
AI-ron behatás emberek felnőtt idea képes kérdem nyelv random srófa velem virtus zen zsibbasztó
↑ témák
utolsó ↓
-
mi a karma?
amit akar ma.
-
~ ősz ~
korai szomor sötét,
csak világító Nap,
csípős hajnal-este,
esőfelhők lőrésein át.enyhe naivitásban ért a több száz mázsaként rám szakadó elmúlás. szeptember végéig kitartott a hő, majd hirtelen hű! s ahogy összeroskad magába a fehér törpe, úgy zuhantam önmagam fekete lyukába befelé. kapálózva elértem egy zsenge zöldhajtást a meredélyen, most legalább nem zuhanok. hogy ez időleges: bizonyos. hogy meddig: bizonytalan.
-
repro, evés, ürítés
[…] Mi az élet lényege? – A hölgyet fixálja. – Az élet lényege, hogy fenntartjuk: vagyis a szülés, és ami azt megelőzi, a közösülés, előtte a csábítás, vagyis a csókok, a szélben lobogó haj, a bugyik, a jól szabott melltartók, és minden egyéb, ami az embereknek kedvet csinál a közösüléshez, a zaba, nem a konyhaművészet, ez a fölösleges valami, ami senkit nem érdekel, hanem a zaba, amit mindenki megvásárol, és ahol zaba van, ott bélműködés is van, de hiszen tudja, drága asszonyom, szépséges és igen tisztelt hölgyem, hogy szakmánkban milyen kitüntetett hely illeti meg a vécépapírt és a pelenkát. Vécépapír, pelenka, mosószer, zaba. Íme az ember bűvköre, és a mi küldetésünk nem csupán az, hogy felfedjük, megragadjuk, kijelöljük, hanem hogy széppé tegyük, dallá formáljuk. Befolyásunknak hála majd minden vécépapír rózsaszín, és én azt ajánlanám, drága, aggódó hölgyem, mérlegelje alaposan ezt a roppant épületes tényt.
– De hiszen ez nyomorúság, nyomorúság – mondja a hölgy, hangja reszket, mint a megerőszakolt nő jajszava -, kozmetikázott nyomorúság! Kozmetikázzuk a nyomorúságot!
– Pontosan […]
– De akkor hol marad az élet nagyszerűsége? Ha a zabára, a közösülésre, a vécépapírra korlátozódunk, mik vagyunk mi egyáltalán? Ha csak ennyi telik tőlünk, ugyan miféle büszkeséget meríthetünk abból az állítólagos tényből, hogy szabadon rendelkezünk magunkkal?
[…]
Kundera: Azonosság (részlet)
-
gondolatok az elfogadásról & megértésről
Miként hallgatod a másikat?
Úgy tapasztalom, hogy legtöbben fejjel. Érteni akarja az ok-okozatokat, a döntések hátterét, a következményeket átlátni, meg akarja oldani – vagy azt akarja hinni, hogy meg tudja oldani – és legalábbis tanácsot adni, mit és hogyan tegyen a másik. Volt részem olyan diskurzusban, ahol ezt kérte kifejezetten a másik. Túlnyomóan viszont csak elkezdődik egy történet, nincs megelőző technikai tisztázás, hogy mit és miért („szeretnék elmesélni valamit…”). Van, hogy csak hangosan el akarja mondani, és valaki hallja, meghallgassa. A jó hallgató érzi, és a saját igényét a megértésre vonatkozóan mellékvágányra teszi. A túl sok kérdés szétforgácsolja a történetet, ízekre tépik annak robogása közben, megzavarja a mesélőt és elterelheti folyásából. Elvész az egész olyan, potenciális részletzsákutcában, mint hogy hány éves volt a kapitány, melybe nem volt szándéka vagy célja betérnie az elbeszélőnek. Változik a felállás, és a kérdező alakítja a narratívát, tehát a főszereplő lefokozódik egy statisztává, aki asszisztál a másik kérdéseire megértésére.
Egy másik embert megérteni az értelmező kéziszótár „lehetetlen” szócikkének egyik leírása. Legjobb esetben megismerem és -értem saját magam életem végére, de ez ugyanúgy párját ritkító forgatókönyv. Másik embert nem lehet megismerni – az igekötős ige befejezett jellegére utalva. Tehát a történet szétfaragásának vélt kimenetele, hogy egyetlen ember egyetlen történetét – esetleg konnotációit – megértsem. Tételezzük, hogy sikeres volt, és az elbeszélő nem neheztel a temérdek félbeszakítás és vadhajtáson ugrándozás miatt. És most akkor mi van? Mivel vagyok érdemben – és nem pusztán a pillanat uralásában – több, vagy legalábbis más? Saját önkielégülésemre szolgált, hogy milyen értelmes, okos, ügyes, talpraesett vagyok? Pusztán, mert úgy vélem, jobban csináltam volna helyette…? Káros lehetőségek egyike: kioktatom a másikat, milyen rosszul csinálta? Minden egy pontba mutat: magamra. Az elbeszélő történetének figyelem-reflektorát átforgattam önön lényemre.
A mellékvágányra helyezett megértési szándék esetén a befogadás marad tisztán: hallgatom, regisztrálom, felfogom, a hiátusokat átlépem – lehet, hogy csak nekem fontos, vagy később tér ki rá – meghallgatom mivé áll össze. Lehet, hogy nem lesz tanulság; csattanó; konzekvencia. Figyelemmel fenntartom a csobogást és nem lépek közbe. Ez perspektívikus szemléletben hozza magával az elfogadást: minden jól van úgy, ahogy van. A másik a hibáival és zavaró dolgaival, ismétlődő botlásaival, eséseivel-keléseivel, szerethető attitűdjével. Ebben benne van az önfeladás, a változtatási szándékról történő lemondás; a tér adása egy történetnek, egy másiknak rajtam kívül.Korántsem egyszerű a gyakorlat e túlracionalizált korban. Gyorsulás fokozódásával érjünk a történet végére a kezdete előtt, legyen értelme; tanulsága; csattanója; konzekvenciája – sok-sok elvárás lappang a háttérben olykor megfogalmazatlanul és sokszor kimondatlanul. Fejnehézség dívik, mindezt át kell szűrnie mintegy kötelezőjelleggel az elmének, és az önuralom sem említhető korunk erényei közt, hasonlóan az egóval: ÉN értsem. ÉN tudjam, RÓLAM szóljon, ha nem vagyok szereplő, akkor is. Hallgatni tudni kell, figyelni pedig megtanulni. A bábeli zűrzavarban nyelvek, kommunikációs csatornák, felületek egymásba elegyedve zubognak folyamatosan, emberek nem értik egymást fordítógépek és megannyi elektronikai segéd ellenére, ezért még inkább hangosan mondják a magukét, még harsányabban mutogatják magukat.Hallgatást úgy bélyegzik, mint ciki vagy vesztes, erőnek erejével is be kell törni a térbe és mások lenyomása árán is érvényesülni, kimondani, érvényre jutni. Ez ricsajt eredményez, és végül egyik sem nyer igazi meghallgatást, kielégülést. Hallgatni önfeladás és lemondás. Hallgatni arany, ahogy történet közben szünetet tartani. Befogadni annyi, mint saját narratívámat, meggyőződésem, projekcióm félreteszem kizárólagos pozíciójából, és hagyom az elbeszélőt építkezni. Kardinális, hogy nem kell magamévá tegyem szavait, történetét, de akár megemésztenem sem: szemlélem, hogy ilyen is létezik. Támogatólag hat a szétválasztás és elválasztás minden pillanatban: rólam szól vagy nekem? Avagy csak hozzám? Nem kell minden rólam szóljon – mert nem is rólam szól minden.
-
utak & döntések
mennyivel könnyebb panaszba ragadni,
mint elkezdeni; bukni; felállni, és újra.
mennyivel könnyebb passzolni,
mint erőt merni és kitartani.
mennyivel könnyebb tagadni,
mint meghallani; felfogni.
mennyivel könnyebb be- vagy kizárni,
mint meghallgatni és -érteni.
mennyivel könnyebb ítélkezni,
mint megérezni, befogadni.
mennyivel könnyebb menekülni,
mint megállni és szembenézni.
mennyivel könnyebb kint,
mint bent és nyelni és tűrni.
mennyivel könnyebb beszélni,
mint hallgatni és merengeni.
mennyivel könnyebb lerázni,
mint fenn- vagy megtartani.
-
random arc 25
posta előtere, ahol csomagfeladó és -átvevő automata található. előtte fazon áll türelmetlenül toporogva, egyik kezében telefon, másikban bankkártya. közöttünk egy csomagolóasztal és három méter.
– te nem értesz ehhez? – mutat az automata kijelzőjére, amin épp a képernyőkímélőnek szánt reklámfilm ismétlődik megszámlálhatatlanul végtelenedik alkalommal.
vacilálva, pislantás nélkül másodpercekig nézek a kijelzőre, néha fazon arcára:
nem.
kérdezted már az itt dolgozókat?– áhh igen, mind bunkó parasztok, “nem tudjuk, csak iderakták a gépet”.
közelebb lépek.
– nézd, nem olvassa be a vonalkódot és nem lehet fizetni.
megérintem a kijelzőt, a képernyőkímélő megszakad, és három nagy zöld gombimitáció fogad egyértelmű lehetőségekkel, alul három ország zászlaja nyelvválasztás lehetőségét kínálja.
ránézek a fazonra: szerintem innen már tudod. kitágult szemekkel és megnyúlt arccal néz vissza.
– ú, basszki, igen, persze, haha, nagyon köszi!
-
van egyszerűbb
nota bene: a túlbonyolítás intézménye a részletekig lehatolva és akár egymástól merőben különböző dolgokat szemlélve – értve itt a beálló okozatiságot, amiért létrehozták, vagy legalábbis változtattak az alapkonstrukción – válhat világossá.
a fürdőszobák, toalettek jellemző magas páratartalmú helységek, mely a szinte minden jelenlévő vízből eredeztethető. a magas páratartalom nem kedvező a különféle építőipari anyagoknak és lakásrészeknek, továbbá a gomba elszaporodását gyakorlatilag óriári, repülőgép-kifutópálya fényeivel vetekvő módon kínálják a spórák landolását egy általában sötét és nedves helyen.
hogyan lehet ezt akadályozni, megszüntetni?
légmozgással.
a) természetes légmozgás
forró zuhanyzáskor meleg és párás légkör alakul ki lokálisan. a meleg levegő tulajdonsága, hogy kisebb lesz a sűrűsége, ebből kifolyólag könnyebb (fajlagosan, mint a hidegebb), így felemelkedik. tehát kell egy nyílás valamerre (lichthof, másik helység a lakásban, kémény, ablak), ahol ez távozni tud (és fog, ha csak nincs kint párásabb és melegebb idő).
b) kényszerlégmozgás
mindezt egy elektromos árammal hajtott, időzítőkapcsolóval ellátott ventilátorra bízzuk, ami plusz egy elromlásra ítélt berendezés, mely figyelmet igényel.
ha a feladatot tudja egy szimpla falfolytonossági hiány ellátni, mi szükség még egy eszközre vagy berendezésre?
-
aszott szöllö
az a szerencsétlen, (b)aszott mazsola!
mi egykoron fürtön lógott,
ikerje borban tombol,
most csak töltőtömeg.túrósrétes vagy -táska,
diákcsemege vagy császármorzsa
olcsón nyomja lentebb mérleget,
aszva, petyhüdten növelve bevételt.önmagában szeretem,
de ha lenyomják torkomon mindenben:
unalmas megvetés kerülget,
miközben lenyűgöz az ipar leleménye. -
dél
bánatosan érzem magam. mit tegyen ember, ha szeretetét sárbatiprás, dorgálás, és koholt vádak áthatolhatatlan masszája fedi be olyannyira, hogy szemernyi szabad része nem sejlik át rajta? mi tegnap kívánatos volt, mára megvetett. mi tegnap ragyogott, ma pusztán egy kavics a kőfejtőben. mi támogató szóként szállt éterben, kéretlen ráolvasásként ért révbe: s amit szült, az zsebbe tartósan nem tehető. nézek magamra és magamba, noha nem nyilvánvaló, de tükröt kaptam. élces, karcos, maró mondatok folynak le alkaromon, ujjamról elpárolognak, közvetlen a mennyezet alatt hangos buborékokba összeállva kipukkannak, és újra rám hullanak. remélni tudom, hogy az anyagmegmaradás törvénye téves – vagy örökké e körben égek.
-
halál
az elmúlt hónapokban különféle érdekes jelekben vissza-visszatér. életkortól abszolút független valójában, hisz’ bármikor (most!) bekövetkezhet. de még mindig írom.
beszélgettem valakivel, és egy rövid, pár soros tömör prózai-lírai alkotásra elsőre a nekrológ formátuma ugrott be. sorra álmodom, vagy fizikai síkon találkozom szándékolatlanul olyan emberekkel, akiket régen láttam, és ébredéskor az a gondolat villan fel elsők között, hogy halál előtti nagy számvetés. ugyanaznap délután teljesen váratlanul a hétköznap tobzódó profán teendői és gondolattársításai közben kicsap egy hullám: lehet, hogy átvitt értelemben halál: eltemetni, ami eddig volt. hmmm, itt csak a kávét kértem, mondván, saját magamnak adok olyan talányokat, hogy külső szereplő interaktálása okafogyott. pár nappal később újabb kicsapó, indokolatlanul periférikus hullám: már rég halott vagyok. ülök éppen, körbenézek, és teljes valómban egy pillanatig átéreztem, hogy minden amit éppen érzékelek, csak…vízió? álom? szimuláció? képzelgés? eseményhorizonton túlról szemlélt, és ennek érzete? hogy mind halottak vagyunk már rég, csak még nem ért el.