflexét, gyakorlatát. ⁸⁰
              És vannak emberek, sokan, többé-kevésbé mindannyian közéjük tartozunk – a „feledés közösségének” széles tábora – akik mindenáron bele akarnak feledkezni az élet trivialitásaiba. Érthető módon. Mert egyszerre vonz és riaszt a Létnek ez a mindennapi élet felszíne alatt rejlő világa. Vonz a titkaival, felbuzgó energiáival, végtelenbe futó útjaival, egy teljesebb élet lehetőségének ígéretével. De riaszt is ismeretlen mélységeivel és szakadékaival, az emberlét törékenységének és halandóságának árnyaival, az élet értelmének vagy értelmetlenségének megválaszolatlan kérdéseivel. Riasztja, mert „minden ráció alatt delírium rejlik és sodródás” – írja a francia filozófus, Gilles Deleuze. ⁸¹ Mindent vagy legalábbis sok mindent elkövetünk annak érdekében, hogy megfeledkezhessünk az emberi Létnek erről a mélyrétegéről. Nem szívesen halljuk meg Heidegger intő szavait, amikor arra figyelmeztet, hogy az igazi, hiteles emberlét lehetőségétől foszt meg minket egyszer s mindenkorra ez a feledékenység.

[…]

⁸⁰ A „Regulák” elemézést lásd Hankiss 2005, 232-234. o.

⁸¹ Deleuze 2004, Desert Islands. 262. o. Francia eredeti 2002.

* * *

AKADÁLYOK, VESZÉLYEK

[…]

              A filozófusok igazságkeresése is zarándoklat, átmenet, a homályból a világosságba, a nem tudás állapotából a tudás állapotába. Elég csak egy Szókratész, Pascal, Nietzsche küzdelmeire gondolnunk. Vagy a modern gondolkodók közül mondjuk Sartre-ra, aki szerint csak akkor léphetünk át a szabadság birodalmába, ha megvan a bátorságunk ahhoz, hogy újra és újra elmenjünk a Létünket érintő nehéz döntések szakadékának pereméig. Heidegger arra figyelmeztet, hogy ha minden erőnket megfeszítjük, még akkor is csak nagyritkán törhetünk ki mindennapjaink tompa közönyéből, s élhetjük át a hiteles emberi Lét egy-egy döbbenetes és nagyszerű pillanatát. Richard Rorty azt fejtegeti, hogy újra és újra le kell győznünk azt az illuziót, hogy megérkeztünk, hogy megtaláltuk az „igazságot”. Mert nincs végső igazság, csak rosszabb és jobb világmagyarázatok vannak. A gondolkodó ember dolga és lehetősége mindössze az – s még ez sem könnyű feladat –, hogy az egyre jobb és jobb magyarázatok, argumentumok világába lépjen tovább.
              Eric Voegelin szerint is ki kell törnie az embernek a mindennapi élet zűrzavarából – amit ő „második valóságnak” nevez –, és az igazi megvilágosodást keresve felfedező útra kell indulnia az „első valóságban”. ¹⁰¹ De tudnia kell, hogy soha nem lesz képes megtalálni a „végső igazságot”. A legnagyobb veszély, ha az ember „nyugalmi állapotba” akar kerülni, találni akar egy „pihenőhelyet”, egy biztos és egyetlen igazságot, egy végső gnózist, egy végső azonosságot. Ez a luciferi út, az öntelt felvilágosodás, az önmagát mindenhatónak érző technikai racionalitás, és – Camus (1957) is hasonlóképpen érvelt – végső fokon a totalitárius ideológiák útja. Ezzel szemben Voegelin „via negativá”-t, a „negatív utat”, a kételyeken át vezető örök igazságkeresés útját vázolja fel, amely nem vezet el egy végső, biztos igazsághoz, dogmához. ¹⁰² A gondolkodó embernek, ha gondolkodó ember akar maradni, az örök átmenet állapotában kell élnie – írja. Jung (2005a, 68. o.; 2005b, 358. o.) még élesebben fogalmaz:

Semmi garancia nincs rá – egyetlen pillanatban sem –, hogy nem követünk el       baklövést, vagy nem kerülünk halálos veszélybe. Az ember talán úgy véli, akad biztos út. Ez azonban a holtak útja volna […] Aki biztos úton jár, tulajdonképpen halott.

[…]

* * *

AZ EMBERI TUDAT DUALITÁSAI

Az emberi agy sokféleképpen próbál rendet teremteni a valóság gazdag sokféleségében, az örvénylő jelenségek zűrzavarában. ¹⁶⁰ Megpróbálja a megfigyelt jelenségeket időben s térben elhelyezni; megpróbál az egymáshoz közelálló (királykisasszony – hintó) és egymástól távol levő (királykisasszony – szénbánya) jelenségek viszonylatrendszeréből, közelségeiből s távolságaiból valamiféle szemantika teret konstruálni; megpróbálja a jelenségeket ok-okozati sorrendbe állítani; megpróbálja őket, szavakhoz kötve, grammatikai és szintaktikai szerkezetekbe rögzíteni.
              És – ez most minket különösen érdekel – fontos eszköze az agynak a polarizálás is. Az, hogy a kavargó jelenségvilágot olyan kétdimenziós ellentétpárokra bontja, amelyeket többek között már a filozófiai gondolkodással kapcsolatban említettünk:

              Élő ← → és Élettelen, Mozgó ← → és Mozdulatlan, Előre ← → és Hátra, Jobbra ← → és Balra, Fönt ← → és Lent, Vízszintes ← → és Függőleges, Külső ← → és Belső, Közel ← → és Távol, Itt ← → És Ott, Én ← → és Te, Mi ← → és a Világ, Hideg ← → és Meleg, Világos ← → és Sötét, Egyenes ← → és Görbe, Szögletes ← → és Ívelt, Szabályos ← → És Szabálytalan, Könnyű ← → és Nehéz, Egyszerű ← → és Összetett, Azonos ← → és Nem azonos, Analóg ← → és Digitális, Anyagi ← → és Szellemi, Gondolat ← → és Érzelem, Zene ← → és Zaj, Kellemes ← → és Kellemetlen, Nyitott ← → és Zárt, Rész ← → és Egész, Igaz ← → és Nem igaz, Valóság ← → és Látszat, Ismert ← → és Ismeretlen, Tudatos ← → és Öntudatlan, Racionális ← → és Irracionális, Veszélyes ← → és Veszélytelen, Hasznos ← → és Nem-hasznos, Pozitív ← → és Negatív, Lehetséges ← → és Lehetetlen, Időbeli és ← → időtlen, Jelen ← → és Múlt, Létező ← → és Nemlétező, – és így tovább.

[…]

¹⁶⁰ Lásd többek között a logika, a nyelvelmélet, jelentés- és jelelmélet nagy szaktekintélyeinek munkáit: Ferdinand de Saussure, Gottlob Frege, Ludwig Wittgenstein, Alfred Tarski, Rudolf Carnap, J. L. Austin, Willard Van Orman Quine, Jerry Fodor, David Kaplan, Gilbert Ryle, Charles S. Peirce, C. K. Ogden, Charles E. Osgood, McDowel és mások.

* * *

Hankiss Elemér: Ikarosz bukása (Osiris, 2008).