Valahogyan mennyien éreztem magam 2022. tavaszán: könnyednek, légiesnek, függetlennek, szabadnak. Aztán a nyár végére átváltott egy kevésbé felemelő és megtartó állapotba. Azóta sokszor regresszáltam – azaz próbáltam – oda, hogy mégis, mi tette olyanná azt akkor és ott. Legutóbb néhány hónapja, lévén negyedik éves forduló. Ha valami nem működik változtatások tömkelegét követően, regresszálok egy pontba, amikor úgy éreztem, rendben volt: visszatérve – legalábbis részlegesen – megkísérlek egy másik ösvényen elindulni, remélve, hogy nem zsákutcában találom magam az élet útvesztőjében. Ha nincs precedensem, akkor minden érzékszervem kiélesítem, figyelek, hallgatok, kérdezek, szemlélek, példát merítek, adaptálok: bizonyosan előfordult már a világtörténelem folyamán mással hasonló, s akkor hogyan változtatott, járt el, mit csinált? mi hozott változást, kellemesebb létezést? Ha a választott út valóban úgy néz ki – ez általában utólagosan, visszatekintve szemlélhető tisztábban – hogy érdemi változásomhoz vezet, akkor inflexiós ponttá avanzsál: egy teljes törzsből történő fordulás az ellenkező irányba, valaminek a megértése, mégha megfogalmaznom képtelenség is most.