AI-ron behatás emberek felnőtt idea képes kérdem nyelv random srófa velem virtus zen zsibbasztó
↑ témák
utolsó ↓
-
nincs apróm
korunk underground kultúrájának hűvös olvasztótégelye az aluljáró. közlekedőfolyosó a masszának, röpke percekig igénybevéve a zavartalan továbbhaladás céljából a szintbeli keresztezést. ahogy minden kreálmánynak, ennek is megvannak a maga honosított fajai: kéregetők, kubikosok, kéretlen árusítók, hontalanok.
a kéregetők leleményességét a plebs megveti, ohh, dehogy, bár megvetné, hisz az feltételezi, hogy legalább felszínt karcolgatva tud róluk – vagy legalább szóba állt eggyel, kettővel, többel. áldozatot mutattam éppen be a közlekedési vállalat egyik gépiesített pénztárosánál, miközben mellém verődve egy, másnapig érvényes jegyfajtát akart rám tukmálni. nem, köszi, hello. másfélpercre perifériából vesztettem, majd ellenoldalról ismét támadott, figyi, mondtam, hogy nem kell, és most ide figyelnék mutattam az érzelmek kimutatására képtelen, ámde végtelenül türelmes érintőkijelzőre, ahol az utolsó lépésnél jártam a díjtermékem megvásárlásával. nem, nem, neki most apró kell. haver, kurvára nincs apróm, vágod. ezalatt megszületett a papírfecni, mellyel újabb hónapig vehetem igénybe a térbeli helyváltoztatási szolgáltatásra rendszeresített, jellemzően gördülő eszközöket. a reakciója hátrahőkölés volt félméterrel, s kicsúszott száján közben egy ‘hö, hülye vagy?!’
mélyen a szemébe nézve mosolyogva informáltam, hogy igen, mi mindannyian hülyék vagyunk.
láthatatlan, játszi sebességgel nyomkodott végig az időközben alapképernyőre visszatért automatán egy vonaljegyet bankkártyás fizetésig, közben elmormolván, akkor vegyek neki egy vonaljegyet, hogy hazajusson. legyen gyereknap. menj haza.
egy percen belül öt méterre próbálta értékesíteni a friss vonaljegyet.
-
fokozatok
a belsőégésű motorral üzemelő járművekben szükséges egy nyomatékváltómű, mellyel a motor szűk üzemi fordulatszámtartományát és leadott nyomatékát a közlekedési körülményekhez és lehetőségekhez lehet megválasztani. enélkül a legerősebb, leggyorsabb, legnagyobb autó éppen, hogy biciklistempót tudna elérni, és túlterhelés miatt viszonylag hamar véget érne a használat lehetősége.
eltörött a vécékefe féknyom-eltávolítás közben, és a feje beleesett a kipettyezett csésze alsóközepében úszkáló fostengerbe. kimaradt egy villamos hajnalban, folyományaként lekéstem a vonatom, így a munkahelyemre késve értem be. kiürült a kávéfőző víztartálya, megtöltve felvillant a zacctartály-telítettségjelző, majd végül a vízpumpa adta be azonnali hatállyal felmondását. leejtettem és összetört a telefonom, első szerviz után hibásan működött, második után szintén, harmadjára melengettem a műhely kilincsét. ellopták az autómat, másnap gyorshajtásért büntetést kaptam. beszakadt a körmöm és vérzik.
egyöntetűen bosszant mind. hátráltat. nehézség. fájdalom. szenvedés. szorongás. újratervezés. többlet, nemvárt kiadás. mire számítottál? számítottál? hahh! majd neked még csinál egy kávét a gép, és aztán szól, hogy a vízpumpám műanyag axiálislapátjainak egyike a tervezett élettartamát elérve elgyengült, végigrepedt, a törés a következő mozzanatban garantáltan bekövetkezik? hogy miért éppen nálad? miért, ki vagy te? vagy én? ha ezen kiakadsz, felhevíted agyvized, csapkodsz, hisztizel, sírsz, őrjöngsz, toporzékolsz – elképesztő energiát égetsz el éppen feleslegesen – akkor mit fogsz csinálni, amikor kigyullad a lakásod és porrá lesz mindened? vagy meghal egy szeretted? vagy ha egy sorsfordító, drámai esemény történik életedben?
welcome to life! hope the best, expect less. you are nobody. live with it.
a lét szenvedés.
-
gép
évszázada, hogy először megjelent. mint minden technológiai vívmányért, epekedtek érte; ettől várták nyomorúságos egyénük megváltását. tiszavirág-életű kollektív emlékezőképességükben csupán foszlányokban maradt némi nyoma a korábbi, hasonló innovációk humánum által gyakorolt megrontó hatásáról. bár minden szuperlatívuszokban indult, végül elkorcsosult, demoralizálódott, elfajzott. fantasztikumnak állították be, mely elhozza a várva várt kánaánt: nem kell például házi feladatot készíteni, hivatalos levél megszövegezése felett görnyedni, nehézségek árán egy-egy jól fényelt képet megkomponálni és exponálni, a világ másik felén készülő videófelvételekhez napokat utazni és előkészülni, nota bene: gondolkodni, és kényelmetlenséget vállalni.
aggályos kiáltások szóltak az éterben több irányból – főleg művészek részéről – amikor a képzőművészet virtualizálható alterületeire berobbant. a szerzői jog, melyért oly’ sokat harcoltak az individualista társadalmak, gyakorlatilag megkérdőjeleződött. a rendszer által emberi aggyal felfoghatatlan mennyiségű és infinitezimálisan csekély idő alatt összeharácsolt információ alapján fotorealisztikus felvételek láttak napvilágot Leonardóról, ahogy Mona Lisával állnak az elkészült festmény előtt amolyan szelfi-jelleggel; élő politikusokról, akiket nyilvánosan kivégeztek, hírességekről, akik olyan szexuális aktust megörökítő mozgóképen látták viszont magukat teljes hűségben – hang, testfelépítés, minden részlet, mint utolsó anyajegy tekintetében – mely elmondásuk szerint nem valósult meg. ego-uralta világnak tartott egy nem is annyira görbetükröt; kezdve a szerzői joggal, a képmáshoz való joggal (azzal történő visszaéléssel), egészen a zenei szövegírókig bezárólag. a felvilágosodás évszázadai alatt történő állítólagos kifinomultságban elfelejtették, hogy közös tőről metszették őket, hogy amiket felböfögnek, azok nem ők maguk, hanem valami egészen más, ami rajtuk keresztül nyilvánul meg. hogy mennyiben az érdemük, ezt ők is véka alatt rejtegették kollektíven.
ennek a szócsőnek a szerepét vette át. az objektív valóság fogalma gyakorlatilag megszűnt, hiszen bárkiről, bármikor, bármilyen digitális anyag előállítható, mellyel az ellenérdekelt – hiszen az emberek még mindig emberek; önzők, gyarlók, gőgősek – bármit képes volt létrehozni, hogy a másikat lejárassa, rossz színben tüntesse fel. az általános közbizalom csökkenése, az elszigetelődés újabb, exponenciális lendületet vett: az emberek nem szóltak egymáshoz, nem mentek két méternél közelebb a másikhoz, ha pedig mégis feltétlenül szükséges volt közlést átadni, akkor kötelezően egy harmadik félnek jelen kellett lennie ezalatt, akárcsak a római korban a korrupció megelőzése érdekében. a bíróságok bezártak, feladatukat a gép vette át, ugyanis mára ez maradt egyetlen, aki el tudja dönteni egyértelműen, hogy mi valós és mi csalfa. bár az emberek továbbra is hozzáférnek a forráskódhoz, így a korumpálhatóság lehetősége még mindig fennáll…
-
dilemmák
egy, a családiasnál több embert tömörítő munkahelyen mindenképpen merőben eltérő kvalitású és képességű embereket fúj össze a szél (nota bene fluktuáció). a konfrontáció a feladatokkal az első mérőpont: defenzív (elhárítja, másra tolja, halasztja, elmagyarázza, hogyan és miért nem tudja vagy akarja megoldani, stb), vagy offenzív (oldjuk meg, shit has to be shovelled, priorizál, felbont részfeladatokra, támogatást kér, stb). a szivárvány színskálája képes talán megmutatni, hányfélék vagyunk.
tehát a tömörülés mindenképpen egy kiegyenlítődés lesz: a jobban, precízebben, többet vállalók le lesznek jobban terhelve, míg a kicsit lassabb, lustább, gyengébb vállalók elpöszmögnek a dolgaikkal, a’la túlélnek. itt rögtön felmerül az első kérdés: miért nem mész máshova? (spoiler: ott sem lesz másképp, dolgozni kell majd, és ott is emberek dolgoznak.)
közismert emberi tulajdonságok kerülnek a napi ügyvitelben felszínre, mint irigység. a jobban teljesítőt ki kell csinálni, mert még a végén dolgoznunk kell. mit tegyen a jobban teljesítő?
a) tagozódik, korumpálódik, ha úgy tetszik lesüllyed a többiek által megkonstruált átlag szintjére. feladatát gyengébben, lassabban, szájhúzások közepette teljesíti, megkérdőjelezi értelmét (sose tedd, hisz’ semminek semmi!), elüti mással a munkaidőt, a képzeletbeli függvényének felső íveit letörve konvergál a helyi közmorálhoz. így a közösség könnyebben fogadja tagjává, hisz ő is egy közülünk.
b) tartja nívóját, feddhetetlenségét, munkahelyi szabályokat (bármennyire értelmetlenek is, nem emlékszel, mit írtam fentebb?), legjobb tudása és képessége szerint elvégzi munkáját, támogatás esetén segítséget kér, a rá bízott javakkal elszámol, azokkal úgy bánik, mint saját tulajdonával. a közösség furcsán néz rá, nem értik, mi baja ennek, ez hülye, őrült, bolond…? összesúgnak háta mögött, nem tudják hovatenni (rosszabb eset: kiutálják).
te állod a sarat vagy adod a derekad?
-
sziszegek
szapulod léted
szórod a szíveket
szídod a múltad
szalasztod jelened.szipogsz arcomba
szenderegsz ölemben
szívemet szeged, de
szereted lényem.szolgálod függésed
szarod el az egészet
szalasztasz utamra
szomorkodj magadban.szúrom a fosód
sződd az álmod
szídd a faszom
szedd a motyód!szorongsz énedtől
szuggerálod telefonod
szikáran tartod magad
szereted a pofont.szenvelegsz múlton
szenvedsz léttől
szalasztod jelent
szólok: vesztedbe rohansz.x
-
csatorna
ha egy repülőgép nem tud felszállni, kellemetlen. a földetérés mindenképpen megtörténik az ismert fizika alapján, skálája a tervezett biztonságostól a katasztrófáig terjedhet. ha egy autó nem indul be és el, kellemetlen. haladás közben felismert megállíthatatlanság skálája leizzadással indul, és változatos forgatókönyveket felvázolva ugyancsak katasztrófában érhet véget. az ablaktörlő berendezés, az esernyő esőben romlik el; terhelés és mozgás hiányában létük indokolatlan.
ha nem mondom meg kikért álláspontom, jellemzően nem történik semmi, t’án a kellemetlenség érzete sem bont csírát – ezt vérmérséklete válogatja. adekvátan ismertetve [+/-!] viszont megtettem minden tőlem telhetőt, megváltoztatni nem szándékom sem feladatom. így legalább van esély egy katasztrófára, mert van mozgás, behatás, turbulencia. mozgás nélkül nincs semmi, valakinek az bőven elég. minden más: rajtam kívül áll. a közlésem újfent rajtam kívül áll, néha fogalmam sincs, ki mondta a hangszálaim rezgetésével vagy írta az ujjaim igénybevételével azt, ami belőlem távozik.
például.
hogy’ miért kell nekünk valami irdatlan orcáncsapás (meg a másikat odatartani utána még repetáért), hogy megértsük a tananyagot, azt még ízlelgetem.
-
akarat
kutyákkal játszadozva az eldob-visszahoz véget nem érő alapjátékot, amikor a bottal visszaérkezik szájában, érdeklődés, figyelem, és nem utolsósorban odanyúlás hiányában igen hamar elejti maga elé és szuggerálja. reakció hiányában idővel el is felejti. nemígy, ha meg akarom fogni: a szájában megfogva még erősebben ráharap, akár fel is lehet emelni, és morgással fokozza a helyzetet, illetve ragaszkodását a tárgyhoz. ugyancsak akkor lesz érdekes a játék, ha a földön pihenő darabhoz odanyúlok, hogy felvegyem; ekkor rögtön utánakap, mert neki kell, ha nekem is kell, meg ez az övé. ha nem vagyok elég gyors, ráharap és őrzi újfent.
egy másik botot megfogván az előző meg is szűnik létezni az univerzumában.
-
hogy vagy?
a vágyak elektromosan és mechanikusan rázós villamosán ülök, mely a semmiből a semmibe tart. leszállási szándékomat lépten-nyomon jelzem, ezt senki nem veszi komolyan; olykor megáll egy-egy rövid ideig, kinyitja legtávolabbi ajtaját, hogy mire odaérjek, bezárja, robog tovább, fenntartva a látszatát, hogy a helyváltoztatás okkal történik. egyedül vagyok az ötvenméteres szerelvényen, olykor egy másik embernek sikerül felszállnia, noha hamar belátja, hogy neki erre nincs szüksége – vagy ami mulatságosabb, ő egy másik feketelyukban helyet változtató járatra száll inkább, mert annak szebb a színe.
-
túl sokat…
…beszélsz? nem mondasz semmit.
…hallgatsz? nem lehet érteni.
…nézel? nem látsz semmit.
…gondolkodsz? nem cselekszel.
…cselekedsz? nem gondolkodsz.
…rágódsz a múlton? most van.
…dolgozol? nem élsz.
…eszel? nem létfenntartasz.
…akarsz? nem kapsz semmit.
…kaptál? nem adtál.
…rohansz? elmegy melletted minden.
…álmodozol? elmennek a lehetőségek.
…aggódsz? nincs bajod.
…aggódsz a jövő miatt? most van.
…keresel? nem tudod, mit.
…tervezel? nincs terved.
…elégedetlenkedsz? mindened megvan.
…foglalkozol mással? nem vagy rendben.
…élsz? nem, halott vagy. -
mikrofun
vannak a speciálisan életszerűtlen és messzemenőkig lekorlátozó helyzetek, amikor mozdulni nem szabad, szólalni nem érdemes, így marad a gondolatokkal kavargás; repülőgép leszállása. a diszkontrepülés érájában tett útjaim során a leszállás előtti levegőben töltött félpercben két apró játékkal szórakoztatom magam. egyik a süllyedés sebességét és a földfelszín közti távolságot becsülve visszaszámlálás harminctól a földetérésig, másodperc ütemben. a +/- tévedés értéke adja a visszajelzést, vagy a tökéletes időzítés (ilyen t’án egy alkalommal sikerült). a másik játék a földetérés pillanatának utaskomfort értékelése. tizes skálán (0: becsapódtunk, 10: tollpihe mód érintettük a talajt) egy egész számértékkel megállapítom, hogy’ sikerült a művelet. a fel- és leszállás a két legkockázatosabb része a repülésnek (gép levegőben még nem maradt), ezért ilyenkor a belső világítást lekapcsolják, az ablaksötétítőket fel kell húzni; mindenképpen kifele nézzen mindenki, ne foglalkozz azzal, hogy billeg a gép és himbálódzik. a szél iránya és intenzitása drasztikusan befolyásolja a folyamatot, úgy látva-, mint műszeres repülés esetén. nota bene, a szélirány pillanatról pillanatra változni tud: ami az előbb épp segített, lehet, hogy a következő pillanatban hátráltat. a pilóták rengeteget gyakorolják, és minden újabb éles végrehajtás is gyakorlás, nincs két ugyanolyan leszállás, ugyanazon géppel sem.
Aroff 