szeretem azzal nyugovóra hajtani fejem, hogy ma tanultam valamit, hogy egyetlen nyúlszőrszállal meghaladtam előző napi énem. hogy mit jelent a meghaladás? a szubjektív felfogásomban az objektumomról alkotott kép formálása. talán akivel úgy vélem, csúnyán beszéltem előző nap, ma másképpen alakult…vagy alakítottam? talán, hogy a milliószoros összetételű belső visszacsatolási láncra nem biggyesztettem még egy ellenőrző, felülvizsgáló funkciót az egyik hibázásom követően, amit rajtam kívül senki nem vett észre, nem okozott sem anyagi, sem természetbeni károsodást, értékcsökkenést. talán, hogy kétpercre, de minden visszacsatolást elengedtem egyedül egy erdő közepén a néma csendben.

s mindez olykor, sokszor csak hiú ábránd és ferdített interpretációja a tapasztalásoknak. amikor akarva előrángatok egy nüansznyi dolgot és a fifikás és rafinált észjárással addig formázom, amíg a kívánt hatást nem érem el: minden rendben, ma is tanultam valamit. és amivel ilyenkor nyugtatom magam: legalább élek, és ez a hullám: hogyan tegyek még egy fátylat a saját szemem elé.

a saját belső működés – és itt hoznám az időt, de inkább otrombán kitessékelem, és rácsapom az ajtót – és annak mélyebb, lassabban alternáló vonulatainak szemlélete, azok megélése, velőkbe mentése, majd precíz felidézése, összehasonlítása, változtatási pontok lehetősége, jövőbeli észlelési küszöb csökkentése – mind-mind kinyitható ajtók, járható utak, temérdek munkával, gyakorlással, nyitottsággal. random fact: minden emlékezés alkalmával nem csak olvasod, hanem észrevétlenül-óvatlan felülírod az emlék tartalmát. hogyan is mondtam tegnap, amit mondtam?

talán az is tanulás, hogy gyakorolod egyre kevésbé, ritkábban a saját gondolataidat címke-, minősítés-, ítéletmentesen hagyni létezni. ezt leírtam, akkor létezik?