Aroff

Kellemesen ébredtem. A lenvászon nadrágom nem száradt meg, pedig azt szerettem volna felvenni – ma is rohadt meleg van. Elővettem helyette a friss fehéret. Lustácskán ment az edzés, de a szokásos körök lementek, és hozzáadtam egy újat. Reggeli és tízórai összeszedését követően cipő, ajtó, zár. Villamos pontban – elképesztő ritkán késik, viszont olyankor nem jött – vonat is takkra gördül. Vénülő, de még elevenen perzselő augusztus reggeli napfényben szállok be az irodába. Új, virtuális rendszerezés és adminisztratív kihívásokat kreáltam magamnak, elszórakoztam vele délutánig. Máskor valami izgalmasabbat álmodok, ez frusztrált a kezelhetetlenül lassú és bugos rendszerből kifolyólag. Ebédnél a friss könyvelőgyakornok srác beszámolt, hogy tegnap megnézte az új terméket, de csak kívülről, nehogy megszólják – kikacagtam, és biztosítottam, hogy lekísérem szívesen, és mindenkit leboxolok, aki beszól neki. Visszakacagott. Eközben az új könyvelőnő minden második mondatomon vihorászott és rám nézett, nem viszonoztam. Jövőheti út kapcsán két nap alatt másfélszereződött a kérdőjelek száma, és feleződött az időtartam; délelőtt piszkált a bizonytalanság, délután lesz ahogy lesz. Hamar eljött a blokkol-óra, vonat nevetséges hat percet késik, ülőhely is van, napsütéssel. Egy ideig beálltam százhússzal suhanó napraforgónak, míg telített. Kertben kutya kitúrta tegnapi ásadékom, visszatemet, és permetező fürdős locsolással hűtöttem a kedélyeket.

őszi kezdetre kitűztem egy hosszabb tanulmány út kezdetét. a jelentkezési határidő hónapokkal a lámpa kigyulladását megelőzően lezárult, míg a pótjelentkezésig még hónapok álltak köztünk. A Naphoz közeledve megsűrűsödött a teret kitöltő anyag, emelkedett a hőmérséklet másfél fokkal. elkezdtem a folyamatot, majd előrehaladott állapotban – szükséges dokumentumok távollétében – szüneteltettem aznapra, másnapra, […] nem adtam be. azóta alig-alig világlik fel a lehetőség, helyét átvette másik három, felváltva villogva óriás plakátként. vagy visszajön, vagy nem, és ez biztos.

amikor újra és újra ugyanabba, az egyik felmenőm által ásott árokban ébredek, mert tegnap olyan kibaszott részeg lettem, hogy a farkam sem találtam vizeléskor, majd tíz óra leforgását követően pokoli fejfájással, kettőslátással, szédüléssel, száraz torokkal, pisás gatyával, törött telefonnal, cigi nélkül, egy békával a bal zsebemben és egy üveggolyóval a jobban – benne a nevemmel – találom magam a falu vége tábla után kétszáz méterrel, DE megigazítom az ingem, túrok egyet a hajamba – remélve, hogy egyetlen százalékponttal jobban fest a fizimiskám és közben megszagolom a hónaljam -, majd bekötöm a cipőfűzőm sáros, zsíros maradékát, egy csókot követően útnak engedem a békát, megdörzsölöm az üveggolyót – miután ráköptem az utolsó nyálmolekulám, mely az utóbbi órákban képződött – és egy határozott, öles lépéssel kiugrom, és útnak eredek.

s ahogy látom őt néhány méterrel felülről, megsuhintom felé pálcám, hatására egy gondolatcsíra születik meg és sarjad pillanat alatt egész gondolatrendszerré az emlékek óceánjából akkurátusan megformált alakokkal, helyszínekkel, arcokkal, érzésekkel: ezt már egyszer meg- és túlélted. újra megtörtént. akkor majdnem belehaltam, de most mégis újra itt vagyok. legyen bármekkora fizikai vagy lelki fájdalom, űr; kies – ördögszekértől mentes! – sivár puszta; perzselő Nap; égetően sugárzó és kővé összeállt homok, a szenvedést én választom.

helyet változtatni esszenciális. kutyagolni városon belül tikkasztó hőségben vagy dermesztő hidegben nem kiemelkedően jó érzés, főleg, ha nagyobb távolságról van szó. s az idő csak megy, megy, megy, megy; a helyváltoztatás szükségessége pedig nem csillapszik, és sokszor csak muszájként kategorizált – ha egyáltalán sarjad ilyen jellegű gondolatcsírácska.

a helyváltoztatást meggyorsító, és jobb esetben kényelmessé is varázsló eszközökre általánosan jellemző, hogy mozgó koordinátarendszerek. a szabadságfokaik jelentősen eltérnek: közúton gumikeréken szabadon lehet kormányozni “bármerre”, közúti vaskeréken a pálya irányít, míg zártpályás vaskeréken pálya irányít, és a többi szintbeli résztvevővel szemben előnyt élvez.

a mozgó koordinátarendszerre profán megoldás, hogy rögzítem magam benne (kapaszkodom + stabil lábakon állok), így vele együtt haladok. lassítás-gyorsítás-kanyarodás erői mind hatnak rám, tehát ha csak nem fekszem le a padlóra és a tapadás révén egyesülök a drága inerciarendszerrel, tartanom kell magam.

metró esetén igen kötött a menetdinamika: ha minden tervezetten történik, és automatizáltan közlekedik, akkor centiméterre pontosan mindig ugyanott fog gyorsítani, lassítani, s a pálya ívei ritkán változnak egyik napról a másikra. kapaszkodócső-undorra kiváló megoldás a két, átlósan, vállnál valamelyest nagyobb terpeszben tartott láb, és mehet a játék! a legkisebb mozzanatra ellenerő kifejtése, hogy kétlábon maradjak. mókás: ha túlzottan figyelek (~rágörcsölök), folyamatosan túlkompenzálom az ébredő erőt és kibillenek. ha csak állok és finoman érzékelem, és tudatosítás nélkül – de mégis valahol regisztrálva – ellenerőt vezérlek ki, nagyon jól el lehet jutni A-ból B-be anélkül, hogy a kezemet mozdítanám a testem mellöl, és közben elszörfözök a kommersz padlón egy alagútban, mit nekem riviéra. amennyiben humánerőforrás kezeli a menetkart, kevésbé kiszámítható a dolog, de a gyorsulás és lassulás értékek maximálva vannak, így csekély az esés valószínűsége. level 1 mindkét eset.

villamos esetén level 2: a közúti forgalom sztochasztikussága hatással van a menetre (útkereszteződések, kiugráló gyalogosok, leeső zongora, etc), tehát a kiszámíthatatlanság fokozódik. érdemes markolásra készen állni egy korlát mellett gyakorlás alkalmával. nem javaslom a menetirányba tekintést, a szemek továbbította információmennyiség csak elvonja a figyelmet az ébredő erőkről. ideális oldalra kitekinteni, és a suhanó táj egy pontjára – rugalmas célként – fókuszálni. további meglepetés-élmény, hogy méretük ellenére félelmetesen gyorsan képesek állóra fékezni, ilyen esetben a két kézzel szolid csőmarkolás és a stabil kétláb sem mindig kielégítő, és bizony a rothadó porhüvelyek a fizikának engedelmeskedve egyenes irányú egyenletes mozgást végeznek, egészen addig, amíg a vezetőfülkére (vagy a kocsiszekrény elejére) fel nem kenődnek, ezzel ellentmondva az ősi elvnek, miszerint egyenletesen kitöltik a rendelkezésre álló teret. tömött szerelvény esetén könnyebbség a sok puhatestű jelenléte, így ugyan valakinek biztosan fájni fog, de a többség jóeséllyel puhán megússza.

level 3: busz. gyorsítás intenzitása a sofőr lábán múlik, a lassítás intenzitása ugyancsak széles skálán mozog, olyan tényezőktől függően, mint: környező forgalom, kirohanó kiskutya, elesett öregasszony, hirtelen sávváltó autós, beszakadó útburkolat, bukfencező rolleres, random hatsávot váltó taxis, gejzírként feltörő vízoszlop a hetvenéves kivénhedt főnyomócsőből. ezek nem pusztán lassításra motiválják a vezetőt, de irányváltásra is, tehát a kétlábon kapaszkodás nélküli utazás több, mint bátor vállalás, kifejezetten merész & vakmerő. lassító kanyarodás közben ébredő erők – és a stabilitáshoz szükséges ellenerők – igen fókuszált pillanatban levést kívánnak meg, nota bene, a pillanat törtrésze alatt ezek nyolcszor változhatnak is (rángatja a kormányt, mert nem találja a kürtöt, felengedi a féket, újra beleugrik, etc), melyek – ha csak nem látok a buszvezető fejébe – abszolút ismeretlen változók. a szint elérhető és vihető, de a teljesítés kielégítő mivolta nem.

gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni + have fun.

¤ ¤ ¤