Egyszerre láttam összességében és részleteiben, lényegében és lényegtelenségeiben, szomorú és örömteli, sekélyes és mély időtlenségében minden barátságom tovasuhanni. Képtelenség! A százhúsztonnás földalatti fehér kígyó épp kigyorsított egy állomásról és lejtőre állt: a következő egy mélyállomás.

Újra és újra nyitottan, teljes lelkesedéssel, gyermeki naivitással beleállok a következőbe, csinálom és nemcsinálom, ami csinál engem, belőlem jön. Volt, amikor más végkimenetelre számítottam: az einsteini értelmezésben őrültnek titulálhatom magam. Megértettem – túl a racionalitáson – hogy nem érdemes, és nem szükséges számítani, elvárni, szellemileg követelni. Körülbelül annyi ráhatásom lehet eseményekre, helyzetekre, történésekre, netán emberekre, ahogyan hozzájuk viszonyulok. Félek? Tartok? Bízom? Hiszem? Mit, mikor, hogyan adok, nyújtok, ajánlok, mondok, teszek? Hagyom kijönni, ami éppen jön?

Mégoly’ kevesen érzik a rétegzettség valódi mélységét és súlyát: egész karakterre, személyiségre egyhangúan „jó”-t vagy „rossz”-at rámondani skatulyázás, fiók betolása, hogy legyen kapacitás a következő kinyíló, szembejövő esettel foglalkozni. Egy helyzetben, helyzetre adott reakció illethető „jó” vagy „rossz” jelzőkkel, bár itt is mélyen hiszek az árnyaltság jelentőségében.
              A megelőző eseményláncolat okságai, jelenlegi körülményei, múltbeli körülmények, tapasztalások, levont konzekvenciák, eszközölt (megélt, átélt) változások és változtatások eleve elrendelte, hogy milyen karakter áll velem szemben éppen. Milyen behatások értek, mielőtt találkoztam? Egyes útelágazásoknál merre indultam tovább? Mivel vagyok tisztában magamról, mit ismertem meg belül? Gyengeségek? Nemismertségek? Csekély tapasztalatok területei?

              Egysíkban, sekély sztereotípiák langymeleg lábmosóvizében tarthat az életkor jellemzésére, leírására használt szám és abból levont következtetésekkel teljes azonosulás. „Régen minden jobb volt” – évszázadokon, nemzeteken, kultúrákon, nyelveken, ideológiákon átívelő és túlélő, de-facto megállapítás. Régen minden más volt, az agyam átver – érdekemben. Másik: a mindenkori idősebb korosztály széleskörű hüledezése a mindenkori fiatalok kinézete, megszólalása, stílusa, cselekedetei nyomán, rosszabb esetben elítélése. Bizony, öreganyám, te sem voltál különb a deákné vásznánál!

A kor korumpál, kényelmesedem; lustulok; egyre süllyedek a mocsárba, így nehezebb mozgásom, nagyobb erőt igényel lépni – mégha döntök is –, csökken a kompromisszumkészségem és adaptálódási hajlandóságom. Nincs tik-tokom, és ez így rendben van. Az eseményhorizonton átbukást követő gyorsulásváltozás, fejkapkodás, temérdek esemény, személy, történés követése terhes, az információs óceánon hánykolódó barátságok idővel élettelenné válnak és tetszhalott, hibernált állapotban sodródnak. A technika arcomat többezer kilométerre mímeli pixelek rendezett halmazával – de én nem vagyok jelen: a szinte észlelhetetlen átviteli időigényből kifolyólag valójában akkor és ott másodpercekkel korábbi énem látod és hallod. Itt és most tisztán a fizikai térben létezik, minden videó, közvetítés, üzenet, ami nem mellettem és körülöttem zajlik: ott és most, ott és akkor, itt és akkor.

A megfelelés és bizonyítás kényszere izzásig hevült, mint tartós hegymenetben a motorok, a hajtóerő lecsökkent. Elértem révén valamit? Bizonyára. Fárasztó és nehéz? Igen. Irritáló? Néha. Egyszerűbb irányba áramlom és mozgom, ebben segít tájolni, hogy tapasztaltam összetettet. Kevésbé kívánom bárki fényét vagy annak hiányát visszatükrözni szakadatlan. Beszivárog a felülemelkedés, a hömpölygő folyót partról szemlélem, s ha megunom, az nézi hátam. Befelé fordulás, élem magam, vagy ami él engem, és ideig-óráig kísér valaki egy állomásig, más díszletbe, más szereplőkkel. Energiatakarékosság, hogy mit lejtmenetben megtermel, hegymenetben felhasználhassa: mi van a hegycsúcson?

Ahogy gyorsult a szerelvény, vele a kinti látvány, ugyanezzel a sötétbe tartó gyorsulással egyidőben, egyszerre unom az egészet és összeset és derűvel eltöltő, önfeledt, kellemes, feltöltő pillanatórák szaladnak el századmásodpercek alatt.

              Nyílnak az ajtók, kiszállok.